Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megszakadt a kapcsolat Csernobillal, fél évig nem lehet pénzt váltani Oroszországban  – háborús összefoglaló

Ez a cikk több mint 2 éves.

Mérce hétköznapokon két, hétvégén napi egy összefoglalóval jelentkezik az ukrajnai háborúról. Ez a március 9-i nap délelőtti összefoglalója. A korábbi összefoglalóinkat itt találod.

Nem sikerül jelentősen előre törnie az oroszoknak, megszakadt a kapcsolat Csernobillal

Nem sikerült jelentősen előre törnie az oroszoknak Kijev északkeleti részén, de elemzők szerint a következő napokban jelentős erősítés és fegyverszállítmány érkezhet a város határába. Az ország déli részén ezzel szemben jelentős győzelmeket tudtak aratni a megszállók, akik folyamatosan közelítenek az egyetlen ukrán irányítás alatt maradt tengerparti város, Odessza felé.

Több, már körbekerített városnál ismét megnyithatják a humanitárius folyosókat, azonban azok elfoglalásáért, így Irpiny és Mariupol esetében blokáddal, kiéheztetéssel próbálják megtörni a védőket.

A fenti városokban napok óta nincsen víz, áram és telefon szolgáltatás, folyamatosan fogynak az élelmiszer készletek és a menekülőknek megnyitott tűzszüneti folyosókat is rendszeresen lövik az oroszok.

Megszakadt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kapcsolata a csernobili atomerőművel, vagyis annak megfigyelő berendezései nem küldenek többé adatokat az ügynökségnek a létesítményben található sugárzó anyagok állapotáról. Ez amiatt is különösen aggasztó, hogy az 1986-ban katasztrófát szenvedő (azóta nem üzemelő) atomerőmű dolgozói két hete folyamatosan szolgálatban vannak, nem volt műszakváltás.

Újabb világcégek hagyják el Oroszországot, Putyin export- és valutakereskedelmi korlátozásokkal reagál a szankciókra

Újabb nagy nyugati cégek jelentették be, hogy beszüntetik tevékenységüket Oroszországban: Heineken, Starbucks, PepsiCo, Rolex, Netflix, Ferrari, Universal Music, Coca-Cola és McDonald’s csatlakoztak a közel 290 jelentős Oroszországi jelenléttel rendelkező cég listájához, akik a háború miatt vonulnak ki. A Vouge, Vanity fair és Glamour magazinok kiadója, a Conde Nast is bejelentette, hogy felfüggeszti kiadói tevékenységét, indoklásukban az ukrán háború borzalmait megjelölve, illetve a tényt, hogy Oroszországban a katonaságról szóló „álhírekért” akár 15 év börtön is járhat, ami mellett nem tudják szavatolni a szerkesztőik és az újságíróik biztonságát.

Alig pár órával azután, hogy tegnap Joe Biden amerikai elnök bejelentette az orosz olaj és gáz importjának felfüggesztését Vlagyimir Putyin megtiltotta több termék és nyersanyag exportját.

Annak eldöntésére, hogy mely országok felé szüntetik be a kivitelt, illetve pontosan milyen termék és nyersanyag csoportokra vonatkozik majd a tiltás, Putyin két napot adott az orosz kormánynak.

A rubel napok óta tartó esését követően, ami során az orosz valuta értékének közel 35%-át elvesztette, a Kreml a külföldi fizetőeszközök felvételének és vásárlásának korlátozásával igyekszik mérsékelni a helyzetet. Így a következő hat hónapban, szeptember kilencig, megtiltják a készpénzes valutavásárlást, illetve 10 ezer dollárban korlátozzák a devizaszámlákról- betétekről felvehető készpénzt. A devizaszámlákról csak dollárban lehet kivenni a korlátozás mértéke alatti összeget, afelett pedig napi árfolyamon átszámítva rubelben adják ki a különbözetet.

Újra megnyílnak a humanitárius folyosók, Kamala Harris Lengyelországba és Romániába látogat

Bár a tegnapi napon nem sikerült jelentősen előre lépni az orosz-ukrán tárgyalásoknak, Oroszország ígéretet tett az ostromlott városokból kivetezető humanitárius folyosók ismételt megnyitására ma reggel 9 és este 9 között. Az ehhez hasonló ígérteket az ukrán jelentések szerint az orosz haderők rendre megszegték, ezzel például százezrek Mariupolból való kimenekülését akadályozva.

