Többen leírták itt, hogy Márki-Zay határkerítésről, menekültügyről elmondott szavai azért olyanok, amilyenek, mert tisztában van a realitásokkal. Tudja, hogy ilyen, az előző kormány menekültellenes propagandáját nem fölülíró üzenetekkel lehet nyerni.

Mutatok valakit, valamit. Ő itt Gabriela Firea, a román szocdemek által családügyi miniszternek jelölt politikus(nő). Nem makulátlan a pályája, lehet kritizálni. De most a szakbizottsági meghallgatáson produkált valami olyasmit, ami úgy tűnik, a magyarországi politikai életben ismeretlen. Mielőtt elmesélném, hogy mit, nézzük meg jól a képet.

Firea hozza a decens román polgárnő figuráját. Frizura, ékszer, feltűnő eleganciával. Nyakában kereszt. Ez, az ortodox államegyház világában minden egyházi lojalitásnál erősebb jel, vallomás, elköteleződés. Ő az egyházé, a hívőké, egyszóval azoké, akiké a hatalom, az igazság és az élet.

És akkor most térjünk át a bizottsági meghallgatásra. A szélsőjobbos AUR képviselője (annak az AUR-nak, amely kisajátította az „én testem, az én döntésem” abortuszpárti feminista jelszót oltásügyben) megkérdezi Fireától: mit gondol az abortusztilalomról?

Csapda! Veszélyes csapda az abortuszellenes ortodoxok országában.

És ekkor Firea, nyakában a kereszttel, szemben az ortodox államegyházzal, a nők testével kufárkodó román szélsőjobbal, azt mondja: militánsan elkötelezett a nők önrendelkezési joga mellett. Amellett, hogy a nők döntsenek erről a kérdésről, amellett, hogy minőségi nőgyógyászati ellátást kapjanak. Ellenszegül a korlátozásnak, és semmiképpen sem tartja elfogadhatónak, hogy visszatérjünk az abortusz tilalmat bevezető, rendszerváltás előtti időkhöz. Támogatja továbbá az iskolai szexuális nevelést, felvilágosítást – egyetlen józanul gondolkodó szülő sem utasíthatja el ezt.

Valami olyasmit csinált Gabriela Firea, amit Márki-Zay menekültügyben sem nem mert, sem nem tudott meglépni. Szembement az általánosan elvárttal, a közhangulattal, az egyházi propagandával. Nem kiszolgálta a könnyen adódó, káros demagógiát, hanem felülírta és kritizálta azt. Alternatívát mutatott fel. Bátran, kockáztatva. A szó klasszikus értelmében: politizált.

Nem a politikus fut a vélt, feltételezett vagy épp manipulált választói akarat után, hanem fordítva: tudatos megszólalásaival alakítja azt, ha kell vitatkozik vele, választási lehetőséget kínál, ellen is szegül adott esetben. Nem visszhang, hanem tiszta, messzire csengő szóló.

Ilyen politikai habitus kellene Magyarországon is, sok sok politikus részéről ahhoz, hogy érdemben változzon a politikai kultúra. És ahhoz, hogy a magyar társadalmat végre ne nézzük le, mint vitára és változásra képtelen, saját kényszereinek foglyul esett közösséget. Alaktalan masszát, amelyen tulajdonképpen, érdemben változtatni nem lehet. Magyarországot pedig ne tekintsük olyan helynek, ahol a hatalom csak a rögeszmék és a frusztrációk kiszolgálásával elérhető.