Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Németországban is kötelezővé tennék a védőoltást, a válságstábot egy tábornok vezeti

További korlátozásokat terveznek Németországban a koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezésére. A kormányzat akár az általános oltási kötelezettséget is elrendelheti – közölte kedden az ügyvezető szövetségi kormány szóvivője. Steffen Seibert elmondta azt is, hogy csütörtökön újabb egyeztető fórumot fognak tartani a december elején megalakuló új kormány tagjai és a járványügyi védekezés gyakorlati ügyeiben illetékes tartományi kormányok vezetői.

A Tageszeitung hírösszefoglalója szerint a keddi első egyeztetés során abban állapodott meg a felálló kormányzat és a tartományok vezetése, hogy módosulni fog a fertőzésvédelmi törvény, miáltal lehetővé válik akár az éttermek ideiglenes bezárása is. Olaf Scholz – a kancellári poszt szociáldemokrata várományosa – a Bild című lap online televíziós hírműsorában elmondta, hogy még az idén elkészítik és a szövetségi parlament (Bundestag) elé terjesztik az általános oltási kötelezettségről szóló javaslatukat.

A szavazás során a képviselők döntését nem fogja kötni a frakciófegyelem.

Scholz azt is elmondta, hogy a szövetségi és állami kormányok karácsonyig 30 millió első, második és harmadik, azaz emlékeztető oltást szeretnének lehetővé tenni a koronavírus ellen. Továbbá biztosítani fogják, hogy a vakcinához a gyógyszertárakban is hozzá lehessen jutni.

A kormányra készülő koalíció – az SPD, a Zöldek és a liberálisok (FDP) – tervei szerint február végén, március elején vezethetik be az általános oltási kötelezettséget.

Az oltás beadatásának elmulasztása elsőként még nem büntetéssel, hanem figyelmeztetéssel járna. Azonban a pontos részleteket még csak a napokban fogják kidolgozni.

Hétfőn a németországi válságstáb élére Carsten Breuer vezérőrnagyot, a német hadsereg (Bundeswehr) egyik  parancsnokát nevezték ki. A válságstáb felállítása még ezen a héten megtörténik, noha a kormánykoalíció eskütétele csak jövő héten esedékes.

A kétcsillagos tábornok kinevezését a WSWS híroldal úgy kommentálta, hogy ez arra enged következtetni, miszerint a kormánykoalíció a járványt nem orvosi problémának, hanem biztonsági kérdésnek tekinti.

Carsten Breuer 36 évvel ezelőtt, közvetlenül a középiskola elvégzése után kezdte meg katonai pályafutását. A Bundeswehr különböző intézményeiben, a hamburgi német hadsereg egyetemén és egy amerikai vezérkari tanfolyamon képezték ki. Később egységvezetőként koszovói és afganisztáni missziókban vett részt, 2008 és 2010 között a NATO brüsszeli központjában töltött be vezető parancsnoki posztot.

Breuer vezérőrnagy a legcsekélyebb orvosi vagy virológiai szakértelemmel sem bír, ugyanakkor immár harmadik éve vezeti a Bundeswehr legfontosabb belföldi műveleteit.

(Taz, Dpa, MTI, Bild, Reuters, WSWS)
Címlapkép: Deutsche Bundesbank / Flickr