Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kanada nem javasolja polgárainak az Ukrajnába való utazást Oroszország „agressziója” miatt

Ez a cikk több mint 2 éves.

Kanada kormánya hivatalos felhívásban kéri a lakosságot, hogy halasszanak el minden nem létfontosságú utazást Ukrajna területére „Oroszország agressziója miatt”.

A kormányzat Twitteren is közzétette a felhívást, ebben közlik, hogy az ország kockázati besorolását megemelték.

„Megváltoztattuk Ukrajna kockázati besorolását a „nem létfontosságú utazások kerülésére” az ország határán, és belsejében jelenleg is zajló orosz agresszió miatt.”

– áll a felhívásban.

Melanie Joly, kanadai külügyminiszter jövő héten utazik Kijevbe, hogy a tervek szerint megerősítse országa támogatását Ukrajna szuverenitásával kapcsolatosan, és segítséget nyújtson Oroszország „agresszív akcióinak” elhárításához.

Joly az ország nyugati felében 2015 óta állomásozó mintegy 200 fős kanadai kiképzőalakulatot is meglátogatja majd.

Marta Morgan, Kanada külügyminiszter-helyettese és amerikai kollégája, Wendy Sherman pénteken közös sajtótájékoztatón arról beszéltek, hogy továbbra is kitartanak az Ukrajnát célzó orosz agressziót elhárító lépések és ezek szoros koordinációja mellett.

Oroszország tavaly ősz óta gyakorol egyre erősebb nyomást Ukrajnára, és rajta keresztül a NATO-ra, hogy elérje, a kelet-európai állam ne csatlakozzon a NATO-hoz.

Moszkva viszont ragaszkodik hozzá, hogy ezeknek a feltételeknek az elfogadása létfontosságú ahhoz, hogy az ukrajnai krízis megszűnjön, amellyel kapcsolatban az Európai Unió és a NATO tagállamai és az Egyesült Államok azzal vádolja Oroszországot, hogy egy Ukrajnával szembeni inváziót készít elő, jelentős katonai erőket összevonva annak határai közelében. Oroszország határozottan cáfolja ezeket a vádakat, szerintük nem készítenek elő támadást, és saját területükön úgy mozgatják csapataikat, ahogyan szeretnék. Moszkva szerint a csapataik nem fenyegetnek senkit, kizárólag „Kijev Donbassz környékén elkövetett provokációira reagálnak”.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök kedden tárgyalt Ukrajna elnökével, Vologyimir Zelenszkijjel. A beszélgetés során előbbi hangsúlyozta, hogy „bármiféle katonai támadás Ukrajna ellen súlyos következményeket, így például koordinált szankciókat fog maga után vonni.”

A jelentős ukrán kisebbséggel rendelkező Kanada a Krím 2015-ös orosz annektálása óta különösen szigorú szankciókkal sújtja Oroszországot, így az utóbbi mintegy hét évben már több mint 440 személy és intézmény ellen vetett ki büntető intézkedéseket.

(Reuters)