2006 óta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszentandrás polgármestere, helyben leginkább bionövényeket zöldenergiával termesztő és profi módon értékesítő szociális vállalkozásáról, a BioSzentandrásról híres. Politizált már Gémesi György konzervatív polgármester-mozgalmában, az Új Kezdetben is, most Márki-Zay Péter vidékfejlesztési kabinetvezetője és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Kazincbarcika központú 4-es egyéni választókerületben indul el képviselőként az ellenzék színeiben.

Üveges Gáborral többek között arról beszélgettünk, hogy

• a Fidesz nyomasztó fölényét a terepen lehet kiegyenlíteni;
• az ellenzék eltörölné a választókerületekhez kötött pályáztatási rendszert;
• a nagybirtok nem feltétlen rossz dolog, zöld szemléletre lesz szükség, és főleg a piacnak kell döntenie a birtokviszonyok kérdésében;
• nagyon sok visszaélésre számít helyben a kormánypártok részéről;
• „piaci logikára”, de empátiára is van szükség a vidéki képviselői munkához;
• az ellenzék végre nem ijed meg a saját árnyékától, nyerhető a választás.

Mérce: Milyen volt a Borsod 4-es kerület helyi kampánya? Mik voltak a főbb témák?

Üveges Gábor: Helyben a kampány csúcsra van járatva. Próbáltunk olyan kampányidőszakot magunk mögött hagyni, ahol már nem az 1990-től megszokott ígéretcunami a jellemző. Én magam nem Mikulás-szerepre vállalkozom, hanem képviseletre. Az elmúlt 12 év arról szólt, hogy osztogatással és az élet minden egyes területének átpolitizálásával telt el az idő, én ezt egy 420 fős település polgármestereként különösen éreztem, innen kell kirángatni a társadalmat.

A vidéknek ekkora károkat, mint ebben az időszakban, aligha okoztak előtte.

Az emberek számára mi pedig a mindent körülvevő, kormányzati, már-már göbbelsi propaganda ellenére próbáltuk visszahozni a mindennapok valóságát a térképre. Itt elsősorban őszinte szembenézés és emberség kell. Ódákat lehet zengeni arról, mennyi forrás áramlott vidékre az elmúlt időszakban, de ha a kormányzati oldalon sokat emlegetett Magyar Falu Program ellenére a vidék végzetesen kiürült. Rengeteg humán erőforrást veszítettünk el a segédmunkástól a kvalifikált munkaerőig. A huszonnegyedik órában vagyunk ebből a szempontból.

Eközben a szolgáltatások a térségünkben folyamatosan omlanak össze, ami óriási probléma. Ha például a kazincbarcikai kórházra gondolunk, ott ez a hiány emberéletekben mérhető. Óriási aggodalmat jelent Barcikának és környékének, hogy aktív kórházi ágyak fognak itt megszűnni. Novembertől a gyerekgyógyászati ellátásuk már szünetel is. Demeter Zoltán tizenkét éven keresztül egyszerű pártkatonaként funkcionált: a családi pótlék megemelése, a közmunkabérek rendezése már számtalanszor ott volt a parlamentben az asztalán ellenzéki javaslatként, de ő sohasem szavazta meg

M: Ezek a helyi ügyek, amiket említett, infrastrukturális fejlesztések, a barcikai kórház helyzete, mennyire tudtak átmenni a legutolsó hetekben? Elindult ugye egy háború is. Milyen ügyek dominálták a kampányt?

Ü.G.: Nagy mértékben helyi ügyek. A háborúnak az a vetülete jelent meg, ami az elképesztően gyilkos Fidesz-propaganda volt, nevezetesen, hogy az ellenzéket gyanúsítják, vádolják azzal, hogy nem a béke pártján van. Ezzel mi is találkoztunk, megkaptuk, hogy „Orbán Viktor az, aki védelmez minket és békét akar”, az ellenzék meg pont ellenkezőleg. Próbáltuk elmondani az embereknek, hogy szerintünk ez ugyanaz, mint amikor a rókára bízzák a tyúkólat. Eddig éveken át elképesztő háborús retorikát és gyűlöletkeltést láttunk a Fidesztől. De ugyanígy, azt is meghallgathattuk, hogy az ellenzék fizetőssé akarja tenni az egészségügyet, miközben éppen az ő kormányuk hozta lehetetlen helyzetbe az olyan kórházakat, mint a kazincbarcikai. Olyan kormányra van szükség, amely nem rúgja fel a 89-es nemzeti minimumot, nem uszít magyart magyar ellen, és bizonyos dolgokban konszenzust képes fenntartani.

