Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„A sikeres önkormányzat nem ellenség, hanem partner”

Ez a cikk több mint 2 éves.

Pikó András, Józsefváros polgármestere, Baranyi Krisztina Ferencváros polgármestere, Csárdi Antal, Budapest 1. számú választókörzetének országgyűlési képviselője, és Jámbor András, Budapest 6. számú választókörzetének közös ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltje (a Mérce volt főszerkesztője) ma sajtótájékoztatót hirdetett, ahol aláírtak egy 10 pontos együttműködési nyilatkozatot, a két kerület legfontosabb ügyeiben.

A sajtótájékoztatón Csárdi Antal, a két kerület belső részeinek (valamint az I. és az V. kerület) jelenlegi képviselője elmondta, olyan megállapodást írnak alá, ami igazságot tesz, és biztosítja a városrészek fejlődését.

Igazságot tesz, mert visszaadja az önkormányzatoknak a kormány által elvett fejlesztési forrásokat, melyeket a hatalom azért vont el a VIII. és IX. kerületektől, mert azok polgárai 2019-ben úgy döntöttek, ellenzéki városvezetést akarnak – mondta el a képviselő. Hozzátette, ezenkívül mindent megtesznek a városvezetésektől elvont jogkörök visszaadásáért is. Ilyen az építési hatósági feladatok visszaszervezése az önkormányzatokhoz.

A képviselőjelöltek és polgármesterek hitet tettek amellett is, hogy bérlakásokat kell építeni, mert a fővárosra jellemző lakhatási válság kiemelten érinti ezen kerületeket.

Jámbor András elmondta, nehéz bármit is kiemelni ebből a 10 pontból, mivel ezek olyasmik, amikben nem csak ebben a két kerületben, hanem országos szinten is egyetért az ellenzéki összefogás. Három témakört azért külön is megemlített: a bérlakások építése mellett ilyen a gangos és panelházak korszerűsítése, szigetelése, felújítása, amivel „ténylegesen rezsit lehet csökkenteni és amivel a bolygó is jól jár”.

Élő közvetítésünk az eseményről:

A Diákváros ügyével kapcsolatban elmondta, nem véletlen, hogy hozzá kapcsolódó tüntetést szervezett, amelyen a később konzultációt szervező Baranyi Krisztina is felszólalt. Ahogy jól jelzi az ügy fontosságát az is, hogy népszavazás lesz a Fudan Egyetem ügyéről. Megjegyezte, bár a kérdéseket egy napon adták be a homofób népszavazás kérdéseivel, az Nemzeti Választási Bizottság mégis annyira elnyújtotta az ügyet, hogy az nem lehet egy napon az országgyűlési választásokkal, ami szerinte nem igazságos.

„De ebben az országban sokminden nem igazságos”

-jegyezte meg. Harmadikként a kerület szociális ügyeinek rendezését emelte ki, megjegyezve, Józsefvárosban van jelenleg országosan a legtöbb hajléktalanellátó intézmény. „A Fidesz ezügyben nem tett semmit, a szegénység üldözése helyett a szegényeket üldözte” – mondta el Jámbor, hozzátéve, kisebb ellátóintézményekre és olyan megoldásokra van szükség, amik a kerületi lakosok számára is előnyösebbek.

Baranyi Krisztina arról, hogy mit vár a képviselőktől, úgy fogalmazott, elsősorban olyan partnerséget, amilyet az elmúlt két és fél évben Csárdi Antal részéről tapasztalt. Kiemelte, az, ahogy Csárdi minden testületi ülésen részt vesz, hogy a kerület ügyeivel kapcsolatban képbe kerüljön, példamutató. Ezzel szemben Kocsis Mátét egyszer sem látták, még a nemzeti ünnepeken sem. Ezenkívül az önkormányzatok hatáskörén kívül eső, de a lakosokat érintő ügyekben való együttműködésben számít majd a képviselőkre.

Kiemelte az Illatos út ügyét, ami több ezer ember megbetegedését és egy ember halálát okozta, és ami miatt szeretné, hogy a parlament betiltsa a sűrűn lakott területeken a vegyipari üzemek létesítését. Emellett az Andy Vajna javaslatára hozott filmtörvény hatályon kívül helyezését is szeretné, aminek köszönhetően az önkormányzat feje felett hozhatnak döntést arról, hogy hol, mennyi ideig forgathatnak Ferencvárosban – mindezért minimális kompenzációt nyújtva a kerületnek.

