Zúgás éjjel-nappal az egykor csendes kertvárosban, információhiány és félelem, egy nagyvállalat és a kormány gazdasági érdekeinek mindenek fölé helyezése – kísértetiesen hasonlít a koppánymonostoriak helyzete a gödiekéhez. Miközben 2018-ban Gödön már javában tiltakoztak a helyiek a Samsung veszélyesanyag-tározója és bővülő akkumulátorgyára ellen, Komárom csendes, egykor falusias, ma már nagyobb részt kertvárosi részén, Koppánymonostoron egy másik dél-koreai multi, az SK on Hungary (akkor még SK Battery) készült az első magyarországi akkumulátorgyárának megépítésére. A monostoriak egyszer már aláírásgyűjtésbe kezdtek az életüket megkeserítő gyár zajának visszafogását és érdemi tájékoztatást kérve, azonban hamar szembesültek a döntéshozók közömbösségével, így egy időre alábbhagyott a lelkesedésük.

Miután január végén baleset történt a gyárban, aminek következtében 14 dolgozót szállítottak kórházba – sajtóhírek szerint hányással, orrvérzéssel, szédüléssel –, a lakosok pedig semmiféle hivatalos értesítést nem kaptak arról, mi történt a felső küszöbértékű (vagyis nagy mennyiségű tűz- és robbanásveszélyes, illetve egészségkárosító hatással bíró anyaggal dolgozó) veszélyes üzemben, újra sokakban feléledt az igény, hogy a lakosság számára átlátható módon működjön a gyár. Helyiek meséltek a Mércének arról, milyen az élet egy akkumulátorgyár árnyékában, hogyan viszonyulnak a hatóságok és a döntéshozók az aggodalmaikhoz, és hogyan válhatna a gyárral való kényszerű együttélés békéssé.

Gödhöz hasonlóan a helyiek itt sem tudtak sokat arról, mi készül a szomszédjukban, a nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánított beruházás 2019 szeptemberében már termelésbe kezdett, 2020-ig pedig folyamatosan növelte gyártósorainak számát. Addig leginkább az építkezés zaját hallották, viszont mióta teljes kapacitással kezdett működni a gyár, kénytelenek voltak hozzászokni a hol éjjel, hol nappal, hol a hétvégén is morajló zúgásához is, amely hosszú távon még határérték alatt maradva is őrjítő tud lenni. Ilyen problémájuk korábban nem volt, pedig egy egész ipari park épült ki Koppánymonostoron. A gyárhoz igencsak közel, 600 méterre áll az első lakóház, ugyanakkor a katasztrófavédelmi engedélyek kiadásához szükséges biztonsági jelentés szerint nem esik lakott terület, illetve tömegintézmény halálozási zónába nagyobb ipari balesetnél sem. A gyártól 510 méterre a Natura 2000-es védelem alatt álló Herkályi-erdő, 1200 méterre pedig a Duna található.

„Néha vannak csendes napok, egyébként zúg, mint egy repülőtér. Az egészben a legbosszantóbb az, hogy mindig pihenőidőben. Este kilenckor beindul, és megy reggel hétig”

– mondja Thoma Gábor, aki úgy 1 kilométerre él a gyártól. Hozzáteszi: változó, ki mennyire érzékeli a zajt, számít az is, hol helyezkedik el a ház. Ő például dombtetőn lakik, így nemcsak rálát a gyárra, de a hűtőtornyok zúgását is nagyobb dózisban kapja – szerencse, hogy legalább két gyermeke jó alvó – míg a szomszédja alig hall valamit belőle, mert árnyékolják egymást a házak. „Van, akinek csak bosszúság, és van, aki konkrétan aludni se tud tőle. Ilyenkor télen inkább csak a tudatát piszkálja az embernek csukott ablaknál, nyáron azért elég kemény tud lenni néha.”

„Van, hogy 3-4 napig csend van, aztán van úgy, hogy szombaton éjjel 2-kor rákezd olyan bődületes hangerővel, hogy mérek 54 decibelt. Többünk is próbált hatósághoz fordulni, de a válaszok semlegesek” – mondja a gyár közvetlen közelében élő Monostori Éva. Hozzáteszi: éjszaka olyan erős a fény is a gyár körül, hogy nyugodtan közlekedhetnek a villany felkapcsolás nélkül a házban, ha nem húzzák le a redőnyöket. Éva több mint 30 éve él Koppánymonostoron, most viszont menekülne. „Aki egy belvárosban él, annak biztosan ugyanilyen életkörülményei vannak, de ő oda költözött. Ő nagyon jól tudja, hogy ahova költözik, az ezzel jár. Én viszont egy tanyára költöztem, csendbe, nyugalomba. Tudtuk azt, hogy mi minden nincs: hogy nincs csatorna, nincs aszfaltos út, de minderre azt mondtuk, hogy oké, mert nekünk az a legfontosabb, hogy csend legyen és nyugalom. Ezeket mind kinyírták.” Éva jelenleg árulja a házát, de tudja, nem biztos, hogy vevőre akad. „Sajnálom, hogy nincs meg az a döntési jogkörünk, hogy elköltözhessünk. Amiért a legjobban haragszom, az az időben történő tájékoztatás hiánya. Hogyha 2016-17-ben lett volna korrekt tájékoztatás a tervekről, akkor még lett volna esély arra, hogy elmenjünk innen” – mondja. Ez egyértelműen az önkormányzat mulasztása, de szerinte még arra is volna lehetőség, hogy a cég kivásárolja vagy kárpótolja a közelben élőket, akiknek jócskán vesztett az értékéből az ingatlanjuk a gyár miatt.