M: Sikerült ezeket az üzeneteket eljuttatni a választókhoz is? Hallottuk több helyen, hogy aránytalanul kevés az ellenzéki plakáthely, nincsenek alapvető kommunikációs nehézségek ebben?

ÜG: Óriási hátrányból indulunk. De eleve úgy álltunk hozzá, hogy az ne menjen fel a pástra, aki utána angolkisasszonyt akar játszani. Ha plakátmennyiséget és a médiafölényt nézzük, a két tábort még csak összehasonlítani sem lehet. De nem gondolom, hogy a panaszkodás, a kifogáskeresés a feladataink közé tartozik. Egyszerűen iszonyatos terepmunkával kell győznünk. Ezt a választást lábon kell megnyerni. És nem szédítéssel, nem ígéretcunamival kell kampányolni, őszinte szerződést kell ajánlani a választóknak. A valódi beszélgetést még az is jól fogadta tőlünk a kampányban, aki adott esetben előtte az orbáni előregyártott panelekkel nekünk támadt.

De más most az ellenzék is, mint eddig, az előválasztáson több olyan jelölt győzött, akik a civil életben nyújtott teljesítménnyel váltak most friss, kezdő politikusokká. Ők nem a budai vár kényelméből okoskodnak, hanem 15-20 év kemény szakmai tapasztalattal a hátuk mögött tudnak hitelesek lenni. Én a piaci logika megjelenését amúgy a képviselői munkában is támogatom, ciklus közben visszahívható képviselők intézményétől sem riadnék vissza.

M: Említette a kőkemény terepmunkát. Hogy fog kinézni Önöknél a választás napja? Hogyan tervezik a mozgósítást?

ÜG: Még az oda vezető út is nagyon fontos lesz. A következő napokban, amennyire lehet, próbáljuk a hitet erősíteni az emberekben, hogy ők is beszélgessenek másokkal. Maroknyi csapatunk van, naponta gyakran 15-16 órákat dolgozunk a kerületben. Ne az legyen, hogy utólag bánkódnak az emberek, hogy ha tudták volna, mi lesz az eredmény, akkor ők is elmennek szavazni.

A következő napok erről fognak szólni: most is szóróanyagokkal járjuk a terepet, rengeteget beszélgetünk választókkal, személyre szóló leveleket viszünk ki, utcafórumokat tartunk. Írott és videóüzenetes formában is zajlik mozgósításunk. A választás napjára nézve pedig nagyon fontos, hogy majdnem minden szavazókörben ott lesz a két-két ellenzéki delegált.

M: Ez helyben eddig nem volt tipikus, ha jól értem…

ÜG: Ez nagyságrendekkel több, korábban ennek a fele sem volt meg. Rengeteg olyan neuralgikus szavazókör van itt is, amire a Fidesz rá is repült az előző választáson, ezeken a helyeken bonyolította le a rengeteg mutyit, a láncszavazást, és egyéb sötét trükkjeit, úgy hogy ellenzéki delegált nem is volt. Most ilyen körzet nincsen.

Rengeteg olyan információnk van, hogy a Fidesz most megemelte a szokásos tétet, ők is érzik, hogy most bizony kicsúszhat a kezükből a kormányrúd, ezért a héten, úgy halljuk, komoly tízmillió forintok érkeznek minden választókerületbe, táskás embereken keresztül. Ők ezt a választókerületi megbízottaknak átadják, hogy megemelve a tétet, akár a választás napján is mozgósítsanak tartalékokat. Ezért külső csapataink is mozgásban lesznek, előzetes bejelentés nélkül, reggeltől-estig folyamatosan úton leszünk, hal bármilyen nyomát tapasztaljuk a mozgásnak vagy mozgatásnak, azonnali jelentést teszünk, és a nyilvánosság erejét is használni fogjuk.

