Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A lengyel kormánytöbbség hirtelen áttuszkolta az ellenzéki médiát elhallgattató médiatörvényt

Ez a cikk több mint 2 éves.

Pénteken minden előzetes procedúrát megkerülve, hirtelen elfogadta a lengyel parlament a külföldi tulajdonban álló médiatermékek korlátozásáról szóló törvénymódosítást, amit többen a kormánykritikus TVN24 amerikai tulajdonú hírportál elhallgattatására tett törekvésként értékelnek.

A szavazást úgy intézte a lengyel kormánypárt, hogy megkerülje a szokásos ügymenetet: péntek este hirtelen összehívták az előkészítő bizottság ülését, amelyen elfogadták a tervezetet, ezután percek alatt áterőltették a törvényt. Ráadásul a már létező médiatörvény módosítójaként, így a Szenátus szavazására sincs szükség a törvényerőhöz.

A törvényt ráadásul közvetlenül a karácsonyi szünet előtt sikerült átnyomnia a PiS-nek.

A módosítót így már egyedül csak Andrzej Duda elnök vétózhatja meg, aki korábban – ha nem is egyértelműen – arra utalt, hogy az ilyen típusú törvény nem megfelelő, mivel szerinte a médiaviszonyokat a piacnak kellene formálnia.

A TVN24-et tulajdonló TVN a Discovery amerikai csatorna tulajdonában áll egy Hollandiában regisztrált cégen keresztül, így megkerülve a lengyel szabályozást, ami szerint nem európai cégeknek maximum 49 százalékos tulajdonrésze lehet lengyel médiacégekben. A pénteken villámcsapásszerűen elfogadott törvénymódosítás ezt a megoldást lehetetlenítené el.

A „Lex TVN-ként” emlegetett törvény elfogadtatásának hírére péntek este több lengyel nagyvárosban is utcákra vonultak az emberek, így demonstrációkra került sor Varsó mellett Poznań-ban, Gdańsk-ban és Wrocław-ban is. A tüntetők elnöki vétót és független médiát követeltek.


A lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) régóta állítja, hogy a külföldi médiacégek túl nagy befolyással rendelkeznek a lengyel médiában, ami hatással van a közbeszédre. A PiS álláspontja szerint Oroszország és Kína befolyását kell korlátozni a hasonló törvényekkel, de a kormány kritikusai szerint valójában a sajtó szabadságát akarja aláásni a kormány.

Az Egyesült Államok kifejezetten barátságtalan lépésként értékeli a fejleményeket. Anthony Blinken külügyminiszter a törvény korábbi verziójának elfogadása után úgy nyilatkozott, hogy a szabad és független sajtó alapvető fontosságú a két ország közötti kétoldalú kapcsolatokban.

Akkor a lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki tagadta, hogy a törvénykezés egy bizonyos televíziós csatorna ellen irányulna, szerinte csak a szabályozások szigorításáról van szó.

A demonstrációk várhatóan vasárnap folytatódnak több városban is.

(TVN24; The Guardian)

 

 

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd