Miközben néhány hónapja még elképzelhetetlennek gondoltuk, az elmúlt közel két hétben mindennapjaink vérfagyasztó részévé vált az a tény, hogy háború dúl Európában. Az orosz inváziót elítélő nyugati országok a konfliktusra reagálván igyekeznek mindent elkövetni annak érdekében, hogy egy Oroszországgal szembeni nyílt fegyveres konfrontáció elkerülésével bírják rá Moszkvát a háború befejezésére.

Az USA betiltja az kőolaj-és földgázimportot Oroszországból, bár nagy szüksége eddig sem volt rá 

Az Oroszországgal szembeni nyugati fellépés gerincét azok a gazdasági szankciók adják, melyek az azokat kivető országok reményei szerint arra késztetik Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy felhagyjon a háborúval Ukrajnában. Azonban ezeknek a szankcióknak a keménységét jelentős mértékben befolyásolhatja, hogy egy adott ország milyen mértékben van kitéve az orosz gazdaság egyes húzóágazatinak.

Kiváltképp igaz ez az orosz energiaipart érintő büntetések esetében, melyek bevetésétől a földgáz-és kőolaj-importtól nagymértékben függő európai országok nem igazán lelkesednek.

Az orosz nyersolaj legfőbb európai importőrének számító Németország, vagy az energiaszükségleteit szinte teljes egészében a Gazprom szállítmányaiból fedező Bulgária éppen ezért erősen ellenzi, hogy az EU szankciókat vessen ki ezeknek a fosszilis energiahordozóknak a behozatalára. Néhány héttel ezelőtt a Le Monde nevű francia lap készített átfogó elemzést az uniós országok energiafüggéséről, melyből kiderült, hogy 2021 első felében az EU-s földgázimport összmennyiségének 46,8 százaléka érkezett Oroszországból.

A függőség szintjében azonban igen erős területi egyenlőtlenségek figyelhetők meg, hiszen míg Spanyolország az Algériában található Hassi R’Mel gázmező és két andalúziai város, Almeira és Cordoba között futó gázvezetékeknek hála egyáltalán nem szorul rá, hogy Oroszországból importáljon, addig Magyarország vagy Finnország földgáz-igényeit 80 százalékból orosz forrásokból biztosítja.

Ráadásul egyelőre nem úgy tűnik, hogy Oroszország hosszabb távon önmagában is kiváltható lenne azokkal a földgáz-exportőrökkel, akiktől szintén viszonylag nagy mennyiségben vásárolnak az uniós országok.

Ahogy a tavalyi választás kapcsán megírtuk, a 2021 első felében az EU-s földgázimport 20 százalékáért felelős Norvégiában egyre nagyobb társadalmi ellenállásban ütközik a fosszilis energiahordozók kitermelése, ami bár felfoghatatlan vagyont biztosít a skandináv országnak, de közben jelentősen hozzájárul a globális klímakatasztrófa felgyorsításához.

Ott van ezen felül Algéria, ahonnan a tavalyi év első felének EU-s gázimportjának 11,6 százaléka érkezett, de a magrebi országban évek óta zajló tüntetések igencsak megrengették  a Franciaországtól való 1962-es függetlenedése óta tulajdonképpen megszakítás nélkül hatalomban lévő Algériai Felszabadítási Front (FLN) vezette rezsim stabilitását, ami az intézményesített korrupcióra épülő gazdaságban, és így az energiaiparban is problémákhoz vezet.

Tavaly novemberben átmenetileg elzárásra is került az egyik algériai vezeték, amely Marokkón áthaladván juttat el földgázt Spanyolországba, köszönhetően annak a Rabat és Algír közötti viszálynak, melynek nyomán a Marokkóval hagyományosan rossz viszonyt ápoló Algéria minden diplomáciai kapcsolatot megszakított nyugati szomszédjával.

Hasonló a helyzet Európában a kőolaj-importokat illetően is. Bár a földgázzal összevetvén az olajszállítmányok terén Oroszország európai dominanciája kevésbé jelentős, ám az uniós országok nyersolaj-szükségleteik közel 27 százalékát így is orosz forrásokból fedezik.

Könnyebb dolga van a világ legnagyobb cseppfolyós földgáz-exportőrének számító, kőolaj-szükségleteinek 61 százalékát Kanadából, 10 százalékát Mexikóból és 6 százalékát Szaúd-Arábiából fedezni tudó Amerikai Egyesült Államoknak. Ahogy azt az Al-Jazeera elemzése is megjegyzi, az USA a növekedés mutató tendenciák ellenére az amerikai kőolaj-importnak még 2021-ben is csak 3 százaléka származott Oroszországból. Ennek fényében nem meglepő, hogy az ország elnöke, Joe Biden a mai napon a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján bejelentette,

az Egyesült Államok kormánya betiltja a földgáz-és kőolaj importját Oroszországból.

Miközben Biden döntésének komoly hatása lehet a Nyugat és Oroszország közötti viszonyrendszerre, nem árt észben tartani,  hogy az amerikai Energetikai Minisztérium (Departement of Energy) legfrissebb adatai szerint február utolsó két hetében az amerikai energetikai cégek teljes egészében felhagytak az orosz gáz importjával, így a most bejelentett tiltás valójában csak formalizálja a jelenlegi állapotokat.

Biden ennek ellenére elismerte, hogy a lépés az energiaárak növekedését és ezen keresztül az amúgy is régóta nem látott magasságokban szárnyaló infláció további emelkedését vonhatja maga után. Az USA ezért igyekszik is alternatívákat keresni Oroszországra, melynek részeként nemrég amerikai diplomaták delegációja látogatott el a világ legnagyobb olajkészleteivel rendelkező, de az elmúlt években Washingtonnal igen ellenséges viszonyt ápoló Venezuelába, hogy tárgyaljon az ország elnökével, Nicolas Maduróval.

Hasonló, bár kisebb azonnali hatással rendelkező lépésre szánta el magát az Egyesült Királyság kormánya is, amely 2022 végéig tervezi kivezetni az orosz földgázt és kőolajat az országból. Az USA-hoz hasonlóan Nagy-Britannia is könnyebb helyzetben van a kontinentális Európához képest, hiszen a brit földgáz-szükségleteinek felét fedezik az ország saját kitermelőhelyei, melyek nagyrészt az Északi-tengeren találhatók, Norvégia pedig egymaga felelős az Egyesült Királyság földgáz-importjainak 20 százalékáért.

Miközben az Európai Unió egyelőre nem tervezi hasonló lépéseket, az Európai Bizottság a mai napon közzétett egy javaslatcsomagot, mellyel a brüsszeli Berlaymont-palotában székelő szervezet szerint az Unió kétharmadával csökkenthetné függőségét az orosz importoktól.

Hasonló, bár kevésbé radikális célokat kitűző javaslatcsomagot állított össze a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) az Unió számára, melyről itt írtunk részletesebben.

Zelenszkij mérsékelte álláspontját Ukrajna NATO-s csatlakozásával kapcsolatban

Az amerikai ABC-televíziócsatornának adott interjút hétfőn Volodomir Zelenszkij.

Ukrajna elnöke a David Muir nevű újságíróval folytatott beszélgetésben elmondta, látván a tagországok hezitálását, moderálta álláspontját hazája NATO-csatlakozásával kapcsolatban.

Mint ismeretes, Oroszország az invázió egyik fő okaként Ukrajna Nyugathoz való közeledését jelölte meg és az elmúlt napokban Zelenszkij is azt sürgette, hogy hazája felvételt nyerjen a brüsszeli székhelyű védelmi szövetségben. Az ukrán államfő szerint a NATO az Oroszországgal való konfrontációtól aggódván zárkózik el a kelet-európai ország felvételétől tagjai közé, Ukrajna pedig Zelenszkij szerint nem egy olyan ország, „amely térdre borulva könyörögne” a NATO-tagságért.

Az interjúban Zelenszkij arról is beszélt, hogy hajlandó kompromisszumra lépni Putyinnal az Ukrajnából 2014-ben kivált Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok ügyében. A két oroszbarát szakadárállamot Moszkva az invázió megkezdése előtt néhány nappal ismerte el hivatalosan is független államokként.

Ukrajna elnöke a mai napon a brit parlament alsóházához, a House of Commonshoz intézett videós beszédet.

A médiához és nyilvános szerepléshez ösztönös érzékkel rendelkező, korábban komikusként nagy népszerűségre szert tevő Zelenszkij felszólalását a hallgatóközönséghez igazítván William Shakespeare-t megidézvén kijelentette, hogy az Ukrajna előtt álló legfontosabb kérdés az, hogy „lenni vagy nem lenni”.

Ezt követően arról beszélt, hogy Ukrajna tovább fog küzdeni a szabadságáért,

” Nem fogjuk feladni és nem  fogunk vereséget szenvedni. A végsőkig fogunk harcolni a tengeren és a levegőben. Harcolni fogunk a hazánkért, bármibe is kerüljön. Harcolni fogunk az erdőkben, a mezőkön, a tengerpartokon, az utcákon” –

jelentette ki az az ukrán elnök.

Zelenszkij ezzel a brit miniszterelnök, William Churchill szavaira utalt, aki a második világháború elején, 1940. május 13-án a Commons-ban elmondott beszédében a náci Németországgal szembeni ellenállásról a következőképpen nyilatkozott: „El fogunk menni a végsőkig. Harcolni fogunk Franciaországban, harcolni fogunk a tengereken és óceánokon, harcolni fogunk egyre növekvő bizalommal és növekvő erővel a levegőben, megvédjük szigetünket, bármibe kerüljön, harcolni fogunk a partokon, harcolni fogunk a leszállópályákon, harcolni fogunk a mezőkön és az utcákon, harcolni fogunk a hegyekben; sohasem adjuk meg magunkat. (…)”.

Egy vezető amerikai kutatóintézet szerint a nukleáris fegyverek bevetése sem kizárt

Az egyik legbefolyásosabb közpolitikai kutatóintézetnek (think-tank-nek) számító Carnegie Endowment for International Peace elemzője, Christopher S. Chivvis közölt hosszabb elemzést az ukrajnai háború lehetséges kimeneteleiről.

Chivvis szerint az konfliktus az elemzőket is meglepő tempóban súlyosbodik és akár a jelentős orosz befolyásnak kitett, megannyi feszültség sújtotta Balkán-térségbe is átterjedhet. Az elemző meglátása szerint alapvetően két irányba mozdulhat el a háború a mostani helyzetből.

Előfordulhat, hogy Putyinnak sikerült elmozdítania a hatalomból Volodomir Zelenszkijt és egy olyan bábkormányt ültetnie a helyére, amely egy Moszkva érdekeinek kedvező békeszerződést ír alá, amely szembemenne mindazon elvekkel, melyek fontosságát a nyugati országok nem győznek hangsúlyozni a konfliktus kezdete óta.

Egy ilyen rezsimmel szemben a NATO megpróbálhat fegyveres támogatást nyújtani egy esetleges ellenállási mozgalomnak, ezt azonban Oroszország nyílt agresszióként értékelné és nem riadna vissza a katonai válaszreakcióktól vagy a hivatalosan független, ám több forrás egybehangzó véleménye szerint valójában a Kreml meghosszabbított karjaként működő zsoldosszervezet, a Wagner-csoport bevetésétől sem a NATO tagállamaiban.

Christopher S. Chivvis azonban azt sem tartja kizártnak, hogy Oroszország egy kisebb nukleáris fegyver célzott ukrán katonai célpontok elleni bevetését is hajlandó lenne megfontolni.

Szerinte ez nem jelentené a totális atomháború kirobbantását és ha ez valóban megtörténne, azzal Oroszország célja elsősorban katonai erejének demonstrálása lenne. Az elemző úgy látja, hogy a háború ilyen mértékű eszkalálódásának elkerülése érdekében a nyugati tömb kvázi vezetőjének számító Joe Bidennek az egyre keményebb fellépést sürgető hangokkal dacolván arra kéne rábírnia szövetségeseit, hogy egységes, a helyzet deeszkalálását célzó álláspontot képviseljenek még akkor is, ha ezzel Ukrajna esetében sérülnének az olyan elvek, mint a területi szuverenitáshoz és a védelmi szövetségek szabad megválasztásához való jog.

Az elemzés teljes terjedelmében a Guardian internetes felületén olvasható.

474-nél is több civil áldozata van eddig a háborúnak az ENSZ szerint

Miközben nehéz pontos információkhoz jutni az ukrajnai háború áldozatairól, egyre több adat támasztja alá, milyen óriási pusztítást végzett az orosz invázió a kelet-európai országban, kiváltképp a civil lakosságra nézve.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala (OHCHR) szerint február 24-e és március 8-a között legalább 861 civil sérült meg, 474-en pedig az életüket vesztették a háborúban

A Svájcban, Genf városában székelő szervezet közleményében azonban felhívta rá a figyelmet, hogy a valóságban az áldozatok száma ennél minden bizonnyal jóval magasabb az áldozatok száma.

Hasonlóan súlyosak a veszteségek a két szemben álló fél katonái körében. Miközben a saját veszteségeikről nem közölnek adatokat, az ukrán hadsereg azt állítja, hogy 11 ezernél is több orosz katona halt meg a harcokban. Ezt erősen finomítván, de továbbra is súlyos emberáldozatokról tanúskodván amerikai titkosszolgálati források 2000 és 4000 közé teszik az elesett orosz katonák számát. Moszkva ehhez képest március 3-án még csak 498 katonájuk halálát ismerte el.