Az ellenzéknek nem kell már megijednie a saját árnyékától. El kellene hinni végre, hogy  tudunk erőt fölmutatni, és nem fogunk attól megijedni, ha győzünk, hiszen nagyon komoly és erős szakpolitikai koncepció van mögöttünk. És nagyon alaposan felkészültünk arra is, hogy a Fidesz képtelen legyen ezt a választást elcsalni.

M: Egyértelműen számítanak választási csalásokra?

ÜG: A Fidesznek nincs más módszere. Egészen döbbenetes, hogy nem is azzal kampányolnak, hogy mennyi eredményük van, hanem blöffölnek, és a helyi polgármestereket próbálják befűzni, akik sajnos ki vannak nekik szolgáltatva. Ne tévesszen meg senkit, a legtöbben nem Fidesz-rajongók. De függő helyzetük a kormánytól olyan mértékű, hogy máshogyan nem kapnak kormányzati forrásokat, csak hűségesküvel. Nem lehet nemet mondani. Közmunkások ragasztják a falvakban a választási plakátjaikat, ők hordják ki a Fidesz szórólapjait is. Le van adva mindegyiküknél a lista, hogy hány embert kell mozgósítani a kormánypártok mellett. Eredmények helyett tehát hatalomtechnikai machinációkban gondolkodik a fideszes jelölt. Ez a világ fényévekre van attól az értékrendtől, amit mi helyben képviselünk.

M: Ön nemcsak egyéni képviselőjelölt, 2006 óta a kerületben lévő Hernádszentandrás polgármestere is. Itt létezik egy különleges zöld agrárprojekt, a BioSzentandrás, ez mennyire jelenthet tipikus megoldást a térség problémáira? Sokat beszélt arról Márki-Zay Péter vidékfejlesztési kabinetvezetőjeként, hogy nem a több pénz a lényeg, ugyanakkor ilyen projektekhez nagy mértékű tőkeberuházás is kell. Nem ellentmondás ez?

ÜG: Látványberuházásoktól a vidék motorja nem fog beindulni. Az agyonpolitizált vidékfejlesztési pályáztatás mellett kontraproduktív lesz, a vidék ugyanúgy szenvedni fog tíz év múlva is. Ha valaki tíz beadott pályázatból kilencet megnyer, és valaki egyet sem, települések ki fognak ürülni, leszakadni. A látványberuházások helyett gazdaságélénkítő beruházásokra kell fókuszálni. Nagyon fontos, hogy épületek is legyenek felújítva. De

ami még fontosabb, és ez a kampánynak is egy komoly tapasztalata, hogy jó pár településen az alapinfrastruktúra is hiányos. Ha valahol még nincs vezetékes ivóvíz, vezetékes szennyvízhálózat, és ha mondjuk 82 településből legalább 20-30 településen kőkorszaki útviszonyok vannak (mint a Borsod 4-es körzetben), addig nem lehet ráépülő fejlesztésekre gondolni.

Ami a legnagyobb problémája ezeknek a térségeknek, a mi vidékünknek is, hogy gyakorlatilag nincs ember. Meggyőződésem szerint az itt dolgozó tanárt, szociális munkást, egészségügyi dolgozót, vagy helybeli közösségszervezőt, aki katalizálni tud folyamatokat, állami garanciával és motivációs bérsávozással lehet meggyőzni arról, hogy ezekbe a térségekbe megéri visszamenni, és megéri ott maradni.

M: Sokszor emlegetjük, hogy Magyarországon aránytalanul nagy a mezőgazdasági nagybirtok-rendszer, és az EU-s támogatások döntő részét is jelenleg ezek a nagybirtokok kapják, holott ez nem feltétlen következne az EU-s agrártámogatási rendszer logikájából – ez a tapasztalat Horvátország vagy Franciaország esetében például. Mit gondol az ellenzék erről a támogatási rendszerről, és hogyan alakítaná át, ha átalakítaná?

ÜG: Az én munkám főként arról szól, hogy a vidékfejlesztés szakpolitikai elemeit rendeljük az agrárfejlesztések mellé. Komoly munkamegosztás is volt a kabineten belül: született egy agrár- és vidékfejlesztési program, két külön műhelyben. Ezeknek nyilván van közös halmaza, de az agrárfejlesztések nem az én asztalom voltak. De amit én látok, az az, hogy nem egymás kárára kellene átcsoportosítani, hanem meg kell próbálni kiegyensúlyozni a kisbirtokok és nagybirtokok támogatásait. Kulcskérdés, hogy harmincéves technológiákról beszélünk, harmincéves növénykultúrákról  – sokkal inkább motiválni kellene az innováció irányába az agrárfejlesztéseket, nem beszélve az ökológiai gazdálkodásról.

M: Tehát akkor a nagybirtok mértékét országos átlagban mindenképpen csökkentenék, de nem gondolják feltétlenül azt, hogy ez egy rossz gazdálkodási módszer?

ÜG: Nem feltétlenül gondolom, hogy csökkenteni kell. Itt azt kell eldönteni majd, de ezt döntse el előbb-utóbb a piac, viszont az agrárfejlesztésekben jártas kollégákat is érdemes megkérdezni, hogy az államnak hol és meddig van szerepe a támogatások intenzitásában. Semmiképp nem szabad olyan helyzetet előidézni, ahol egy nagybirtok-konstrukcióban gazdálkodó azt érzi, hogy a következő időszak agrárpolitikája ellene van. El kellene érni, hogy partnerként nézzünk egymásra. Kulcskérdés, hogy ne csak olyan térségek legyenek, ahol kizárólag termelés folyik. Nagyon hiányzik ezekben a térségekben – akár az abaúji, csereháti térségekben – a feldolgozóipar. Rá tudna épülni egy termelési kultúrára, és lehetne akár térségi brandekben gondolkodni. Ez megint egy innovatívabb hozzáállás, és egyébként meg óriási munka.

M: Az ukrajnai háború megmutatta, mennyire kiszolgáltatottak vagyunk mind a nagyipari mezőgazdaságnak, mind az élelmiszertermelést érintő konfliktusoknak. Milyen megoldások kínálkoznak a kibontakozó élelmiszerár-robbanást és válságokat látva?

ÜG: Folyamatos importra szoruló mezőgazdaságunk alakult ki az elmúlt években, kitett lett egy mezőgazdasági szempontból jó adottságokkal rendelkező ország, ez valahol tragédia.

Sokkal inkább az élelmiszer-önrendelkezés irányába kell a következő időszak agrár- és vidékpolitikájának fölépülni. Tudjuk szavatolni, hogy meglegyen az a hazai árukínálat, ami miatt kevesebbet kellene támaszkodnunk az importra. Ami nem mellékes, hogy ez a fajta árrobbanás a készlethiánynak köszönhető. Fontos, hogy az alacsony keresetű emberek ezeket a hazai termékeket lényegesen olcsóbban tudják megvenni, hogy tömegtermékekké válhassanak.

M: Ez önellátó modell is? Tehát az export mellett az alapvető élelmiszerigényeket ki tudja elégíteni a hazai mezőgazdaság?

ÜG: Az mindenképpen elérhető, hogy ez a fajta kitettség mérsékelhető legyen, és minimális legyen azon termékek száma, amelyeket importálni kényszerülünk. Nyilván vannak olyan termékek, amik itthon nem állíthatóak elő, de az import-exportot sokkal inkább ki kellene egyensúlyozni. Nem tűnik biztos keretnek, ha a válság szele egyik napról a másikra a teljes mezőgazdaságot, a teljes áru- és élelmiszer-utánpótlást megbillenti, amit most is tapasztalunk.