„Sok beadvánnyal éltünk már, a zajjal kezdtük 2020 szeptemberében. Megkaptuk a polgármestertől, – akkor még nyilatkozott a témában a városi tv-ben –, hogy nem kell aggódni, építik belülről a csarnokokat, és mennek a ventillátorok, hogy száradjon a beton, 3 nap az egész. Ezt a három napot akkor mondta, amikor már eleve két hete zaj volt” – mondja Gábor.

Beszélgetéseink során a helyiek többször is azzal viccelődtek:

Koppánymonostoron már szállóige, hogy megint szárad a beton.

Emellett azt is megkapták eleinte, hogy ez az egész csak műbalhé, „ellenzéki aknamunka”, nincs is semmi probléma. „Annál is inkább, mert korábban Éva indult az önkormányzati választásokon független képviselőjelöltként. Ezzel nagyon könnyű lesöpörni a problémákat az asztalról” – emlékeztet Gábor. Éva ennek kapcsán arról mesél: szerinte azóta bármihez köze van, „az feketelistára kerül”. Pedig a helyi közösségi házban végzett munkája (pl. gyermektáboroztatás) bőven túlmutat a gyárral kapcsolatos véleménynyilvánításán, ez azonban szerinte egyértelműen az érdekérvényesítő munkája miatt kiszorult a helyi nyilvánosságból. „Amikor az elején morgolódtunk a zaj miatt, kerek perec megkaptuk, hogy ne keverjük a szart. Továbbra sem kommunikál semmit a város, pedig könnyen le lehetne szerelni a helyieket azzal, hogy transzparens lenne a dolog, és hajlandóak lennének velük beszélni” – mondja Gábor.

Talán némi bizakodásra adhat okot, hogy tavaly augusztusban Gábor kérdésére az SK elismerte a zajproblémát, és biztosította afelől, hogy dolgoznak rajta – persze ahogy Gödön a Samsung esetében, itt is felmerül a kérdés: miért utólag? Majd decemberben arról adott ki közleményt az SK, hogy a lakossági zajpanaszok orvoslására intézkedési tervet dolgozott ki, melynek értelmében az idei év első negyedévében nekiállnak a munkálatoknak, és jövő év elejéig befejezik azokat. A tervekben szerepel zajárnyékoló paravánok és zajvédő falak építése is, ezügyben azonban a helyiek szerint egyelőre semmi sem történt, és hiába kérdezősködnek az illetékeseknél, válaszok nem érkeznek.

A monostoriak által néhány hete szervezett első lakossági fórumon többen arról is beszámoltak, hogy időnként vegyszerszagot éreznek a levegőben.

„Amikor kimész, és valami marja a torkodat és fáj a fejed, akkor egészen biztosan tudod, hogy ez nem normális” – mondja Éva.

„Hogy pontosan mit érzünk, a franc se mondja meg, szagról sajnos nem lehet megmondani, honnan jön, csak itt helyben már mindenki annyira pattanásig van feszülve, hogy mindenkinek az SK az első gondolata, ha bármi rossz történik” – mondja Gábor, aki szerint könnyen lehet, hogy az ipari park más részéről észlelik a szagokat – mindenesetre nem növeli a biztonságérzetet, hogy nem tudják, mit lélegeznek be nap mint nap.

Szerinte a legnagyobb probléma, hogy rengeteg veszélyes anyaggal dolgozik a gyár, amelynek úgy laknak a közvetlen közelében, hogy fogalmuk sincs például arról, van-e úgynevezett külső védelmi terve a városnak, aminek elkészítéséért és a lakossággal való ismertetéséért törvényileg a polgármester a felelős. Ennek a tervnek többek közt az a lényege, hogy a lakosság tisztában legyen vele, mi a teendő, ha ipari baleset történik egy olyan felső küszöbértékű veszélyes üzemben, mint például az SK gyára is, merre vonulnak a mentők, tűzoltók, rendőrök, és melyek a lehetséges menekülő útvonalak. „Ha esetleg létezik, akkor is tuti, hogy valahol a városháza alagsorában van eldugva egy régi számítógépen egy PDF-fájlban, senki nem tud róla. Ha itt komolyabb baleset üt be, helyi szinten borítékolható a pánik. Nincs vízminőség mérés, levegőminőség mérés, tehát fogalmunk sincs, hogy a semmin aggódunk, és nyugodtan mehetünk a kertbe kapálni a borsót, vagy teljesen jogosan, és évek óta itt mérgezzük magunkat… meg ők minket. Egyszerűen nem tudjuk, mert nem méri senki”.

A helyiek szerint fokozza a bizonytalanságot és a pánikot, hogy amikor baleset történik a gyárban, arról csak úgy szereznek tudomást, hogy látják az érkező mentő és tűzoltó autókat, vagy a környéken köröz a környezetvédelmi hatóság mérőautója, amiről egyébként azt sem lehet tudni, mit mér. Se a cég, se az önkormányzat nem kommunikál velük, holott épp ezzel lehetne elejét venni a jellemzően szájról szájra terjedő, sokszor pletykákra, félinformációkra alapozott kommunikációnak és az állandó feszültségnek.

„Először halljuk a tűzoltókat vagy a mentőket, akkor már sejthető, hogy a gyárban volt valami, aztán jön a telefon vagy az üzenet, hogy megint kint van a mérőautó, amiről nem tudjuk, mit mér, de feltételezi az ember, hogy nem véletlenül van ott, úgyhogy a biztonság kedvéért becsukjuk az ablakot. Úgy, hogy eközben a gyerekeink kint játszanak az iskolaudvaron, a tájékoztatás hiánya szerintem elfogadhatatlan” – mondja Márton Marcell helyi lakos. Bár az egész gyerekkorát Koppánymonostoron töltötte a nagyszüleinél, 10 éve pedig ide is költözött, miután a gyár a házától kb. 1 kilométerre épült fel, megfordult a fejében az elköltözés, de a családi szálakon túl egyelőre a kilátástalanság is itt tartja – szerinte ugyanis nehéz olyan helyet találni ma Magyarországon, ahol ne megint a feje fölött döntenének mindenről.

Az illetékes kormányhivatallal legalább lehet kommunikálni, ők válaszolnak a levelekre. Persze az már más kérdés, tesznek-e bármit is, ami egy kicsit is kényelmetlen lehet a gyárnak. A város részéről csak annyi a válasz, hogy zajvédelmi és környezetvédelmi kérdésekben a városnak hatósági jogköre nincs.

„Akkor minek vannak?” – kérdezi Gábor.

Míg ő bízik a nyilvánosság és a civil összefogás erejében, Éva pedig maga kezdte el megszervezni a lakosságot, Márton kevésbé reményteli: „Ha Komárom polgármestere azt mondja, hogy munkahelyteremtés, és 15 ezer ember bólogat, ehhez a létszámhoz képest mi sehol nem vagyunk, hogy bármi érdemit tenni tudjunk.”

Gábor szintén a várost és a kormányt látja a kialakult helyzet felelőseinek. „Nem szeretek egy vegyi üzem mellett lakni, de most mit csináljak? Elmenni úgyse fog, maximum azért szurkolhatok, hogy ez a lítiumos akkumulátor kimenjen a technológiai divatból, és legyen valami olyan, amit máshogy kell csinálni, kevesebb zajjal jár, kevésbé veszélyes. Lehet, hogy ez majd bekövetkezik, vagy az is lehet, hogy maga a cég tűnik majd el. De most itt vannak. Fizessenek adót, adjanak munkát az embereknek, csak ne túrják már ki a helyieket, akik előbb voltak itt” – mondja.

Monostor egykor tényleg falu volt, aztán amellett, hogy a település is növekedni kezdett, az ipari park is teljesen ráépült ahelyett, hogy a várostól távolabbi, déli irányba terjeszkedett volna – persze abba az irányba földeket kellett volna kisajátítani. „De én mint lakos azt mondom, hogy teszek rá. Jó, hogy nem házakat dózerolunk bele a földbe azért, hogy épülhessen még egy gyár, amikor a másik irányba nincs semmi, csak krumpli.” Persze az is abszurd, hogy jó minőségű termőföldeken, természetvédelmi terület mellett húznak fel gyárakat – teszi hozzá. Az ipari park növekedésével ráadásul nem fejlődött az infrastruktúra, így amellett, hogy a tatai karsztvizet fogják felhasználni a komáromi akkumulátor gyártáshoz, a régi úthálózat sem bírja el a megnövekedett forgalmat, amit a helyiek szenvednek el.