Fotó: Mérce/Kiss Soma Ábrahám

Pikó András az előtte szólókkal mindenben egyetértve még azt fűzte hozzá, szerinte négy olyan ember ül egy asztalnál, akik egymással jól tudnak együtt dolgozni, szót érteni. A két kerületet testvérvárosoknak tekinti, mivel sok problémájuk közös, így reméli, hogy olyan képviselői lesznek a városrészeknek, akikkel sok közös ügyet tudnak vinni.

Kiemelte, már az előválasztáson is három dolgot kért a kerület képviseletéért indulóktól. Az egyik, hogy, mivel Józsefváros az egyik legnehezebb sorsú kerület, sok nem helyben termelődő szociális problémát old meg, erején felül. Szerinte a hasonló településeknek többlettámogatásra van szüksége a többletfeladatok ellátásához.

Kiemelte továbbá a korábbi városvezetések alatt az önkormányzatra „polipszerűen” rátelepedő korrupciós hálózattól való megszabadítását a kerületnek. Kérte a jelölteket, hogy legyenek elkötelezettek a korrupció elleni harcban, jöjjön az bármelyik oldalról is.

A polgármesterek és a képviselőjelöltek által aláírt 10 pont:
  1. A polgármesterek, illetve a képviselőjelöltek elkötelezettek amellett, hogy Magyarországon kormányváltásra van szükség 2022. április 3-án és arra biztatják a Ferencvárosban és Józsefvárosban élő választópolgárokat, hogy éljenek a szavazati jogukkal, vegyenek részt az országgyűlési választásokon.
  2. A polgármesterek, illetve a képviselőjelöltek a 2022. április 3-ai kormányváltás után együttműködnek abban, hogy visszaállítsák a helyi önkormányzatok autonómiáját, az elmúlt két évben elvont feladat-és hatásköröket visszakapják az önkormányzatok.
  3. A képviselő-jelöltek nyilatkoznak, hogy országgyűlési képviselői megválasztásukat követően mindent megtesznek azért, hogy Józsefváros, illetve Ferencváros önkormányzatai visszakapják a 2019 ősze óta a kormányzat által elvont állami és önkormányzati forrásokat ezzel is hozzájárulva az erősebb kerületi közbiztonsághoz, köztisztasághoz, egészségügyi fejlesztésekhez és zöldítési programokhoz.
  4. A képviselő-jelöltek minden erejükkel azon lesznek országgyűlési képviselői munkájuk során, hogy a IX. és VIII. kerület olyan, az állami normatíván felüli fejlesztési forrásokhoz is jusson, amelyeknek célterületeit az önkormányzatok vezetésével partnerségben határozzák meg: kiemelt területként már jelen nyilatkozatban meghatározzák az iparterületek bevonását a lakóövezetekbe, az ún. rozsdaövezetek rekultivációját, valamint a közlekedési infrastruktúra fejlesztésének támogatását a kerületekben.
  5. A képviselő-jelöltek és polgármesterek egyetértenek abban, hogy nagyszabású bérlakás építési, valamint energiatakarékos, zöldenergiát hasznosító felújítási programot kell indítani a két kerületben, amelyhez megfelelő állami pénzügyi forrásokat kell biztosítani.
  6. A képviselőjelöltek és polgármesterek egyetértenek abban, hogy a Fudan egyetem nem épülhet meg Ferencvárosban, helyette a több tízezer magyar diák lakhatását biztosító Diákváros projekt beruházása mellett tesznek egyértelmű hitet.
  7. A polgármesterek és a képviselőjelöltek egyetértenek abban, hogy az önkormányzatok szociális feladatainak ellátásához a megfelelő pénzügyi forrásokat biztosítani kell, a szociális programok körét szélesíteni kell.
  8. A képviselőjelöltek üdvözlik, hogy a VIII. és IX. kerületben elkészültek a kerületi klímastratégiai dokumentumok és ezzel kapcsolatos cselekvési tervek, és elkötelezettek abban, hogy ezek végrehajtása a lehető leghatékonyabban történjen. Egyetértés van továbbá abban, hogy a kerületek zöldítési programját folytatni kell.
  9. A képviselő-jelöltek és polgármesterek elkötelezettek amellett, hogy az önkormányzatok előző vezetése által lebonyolított korrupciógyanús ügyeket a rendelkezésre álló eszközeikkel feltárják és kivizsgáltassák.
  10. A képviselő-jelöltek ígéretet tesznek arra, hogy a polgármesterek által javasolt törvényhozási ügyekben a legjobb tudásuk szerint eljárnak, a törvényhozásban az önkormányzatok által képviselt ügyeket elősegítik.
Címlapkép: Mérce/Kiss Soma Ábrahám