M: Egyre súlyosabb kérdéseket vet fel a klímaváltozás egyes régiókban, és a kistelepüléseket is sújtja az egyre gyakoribb szárazság, az elsivatagosodás. Milyen megoldásokat lát erre?

ÜG: Ez abszolút globális kihívás. Van az a pont, ahol visszanyal a fagyi: az emberiség nem zsákmányolhatja ki a végletekig azt, ami körülveszi, és aminek ő is része. Azon túl, hogy termékelőállítás van, vissza kell menjünk oda, amit az eleink odafigyeltek: szimbiózisban élni a természettel. Csak azt vették ki belőle, amit vissza is tudtak pótolni. Azt látom, hogy az ember egy kicsit föléhelyezte magát a természetnek az elmúlt évtizedekben. Olyan mértékű környezetszennyezés van, amelynek most már tapasztalhatóan gyűrűzik be a hatása. Változik az éghajlat körülöttünk, és ami most természetes, tíz év múlva nem lesz az. És ez megint csak felhangosítja, amit például a Greenpeace is sokszor is emlegetett: nem úri hóbort az, hogy valaki odafigyel arra, ami körülveszi, és próbál, amennyire lehet, környezetkímélő módon fűteni, odafigyelve arra, hogy hogy kezeli a napi háztartási hulladékait, csökkenteni az élelmiszerpazarlást, nem szennyezni műtrágyával.

Óriási kihívások előtt vagyunk, amire nincs recept egy magyarországi ellenzéki vagy kormánypárti tömbnél, abban viszont mindenképpen kormányzati program kell, hogy mondjuk az energia-megtakarítás sokkal intenzívebb legyen. Hogy ne legyen energiapazarló egy fűtési rendszer, és az energiák, amelyeket elő tudunk állítani, azok egyre inkább környezetkímélő energiák legyenek. Most már nem lehet ilyen szoft megoldásokban gondolkodni, válságmenedzsment kell. Ami Magyarországon, Európában, vagy a világon folyik, még édeskevés ahhoz képest, amilyen ütemben ez a hatás be fog gyűrűzni az elkövetkező években.

M: A túlfogyasztás és az energiapazarlás, valamint a szennyező műtrágya visszaszorítása lennének a fő megoldások ezek szerint?

ÜG: Ha a fűtési rendszereket nézzük, egy épületszigetelési program vezető helyen van az ellenzéki programban. A rezsicsökkentés megszüntetésével vádoltak minket, de pont ellenkezőleg, fenntartható rezsicsökkentésben gondolkodunk. Azoknál a családoknál is, ahol ez önerőből nem megy, fontos a modern szigetelés, fűtés. És erre áldozni kell, mert ez az, ami a jövőnket fogja meghatározni. Pont ezek a családok szennyezik a levegőt a legjobban, de nem azért teszik, mert így akarják, egész egyszerűen azzal tüzelnek, ami a legegyszerűbben elérhető, mert nincs másra módjuk, ez egy ördögi kör. És ebbe kell hogy belenyúljon az állam, fenntartható, hosszútávú segítséggel, amely ki tudja váltani ezt az elképesztően szennyező tüzelőanyag-felhasználást is, ami most pláne faluhelyen, főleg kiszolgáltatott emberek esetében tapasztalhatunk.

M: Ha már rezsicsökkentés… Rengeteget beszéltünk ebben a kampányban eddig is arról, hogy gyakorlatilag minden a falvakban dől el. Rengeteg szó esik a médiában arról is, hogy ezek főleg Orbán Viktor és a Fidesz kerületei. Mi a legfontosabb teendő ahhoz, hogy ezeken a helyeken vissza lehessen szorítani a Fideszt?

 Ü.G.: A jelenlét, a munka, a teljesítmény,

és ez egy hosszú távú folyamat lesz. Csodarecept nincs. Ezt tapasztaltuk a kampányban is, hogy ami elmaradt az elmúlt 10-12 évben, azt mérsékelni lehet, de teljesen visszapótolni nem. Arra próbáljuk az emberek szemét felnyitni, hogy a Fidesz alapvetően nem a vidék pártja. Ha a Fidesz mantráit szajkózza a kistelepülés, az annak köszönhető, hogy jól működött a Fidesz propagandája, és ezzel párhuzamosan nem volt jelen az előző időszaknak az ellenzéke.

Ez most másként van, de nem lehet behozni ezt a hátrányt, viszont azt megpróbáljuk elmagyarázni, hogy a Fidesz nem a vidék pártjaként működik.

Ennyire kiszolgáltatott helyzetben se kisönkormányzat, se vidéki ember még soha nem volt, mint most. A Fidesz a vidék árulójává vált. Neki csak az ikszig kell a vidéki ember. Nem céljuk, hogy önállóbbak legyenek az emberek, hanem ott akarják őket tartani a húzd meg-ereszd meg játékban. Néha löktek néhány fejlesztést, de az, hogy a vidék beleragadt ebbe a zsákutcába, óriási bűn. Én egy olyan vidékben hiszek, ahol egyre több az autonómia, egyre inkább képesek az emberek a kezükbe venni a sorsukat.

Ez egy hosszú folyamat, de így tud kiegyenesedni a gerinc. Így lehet szabad, alkotó közeget csinálni, és ez egy teljesen más irány. Meggyőződésem, hogy még azok is, akik jelenleg a Fidesz oldalán állnak, belátják majd, hogy ez a vidéknek és a vidéki embereknek a hasznára válik hosszú távon. Lehessen jövőt tervezni a következő generációkban is vidéken.

M: Tehát úgy látja, hogy egy esetleges ellenzéki győzelem után nem lesz nagy ellenállás? Lesz alkalom az együttműködésre?

Ü.G.: Szerintem ezek a falak köztünk, mihelyt elindul a valóság, le fognak omlani, mint a kártyavár. Szentül hiszem, hogy még az is, aki a legádázabb ellenfélnek tart, az is azt fogja látni, hogy „Gyerekek, ez értünk dolgozik!” A következő vidékfejlesztésnek az első lépése az lesz, legalábbis ezért fogok lobbizni, hogy a választókörzetekhez kötött pályáztatási rendszert eltöröljük. Mert ez magába kódolja a politikai alapú döntést. Tudatosan. Ezt megszüntetjük. Innentől kezdve a politikai hovatartozást húzzuk ki az egész vidékfejlesztési folyamatból. Innentől teljesítmény alapon dőlnek el a dolgok, és nem az aktuális képviselő körüli sündörgéssel. Nálam az ilyen nem fog működni.

M: Ezek a központi elosztó klientúrák egy kormányváltás esetén nem lesznek visszatartó tényezők? Nem lehet, hogy ezek olyannyira kiépültek, sok esetben összefonódva a helyi gazdasági érdekeltségekkel, hogy komoly akadályokat képezhetnek egy új kormány számára?

Ü.G.: Én nem szeretem a napi dobálózást a hazaáruló szóval, de ez a kifejezés pontosan ráillik erre. Amikor a Fidesz tudatosan taposóaknákat helyez el, tudatosan bebetonoz pozíciókat a politikai ellenfél megbénítása érdekében, akkor ez nem az ő pénztárcájára megy. Az, hogy ennek milyen ára van, hogy politikai hasznot húzzon a bénításból, az nem érdekli. Ezt azért tartom hazaárulásnak, mert ezzel elsősorban és kizárólag a politikai ellenfelét bénítja, hanem konkrétan ellehetetleníti olyan szegmenseknek a működését a jövőben, ahol a legegyszerűbb és legkiszolgáltatottabb ember lesz a legnagyobb kárvallottja ennek. A sajátjaiba is rúg ezáltal, a magyar embereket veszi semmibe.

