Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Hagyják el a bűnügyi helyszínt!” – hajtogatták a NAV munkatársai, miközben a sajtó és a tüntetők beözönlöttek Iványiékhoz

Ez a cikk több mint 2 éves.

Rögtönzött szolidaritási demonstrációt szerveztek ma délután 3 órára az egyesült ellenzék pártjai Iványi Gábor lelkész és az általa vezetett, többek közt hajléktalanoknak szállást, ételt és orvosi ellátást biztosító, családoknak átmeneti otthont nyújtó, időseket gondozó, valamint több általános iskolát és a Wesley János Lelkészképző Főiskolát fenntartó Oltalom Karitatív Egyesület mellett, melynek Dankó utcai székhelyét reggel 9-kor elfoglalta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A NAV házkutatási paranccsal, költségvetési csalás gyanújával végez eljárást, bővebb információt azonban nem adnak sem az egyesületet vezető Iványi Gábornak, sem a sajtónak. Miután a tömeg az ajtót tartó három NAV-os dolgozónak tolta Iványit, a sajtót és a jelen lévő országgyűlési képviselőket, ketten az ajtó mögé húzódtak, egyikőjük azonban kint maradt, majd a maszkját lerántva, a hangját felemelve kifakadt: ő egy négygyermekes családapa, több mint 20 éve végzi a munkáját, az alatt sok kormányt szolgált már, most pedig ilyen lehetetlen helyzetbe hozzák őt – mondta. A férfi végül elállt az ajtó elől, azt azonban belülről továbbra is többen tartották. A NAV munkatársai annyit elárultak, Iványi Gábor öccsét vonták eljárás alá, akihez egyedül Iványi Gábort engedik be.

Időközben előkerült az egyesület könyvtárának létrája, melynek segítségével a sajtó – többek közt munkatársunk is – bemászott az ablakon keresztül, hogy megtudják, pontosan mi történik, mivel a NAV sajtóosztálya reggel 9 óta nem válaszol a kérdéseikre. „Hagyják el a bűnügyi helyszínt” – hajtogatták a NAV munkatársai az újságíróknak, kérdésekre azonban továbbra sem válaszoltak. Eközben a másik irányból bejutott az épületbe Iványi Gábor a vele szolidaritást vállaló tömeggel és az ellenzéki képviselőkkel.

Iványit egy ideig sikeresen tolta előre a tömeg a nekik ellentartó NAV-osokkal szemben, majd kb. fél órán keresztül patthelyzet állt fent az épületben. Jelenleg úgy tűnik, az országgyűlési, illetve EP-képviselőket felengedik az emeletre Iványi Gáborral, ahol kiderülhet, pontosan milyen ügyben és ki ellen folyik eljárás, ő ugyanis sem házkutatási parancsot, sem más hivatalos iratot nem kapott még kézhez. A helyszínen van többek közt Szabó Tímea (Párbeszéd), Donáth Anna (Momentum), Gurmai Zita (MSZP) és Szél Bernadett (független) is.

„Veled vagyunk, Gábor!”, „Mocskos Fidesz!”, „Völner Pálhoz!”

– skandálja a tömeg eközben az udvaron.

Frissítés 16:23 – A rendőrség kiküldi a sajtót, az ellenzék tüntetést szervez

Megérkezett az épületbe a rendőrség, jelenleg ők védik a NAV munkatársait, illetve a lépcsőt, melynek másik végén éppen Iványi Gábor és az ellenzéki képviselők tárgyalnak. Megérkezett egy ügyvéd is a helyszínre, illetve az egyesület adatvédelmi ügyekkel foglalkozó munkatársa is próbál bejutni Iványi Gáborhoz. Az ügyvéd felmehetett Iványiékhoz, a sajtó munkatársait viszont kiküldi a rendőrség az épületből, mert szerintük akadályozzák az intézkedést.

Az ellenzék ma 18 órára tüntetést hirdetett a VIII. kerületi Dankó utca 11-13 elé. „Az eseményen felszólal Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, Karácsony Gergely főpolgármester és Jámbor András országgyűlési képviselőjelölt” – írják.

