Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Autonómia, teljesítményösztönző bérek és szűrővizsgálati szabadnapok – az ellenzék ismertette egészségügyi ígéreteit

Ez a cikk több mint 2 éves.

Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője, Komáromi Zoltán, a DK egészségügyi szakértője, és Havasi Gábor, a Momentum egészségügyi szakértője közös sajtótájékoztatón jelentette be az ellenzék egészségügyi terveit.

Komáromi Zoltán a sajtótájékoztatót a Fidesz kormány járvány elleni védekezésének kritizálásával kezdte.

„A járvány és az elmúlt másfél év világosan megmutatta, hogy mit tett az egészségüggyel az elmúlt 11 évben a Fidesz kormány.”

A DK politikusa szerint (aki kikapott az előválasztáson a Momentumos Hajnal Miklós ellen) a magas halálozás miatt, amely év végére el fogja érni a 40 ezret, a jelenlegi kormány egészségügyi politikája tehető felelőssé.

Lukács László is kiemelte, hogy „Magyarországon tarolt a koronavírus”, élen állunk halálozásban. A helyzetet csak rontotta az év elején bevezetett szolgálati jogviszony (amit a Magyar Orvosi Kamara is élesen kritizált korábban az áttekinthetetlen és érthetetlen ügyeleti finanszírozás miatt), mert

„lényegében az egészségügyi dolgozókat rendvédelmi dolgozóként kezelte.”

Így az MZP-féle leendő ellenzéki kormány áprilistól eltörölné a szolgálati jogviszonyt, visszaadva az egészségügyi dolgozóknak az autonómiát. A béremelést azonban (természetesen) megtartaná, pontosabban a szakdolgozók bérének emelését tekinti elsődleges feladatának. Továbbá önálló egészségügyi minisztériumot hozna létre,

mert a mostani összevont rendszerben, amelyben Kásler Miklós alá tartozik ez az állami ellátórendszer is, fejetlenség uralkodik.

Havasi Gábor az állami egészségügy elmaradottságát, a hosszú várólistákat és a magánegészségügy terjeszkedését emelte ki, mint a hazai ellátás legfőbb problémái. Az egyesült ellenzék célja Havasi szerint az, hogy ne kelljen magánegészségügybe menni „európai szintű ellátásért”. Ezt a hatékonyság növelésével és a betegségek jobb megelőzésével érnék el.

Ennek érdekében teljesítmény-ösztönző béreket valamint államilag fizetett szűrővizsgálati szabadnapokat vezetnének be.

A fővárosi önkormányzat képalkotó-diagnosztikai kapacitásbővítési programjának kibővítése is az ellenzék céljai között szerepel. A kormány az év végi 1100 milliárdos megszorítás keretében elkaszálta az Egészséges Budapest Program támogatását, ezt a programot ellenzék azonban folytatná, és kiterjesztené minden önkormányzatra. Az nem derült ki, az ellenzék miből tervez finanszírozni egy ekkora (és valóban szükséges) egészségügyi fejlesztési programot.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán