Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Kétfarkú Kutya Párt szerint az ellenzék nem adott nekik elég ívet, ezért akadtak el az aláírásgyűjtéssel

Ez a cikk több mint 2 éves.

Azért nem tudja elkezdeni sok helyen az aláírásgyűjtést a Karácsony Gergely által elindított, a hatpárti ellenzék és Márki-Zay Péter ellenzék miniszterelnök-jelölt által felkarolt népszavazási kezdeményezéshez a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP), mert alig kaptak aláírásgyűjtő íveket az ellenzéki pártoktól – állítja az MKKP hétfőn kora este megjelent Facebook-posztjában.

A Kétfarúak szarkasztikus közlése szerint azért kaptak kevést ívet, mert „a Szent Képlet szerint ennyi jár nekik” – ezzel arra utalhatnak, hogy az íveket az ellenzéki pártok a múlt héten felvett íveket a hírek szerint nagyjából egyenlő arányban osztották el az egyes országgyűlési választókerületek között. Hozzáteszik azt is, hogy kaptak ígéretet az ellenzéktől arra, hogy próbálnak még szerezni íveket az MKKP-nek, de szerintük ennek „semmi értelme, hiszen alapból ők annyi ívet kérhettek a Választási Irodától, amennyit akartak”.

A Kétfarkú Kutya Párt egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy egyetértenek Karácsony Gergely népszavazási kezdeményezésével, és a a nyár eleji ferencvárosi Fudan-konzultációra hivatkozva azt írták, segítenek az aláírásgyűjtésben, hogy „a fajváltó sorosista óvodások témája mellett a Fudan egyetemről is szavazhassunk.”

„Az MKKP most azt közölte, sok városban azért nem tudják egyelőre elkezdeni az aláírásgyűjtést, – hiába vannak meg hozzá „a passzivisták, a pultkoordinátorok, a pultok a friss matricákkal, meg minden”, mert akut ívhiány lépett fel náluk.

„Sok aláírásgyűjtésben vettünk már részt, de eddig azért mindig sikerült megugranunk, hogy tudjon aláírást gyűjteni, aki szeretne, kár hogy a hat pártnak ez nem sikerült”

– panaszkodnak posztjukban a Kétfarkúak, akik egy saját mgauk által írt kommentben ugyanez alatt a bejegyzés alatt arra is felhívják a figyelmet, hogy az ívek sorszámozottak, nem sokszorosíthatók, az elvesztésük pedig darabonként 800 forint büntetéssel jár, ezért átadás-átvételi elismervény készül, ha kapnak ívet; online népszavazni vagy aláírni pedig nem lehet Magyarországon.

Az NVI szerint Karácsony Gergely a Fudan Egyetemről és az álláskeresési járadékról szóló népszavazási kérdések kapcsán kérdésenként 26 ezer 667 ívet igényelt, de az aláírásgyűjtés ideje alatt bármikor igényelhetők további aláírásgyűjtő ívek.

A hat párt politikusai egyelőre nem reagáltak a Kétfarkú panaszaira. Simon András, a most Márki-Zay péter miniszterelnök-jelölt stábjában dolgozó korábbi televíziós újságíró a Telex kérdésére válaszolva azt írta, hogy „az első körben az Állami Nyomdától megkapott valamennyi ívet kiosztottuk az aktivistáink között”, az utánpótlást pedig már több mint egy hete megigényelték a Nemzeti Választási Irodánál. „Amint lesznek új ívek, a Kétfarkú Kutya Párt elsőbbséggel kap belőlük, erre szavamat adom. Kis türelem, a jó hír az, hogy jóval több a kormányváltást kívánó magyar, mint az aláíróív” – írta Simon a Telex szerint.

Az ellenzéki politikusok közül a független Hadházy Ákos ajánlott kommentben segítséget az MKKP-nek. A Zuglóban az előválasztáson győztes képviselőjelölt azt írta:

„Ezen ne múljon, én szívesen adok! Aztán majd kérek a központból másikat helyette. Keressétek a kollégáimat holnap!”

Hadházy Ákos kommentje az MKKP bejegyzése alatt. Forrás: MKKP Facebook

Hétfőn délután a hvg.hu nem hivatalos számokat közölt az aláírásgyűjtés eddigi eredményeiről, eszerint az ellenzék népszavazás kérdéseinek támogatására szerdán indított aláírásgyűjtési akció során, azaz öt nap alatt eddig nagyjából 20 ezer aláírás gyűlt össze kérdésenként (a kérdésenként szükséges 200 ezerből).

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfő este Barabás Richárd párbeszédes újbudai alpolgármester (a Párbeszéd saját listájának tizedik helyezettje) ezt az adatot lényegében megerősítette, ugyanakkor a Karácsony Gergely által eddig hangsúlyozott év végi határidőhöz képest már a gyűjtés januári végéről beszélt. Mint mondta,

„húszezer felett vagyunk már néhány nap alatt az aláírásokban, ami azt jelenti, ha mindannyian elmegyünk, akkor megvan az esély arra, hogy január 10-ig 200 ezer, ráhagyásal 220 ezer aláírás összegyűljön”.

Barabás szerint „nagyon össze kell szednia magát mindenkinek”, hogy az ellenzék népszavazási kérdései odaférjenek a szavazólapra az országgyűlési választás ki még nem tűzött, de minden várakozás szerint április 3-ára várható időpontjára. Mint ismert, az aláírások összegyűjtése után a parlamentnek még határoznia kell a népszavazás elrendeléséről, és bár a képviselőknek megfelelő mennyiségű aláírás esetén a szavazásnál nem lesz mérlegelési lehetőségük, jogorvoslat még ekkor is érkezhet be az országgyűlési határozat ellen. Ha ezt át is vészelik sikeresen az ellenzék kérdései, a Fidesz szemszögéből az elmúlt években kevés kényelmetlen döntést hozó Áder János köztársasági elnöknek az esetleges fellebbezés elbírálása után két héttel további 70-90 napon belül áll majd módjában kitűzni a referendumot.

A népszavazási kezdeményezéshez indított aláírásgyűjtés ellenzéki pártok által koordinált helyszíneiről és időpontjairól a menjunktovabb.hu-n lehet tájékozódni. Az MKKP pultjait pedig ezen a felületen lehet megtalálni, reméljük, hamarosan elég ívük is lesz hozzá.