Tegnap óta Szumiból sikeresen menekítettek ki 5000 embert, azonban a várost ért éjszakai bombázásban az ukrán hatóságok jelentése szerint 21 civil, köztük 3 gyermek életét vesztette.

Kamala Harris amerikai alelnök bejelentette, csütörtökön háromnapos európai útja során meglátogatja Lengyelországot és Romániát, hogy ott a NATO szövetségeseivel arról tárgyaljon, hogyan segíthetnének Ukrajnának megvédenie magát anélkül, hogy szélesebb háborúba kerüljenek Oroszországgal. Magyarországi látogatásról nincs hír.

A gyerekek hetede elhagyta Ukrajnát

A Budapesti Rendőrfőkapitányság jelentése szerint kedden 4283 menekült érkezett vonattal Budapestre, köztük 1308 gyerek. A police.hu-n ma reggel azt írták: a legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek.

Eddig nagyjából kétmillión menekültek el a háború elől Ukrajnából, nagyrészt nők és gyermekek, mivel a 18 és 60 év közötti férfiak nem léphetnek ki az országból. Az UNICEF szóviője, James Elder szerint ennek fele gyerek – a New York Times szerint ez azt is jelenti, hogy a gyerekek hetede hagyta el Ukrajnát.

Ilyen sebességű menekültválság nem volt a második világháború óta, Szíriából a háború kitörése utáni három évben mentek el összesen ennyien.

A legtöbb menekültet, eddig mintegy 1,3 millió főt, Lengyelország fogadta be. Magyarország 203 ezer, Szlovákia 153 ezer, Oroszország 100 ezer, Románia és Moldova 85, illetve 82 ezer főt fogadott be a háború kitörése óta. További európai országokba eddig 235 ezren érkeztek.

Hogyan lehet Magyarországról segíteni?

A magyarországi társadalom látható része mozdult meg a menekültek segítésére úgy a határ mellett mint más településeken és a fővárosban, példás szolidaritásról tanúbizonyságot téve, ami a kormány hosszú évek óta tartó menekültellenes kampánya után nem kis szó – igaz, ezúttal a kormány is a menekültek megsegítése mellett foglal állást.

A mai összefoglalónkban összeszedtünk néhány módot, ahogy a menekülteken segíteni lehet.

A legjobb, ha valamilyen szervezeten keresztül nyújtunk segítséget, legyen szó tárgyi vagy immateriális segítségről, például tolmácsolásról vagy szállásadásról. A szervezetek ugyanis fel tudják mérni, milyen erőforrásokra van szükségük, és mivel rendelkeznek.

Így érdemes nézni a következő felületeket:

  • Migration Aid – a Facebook oldalukon rendszeresen közzéteszik az aktuális helyzetjelentést, valamint hogy épp mire van szükségük. Oldalukon megtalálható a telefonszámuk is.
  • A Budapest Bike Maffia és az Age of Hope Alapítvány szintén naponta közzéteszi, mire van szükség. Jelenleg tábori ágyakat kérnek.
  • A települési önkormányzatok online felületei, Facebook-oldalai – a határmenti települések, mint például Záhony vagy Fényeslitke, közzéteszik felhívásaikat, hogy mire van szükségük a menekülők ellátásához. Ugyanígy országszerte számos önkormányzat írja ki, hogy milyen segítségre van szükségük akár helyben berendezett humanitárius központjaikhoz, akár hogy a határra küldjék.
  • Egyházi szervezetek – többek között a Mazsihisz, az EMIH, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Máltai Szeretetszolgálat is részt vesz a menekülők segítésében, velük is felveheti a kapcsolatot, aki segítséget ajánlana.
  • Ezen az oldalon magyarul, ukránul és angolul találhatnak hasznos információkat a menekülők.
  • De ha valaki egyszerűen kimegy a Keleti vagy a Nyugati pályaudvarra beszélgetni, segíteni helyben az érkezőket, az is hatalmas segítségnyújtás, és a helyben dolgozó segítők bizonyára meg tudják mondani, milyen tárgyi vagy nem tárgyi segítségre van szükségük.

(NewYorkTimes, Guardian, MoscowTimes, MTI)