Miközben a koppánymonostoriak úgy érzik, magukra maradtak, érdekes kontraszt mutatkozik meg a város fideszes vezetése és az SK kapcsolatában. Egy tavaly nyári poszt tanúsága szerint például a város polgármestere, alpolgármestere és a térség országgyűlési képviselője gyárlátogatáson vett részt a komáromi SK-ban, majd közösen elültettek 20 darab facsemetét a cég első önkéntes napján. A döntéshozók láthatóan jó kapcsolatot ápolnak a cég képviselőivel, amibe úgy tűnik, nem fér bele a helyiek – akiket elvileg valójában képviselnek – jogainak védelme, érdekeinek érvényesítése. Pedig a cég – a multiktól megszokott kissé abszurd módon – igyekszik „társadalmi felelősségvállalás” címén pénzt is adományozni helyi szervezeteknek, illetve a városnak, csak valahogy az nem jutott még eszébe, hogy felelősséget leginkább azokért az emberekért kellene vállalni, akik a nyakukba kaptak egy gyárat és a vele járó környezeti hatásokat.

De Komáromnak is volna miből segíteni, hiszen itt rendelkezhet az önkormányzat a város a saját adóbevétele felett, nem úgy, mint Gödön, ahol a kormány a különleges gazdasági övezetet létrehozásával egy tollvonással a fideszes vezetésű megyei önkormányzat kezébe adta a Samsung iparűzési adóját, nehogy az ellenzéki vezetésű önkormányzat még a végén segíteni tudjon belőle a gyártól szenvedő gödieken.

„Itt dönthetnek saját maguk, mert úgyis úgy döntenek, ahogy a kormány előírja.

Ha most itt egy tökösebb polgármester lenne, akkor azt mondaná, hogy nem, nincs tovább. Szerintem élve megnyúznák, ha a saját pártkatonájuk nem úgy csinálná a dolgokat, ahogy kell” – mondja Éva. „Komáromban nincs már önkormányzatiság. A polgármester úgy jár el, ahogy éppen mondják neki” – erősít rá Márton. Ráadásul mivel Koppánymonostor viszonylag elszigetelt Komáromtól, előbbi a maga háromezer fős lakosságával nehezen tudja bármire is felhívni a figyelmet a 15 ezer fős belvárosban, amely épp elég távol van az ipari parktól ahhoz, hogy az emberek ne is vegyenek tudomást az ott felmerülő problémákról. Márton szerint itt legfeljebb már csak egy kormányváltás segíthet.

Hasonlóan furcsa, inkább a gyárnak és a kormányak megfelelni akaró gesztus volt a komáromi önkormányzat részéről az is, amikor Iváncsa polgármestere és alpolgármestere tavaly látogatást tett a komáromi SK-ban, hogy megnézze, mire számíthatnak majd az iváncsaiak – a dél-koreai multi következő gyára ugyanis ott épül fel, amit természetesen a kormány is bőkezűen támogat vissza nem térítendő adóforintjainkból. A látogatáson feltehetőleg nem esett szó azokról a gyár körül észlelt problémákról, amelyekre hosszú ideje kérnek megoldást a monostoriak, Iváncsa Facebook-oldalán ugyanis a következők jelentek meg: a „helyszínen jóval kisebb zajhatást tapasztaltunk, mint amire számítottunk. A városközpontban is többeket megkérdeztünk arról, mi a benyomásuk a gyárról. Biztató volt, hogy nem hallottunk róluk negatív véleményt, a működésük óta semmilyen környezeti vagy zajproblémáról nem tudnak az ott élők”, valamint Komárom önkormányzatának vezetői elmondták iváncsai kollégáiknak, hogy „mind az építkezés, mind a gyár működése biztonságos, problémamentes, és megfelelnek valamennyi hazai és európai uniós szabálynak valamint a környezetvédelmi előírásoknak. Persze a komáromi beruházást is megelőzték jogos lakossági félelmek, de számunkra nagyon biztató az, hogy a gyár működése ezekre rácáfolt” – jelentették az iváncsaiaknak. Az a 640 aláírás (ez koppánymonostori viszonylatban elég soknak számít) tehát, amit a gyár környékén élők elküldtek az önkormányzatnak, átlátható működést, kommunikációt és zajcsökkentést kérve, feltehetőleg nem jutott el Iváncsa vezetőihez.

„Ez a teljes szolgalelkűség, mindent alárendelnek annak, hogy munkahelyteremtés történik” – mondja Márton. Az utóbbi négy évben bebizonyosodott: a monostoriak tényleg magukra maradtak a saját városukban, a saját országukban, egy nagyvállalattal és az elvileg őket szolgáló politikusokkal, hatóságokkal szemben. A kormány beáldozta őket a gazdasági növekedésért, most csakis saját érdekérvényesítő erejükre hagyatkozhatnak, ami ma Magyarországon az egyik legkeményebb, egyre többeket érintő harc.