Frissítés 17:03 – Újra élőben vagyunk

Iványi Gábor az ablakból tájékoztatta a sajtót és a demonstrálókat. Elmondta, a NAV munkatársai iratokat, számítógépeket foglaltak le. Azt csak négyszemközt akarták elárulni neki, hogy miért tartanak házkutatást az épületben, de ő ezt nem akarta, szerinte ez egy nyilvános ügy, ezért egy ideig ragaszkodott hozzá, hogy a sajtó is vele tarthasson az iratok megtekintésekor. Két eljárás folyik, az egyik a Dankó utca 11. alatt, a másik a Dankó 9. alatt, ahol betörték Iványi irodájának ajtaját. Mivel az öccse engedte be a NAV-ot, őt vonták eljárás alá, Iványi szavaival: „túszul ejtették”.

Iványi közölte a hatóság munkatársaival, hogy költségvetési csalás nem náluk történt, hanem a kormánynál, ott kellene körülnézni.

„Még mindig nem tudjuk, hogy miért jöttek ide, mi az a bűnügy, amiben nyomoznak. Az elején kellett volna elmondani, hogy miért vannak itt, és megadni volna nekem azt a lehetőséget, hogy egy ügyvéd hadd legyen itt, mert nem értem az eljárást”

– mondta a lelkész, akivel azt is közölték: az ügyészségen tehet panaszt.

Közben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtóközleményt adott ki. Ebben azt írják: „a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Nyomozó Főosztály 2020. január 20. napján nyomozást rendelt el különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen egy, az adóigazgatási szakterülettől érkező bűnügyi tájékoztatás alapján.”

Iványi Gábor: „bűnözők irányítják ezt az országot”

Bár a szintén a Dankó utca 11. szám alatt található, Iványi vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) nem először találja magát szemben a NAV-val, Iványi Gábor szerint a kormány politikai akciójáról van szó, nincs joguk ahhoz, amit tesznek. A lelkész úgy véli, a választási kampányban valaki úgy döntött, hogy ez egy jó üzenet lesz az ellenzéki pártoknak: a nyakukra fogják küldeni a NAV-ot, azt akarják elérni, hogy féljenek az emberek.

Mint arról épp egy évvel ezelőtt beszámoltunk, közel 250 millió forintnyi hátralékot terhelt a NAV a MET számlájára. Az Oltalom Karitatív Egyesület akkor azt hangsúlyozta: csak az a pénzügyi veszteség, ami az egyházi státuszuk még 2011-ben történt alkotmánysértő elvétele miatt érte őket az elmúlt években, ennek a hátraléknak két-háromszorosát teszi ki, azaz könnyedén ki tudnák fizetni adóhátralékukat, ha a kormány nem hoz diszkriminatív törvényt a szervezet kárára. Tavaly arról is beszámoltunk, hogy nem sokkal korábban, február 3-án váratlanul visszaadta a NAV a MET jogosultságát a személyi jövedelemadóból felajánlható egyházi egyszázalék fogadására, amit évekkel ezelőtt vontak meg tőle. Ez természetesen jó hír, de azt a többmilliárd forintot nem téríti meg a kormány, amit jogtalanul vett el a szervezettől az elmúlt évek során, sőt nem fizette meg azt a kártérítést sem, amit a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága ítélt oda az egyháznak.

Tartozásuk továbbra is van a NAV felé, Iványi szerint most arról lehet szó, hogy azt akarják megtudni, miért nem fizetnek.

„Azért nem fizetünk, mert nem adják ide a pénzt”

– összegezte egyszerűen.

Ezer ember kap itt havonta fizetést, emellett kellene gyógyszert, élelmiszert, fűtést, világítást, vizet, kötszert, iskolaszereket fizetni, és legalább ezer családot segítenek, hogy ne fagyjanak meg, hogy a gyerekek lábán legyen cipő, hogy a halottaikat el tudják temetni – sorolta Iványi. „Ebben vagyunk benne, állami feladatot átvállalva”, amire csak egy cinikus vállrándítás a válasz – mondta. Iványi szerint a „bizniszegyházaknak” eközben korlátlanul öntik a pénzt.

Cirkusz, amit itt rendeznek a választási kampány idején, egy olyan légkörben, amelyben kampánytéma a hajléktalanoknak, a szegényeknek az ügye, egy olyan országban, ahol büntethető a hajléktalanság, ahol a miniszterelnök cimborái ellopják az ország pénzét, bűnözők irányítják ezt az országot, lefoglalják az ország jelentős területeit, kiküldik a NAV-ot egy szervezetre, amely ma is 800 adag ételt főzött, ma is működtette az orvosi rendelőt, a kórházat, az óvodát, a főiskolát, úgy, hogy gyakorlatilag a semmiből tartják fenn magukat – fogalmazott.