Az ellenzéknek nem lesz könnyű dolga, ez sohasem állítottuk, pláne, hogy tele van eltitkolt statisztikai adatokkal, tele van csontvázzal a szekrény: soha nem volt ekkora az államadósság, soha nem volt ekkora az infláció az elmúlt pár évtizedben, mint most. Az ellenzéknek, ha sikerül a nagy mutatvány, a kormányváltás, április negyedikétől meg kell találnia a válaszokat erre. Őszintén beszélni a társadalommal, és a nyilvánosságot végre arra használni, mire való. A Fidesz mélyállamával is lesz dolgunk, akár jogilag, akár más módon, de ezt is transzparensen elkezdjük a helyére tenni. Mi abban kínálunk mást, hogy a nagyon komoly szakpolitikai munkákra az ahhoz értő szakembereket fogjuk odatenni. Ők a garancia arra, hogy megtaláljuk a válaszokat a Fidesz taposóaknáira.

M: Vannak olyan területei a vidékpolitikának, amelyekről kevés szó esik, ilyen a nők és a romák helyzete. Egy új kormánynak milyen dolga lenne ezeken a területeken?

ÜG: Elképesztő, hogy míg a roma társadalom és a nem roma társadalom között mesterséges feszültségkeltésről szólt az elmúlt pár év, addig most éppen a roma társadalomtól várja a Fidesz, hogy szavazógépként elérjék nekik a győzelmet. Ez jól mutatja azt is, hogy a Fidesznek mire kellenek a romák, és mire használja őket és más kiszolgáltatott csoportokat. A térségünkben is volt vitája az 1Magyarország Kezdeményezésnek, erre a vitára Demeter Zoltán, a fideszes ellenfelem nem, hogy nem ment el, hanem vissza sem jelzett.

Vita tehát nem lett, én viszont elmentem és beszélgettünk is egy nagyon jót. Elmondtam például, hogy Demeter viselkedése tipikus példája annak, hogy a roma társadalmat szembeköpik. Nem abban érdekeltek, hogy felzárkóztassák őket, és ki tudjanak szakadni a mély nyomorból. Egyes embereket kiemelnek ebből, akik a Fidesz végrehajtói lesznek, a többieket pedig továbbra is mély nyomorban és információhiányos helyzetben tartják. A kiszolgáltatott emberek észre sem veszik, mennyire átveri őket a Fidesz a propagandaszövegekkel. Pedig életük az elmúlt 12 évben nemhogy javult, de konzerválódott a nyomor.

Én olyan romapolitikában hiszek, ahol származástól függetlenül alkothat roma és nem roma egy közösséget. Nekünk Hernádszentandráson nyilván vannak vitáink, de az elmúlt 16-20 évben ezek már nem a roma – nem roma törésvonal mentén zajlanak. A mi rendszerünkben is nagyon sok cigányember dolgozik, jó munkatársként, és sokszor megszégyenítve munkabírásban a nem cigányokat. El kéne oda jutni, hogy nem ezeket a szakadékokat és különbségeket hangsúlyozzuk. Akkor nyer a roma társadalom a legtöbbet, ha a szegregáló-integráló kérdéskör eltűnik, helyette pedig a felzárkózásról tudunk beszélni, ahol már nem determinálja valakinek az életét, hogy milyen körülmények közé születik. Ehhez kell az egyén teljesítménye és az állam segítsége is.

Ami a női politikát illeti: itt is hiába mantrázza a Fidesz a nemek közötti egyenlőségről a jelszavait, állít ki női politikusokat, az egész mögött mégis ott van az a hímsoviniszta gondolkodás, ami az elmúlt évtizedet meghatározta. Ez a kormány a nők szerepét abszolút degradálja. A megbecsülés a bérezésben sem érhető tetten, folyamatos a különbség férfiak és nők között. Orbán Viktor rendszeres legyintéseében a nőügyekre már minden benne van.

Ha a romakérdésről, női helyzetről és sok más témáról is beszélünk, akkor nálam az a fontos, hogy szülessen valaki, férfinak, nőnek, cigánynak, ne cigánynak, együtt alkotunk egy egészet. Ne egymás ellen hergelődjünk végre, hiszen mindenkinek van erősebb oldala, a nők érzelmi oldala például erősebb, de mindenkinél az számítson, amit a közösséghez hozzá tud rakni, ne az, ami elválaszt minket egymástól.