Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán: A határkerítés mellé jogi kerítést is felhúznának

Ez a cikk több mint 2 éves.

Orbán Viktor ma reggeli Kossuth Rádiónak adott interjújában beszélt a nyugdíjemelésről, a járványról,  önálló EP frakció alapítására tett kísérletükről, valamint a népszavazások fontosságáról.

A miniszterelnök szerint az 5%-os nyugdíjemeléshez módosítani kellett a költségvetést, a Magyar Nemzeti Bank ugyanis előrehozta inflációs előrejelzését. ,,A nyugdíjasok minden forintot számon tartanak tehát velük rendesen el kell számolni „– mondta, majd hozzátette „Mivel vészhelyzet van, ezért a költségvetési törvény módosításához nem kell visszamenni a parlamentbe, elég csak egy rendelettel szabályozni”. Orbán szerint a kommunizmus és a rendszerváltás miatt él sok ember nehéz helyzetben, úgy véli, mindig több pénzre van szükség, mint amennyit a gazdaság meg tud termelni. „Ha olyan pénzt osztasz szét, amit nem termelsz meg, előbb-utóbb csődbe mész”. Érdekes, hogy a miniszterelnök szerint a magyar gazdaságnak 30 év alatt sem volt annyi pénze, hogy ma ne 4 millió ember éljen a létminimum alatt.

Kis karácsony, nagy karácsony

6884 új fertőzöttet és 166 halottat regisztráltak péntekre, 6939 ember van kórházban, 42453 új oltást regisztráltak péntekre, sorolta el az adatokat a miniszterelnök. ,,Ha nem vagyunk beoltva kis karácsonyunk lesz, ha be vagyunk oltva nagy karácsonyunk lesz.” Elmondta, az ünnepek alatt különösen is fontosak a  járványadatok, hiszen az határozza meg, hogy félelemben vagy „emelkedett hangulatban” telnek-e az ünnepek. A miniszterelnök bejelentette, 5 és 11 év közötti gyermekeket is lehet oltásra regisztrálni, a vakcinak beadása az erre kijelölt kórházi oltópontokon és a házi gyermekorvosoknál fog történni.

Orbán a jobboldali pártvezetők szombati találkozójáról is beszélt Varsóban, ahol végül nem jelentettek be  új Európai Parlament frakciót. Úgy véli, a cél egy bevándorlásellenes, családbarát európai pártszövetség létrehozása hosszú távon. „Győztesek akarunk lenni, mi akarjuk meghatározni, mi legyen Brüsszelben”, mondta. A miniszterelnök szerint emberek vagyunk, mindenkinek más ambíciója van, azonban Brüsszel a bevándorlást pénzeli és nem segíti a családokat, viszont a magyar állampolgárok akarata szembemegy ezzel. ,,Mi vagyunk az egyetlen ország, ahol az emberek döntötték el, hogy mi legyen a bevándorlással”. A miniszterelnök kihangsúlyozta a 2015-ös, menekültellenes népszavazás fontosságát. „Ott kiderült fehéren-feketén, mit akarnak a magyarok, az pedig szemben áll az unió bevándorlási szabályaival” a miniszterelnök szerint.  Elmondta, Franciaországban is népszavazást akarnak tartani a kérdésben.

Jogi kerítés lesz Magyarországon

A miniszterelnök szerint a bevándorlás nem Brüsszelben okoz problémát, hanem a magyar határokon. Orbán elmondta, most arra várnak, hogy az Alkotmánybíróság a fizikai kerítés mellé egy „jogi kerítést” is felhúzzon a bevándorlók ellen. A miniszterelnök arra utalt, hogy a mai napon dönt az Alkotmánybíróság arról, hogy a menekültek sérti-e az ország szuverenitását azzal, hogy annak területén tartózkodtak, amíg a magyar hatóságok elbírálták az általuk benyújtott kérelmeket. A beadványt még Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be, miután az Európai Bíróság kimondta, Magyarország uniós jogot sértett azzal, hogy tranzitzónákban tartotta fogva a területére beérkezett menekülteket. Később az EB azt is kimondta, hogy a teljes magyar menekültpolitika jogellenes.

Címlapkép: MTI