Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nőjogi szervezetek megunták a döntéshozók tétlenségét, választási kampánytémává tennék a nők elleni erőszakot

Ez a cikk több mint 3 éves.

Három nőjogi szervezet megunta, hogy a döntéshozók nem veszik figyelembe a javaslataikat, ezért a szokásos éves nők elleni erőszak elleni kampányuk idén a jövő évi választásokra fókuszál – jelezte a Mércének küldött közleményében a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE), a Patriarchátust Ellenzők Társasága (PATENT) Egyesület és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség.

Mint írják, a nők elleni erőszak felszámolását célzó 16 Akciónap kampány idén közvetlenül  a választásokon induló pártokhoz és a majdani döntéshozókhoz kíván szólni: az áldozatokkal napi kapcsolatban álló, kétségbeesett küzdelmüket közelről követő egyesületek ősszel „#NŐVÁLASZ – avagy a Nők követelései a választásokra” névvel kampányt indítottak, hogy összegyűjtsék és kihangosítsák a nőket érő egyenlőtlenségeket, és ezekkel összhangban követeléseket fogalmazzanak meg.

A nőjogi szervezetek arra hívják fel a figyelmet, hogy a nők elleni erőszak, a párkapcsolati és szexuális erőszak problémája már csak a nagyságrendjét tekintve is határozott fellépést követel. Ezért szerintük jogos tehát az elvárás, hogy a 2022-es országgyűlési választásokon induló pártok, a kormányzásra készülő szereplők, s így ezek programjai is foglalkozzanak a témával, ahogy a majdani kormányzat, a döntéshozók is.

Ami pedig a fentebb hivatkozott nagyságrendet illeti: a három szervezet az EU Alapjogi Ügynökségének reprezentatív kutatására hivatkozva rámutat, hogy

Magyarországon több mint 1 millió 124 ezer magyar nő ellen követtek el 15 éves kora óta fizikai és/vagy szexuális erőszakot.

Hazánkban jelenleg is több mint 223 ezer nő él olyan párkapcsolatban, amelyben partnere fizikailag és/vagy szexuálisan bántalmazza.

A nőjogi szervezetek egy szakpolitikai javaslatcsomagban gyűjtötték össze, hogy melyek azok a legsürgetőbb, elsődleges lépések, amelyek a nők elleni erőszak áldozatai ellen elkövetett jogsértések orvoslása és megszüntetése, valamint az erőszak kockázatának kitett személyek elleni jogsértések megelőzése érdekében szükségesek. Ezeket a lépéseket ajánlják megfontolásra minden olyan pártnak és politikai szereplőnek, amely hitelesen szeretné képviselni az érintetteket.

A teljes javaslatcsomag ide kattintva olvasható el, az alábbiakban főbb pontjait foglaljuk össze:

  • az Isztambuli Egyezmény szellemiségében írt nemzeti stratégiát és cselekvési programot javasolnak,
  • szerintük szükség lenne szerintük a jogi szabályozási rendszer és jogalkalmazási gyakorlat átfogó áttekintésére, felülvizsgálatára annak érdekében, hogy az állami, hatósági, intézményi fellépés ne szolgáltassa ki az áldozatokat további jogsérelmeknek,
  • nagyobb figyelmet kellene szentelni a hosszú távú megelőzésnek és a fiatalkori prevenciónak,
  • a szakértő civil szervezeteket be kellene vonni a jogalkotásba, szakpolitikai tervezésbe, az intézkedések végrehajtásába és értékelésébe,
  • a statisztikai adatgyűjtési rendszer fejlesztésére, az adatokhoz való nyilvános hozzáférés biztosítására van szükség.

Csütörtökön a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján A NANE a Szabadság-híd pesti hídfőjénél figyelemfelhívó molinót feszített ki. Az akciót a Mérce a helyszínről élőben közvetítette, ahol Dés Fanni, a NANE szakértője nyilatkozott lapunknak. Mint mondta, a #NŐVÁLASZ kampány célja az, hogy országos szintű legyen javaslataik hasznosítása a politkában, de különböző szakpolitikai együttműködések lokális szinten már elkezdődtek az utóbbi években. Dés Fanni példaként ellenzéki vezetésű fővárosi kerületeket említett, főként a VIII. és IX. kerületet  de együtt dolgoznak a kerületvezetéssel a VI. és a XV. kerületben is.


A 16 akciónap keretében a NANE mind online, mind pedig offline programokkal igyekszik felhívni a figyelmet a nők elleni erőszak problémájára, ezek időpontjai, illetve helyszínei az egyesület Facebook-oldalán találhatók meg.

Ahogy minden évben, úgy idén is megtartják a Néma Tanúk címet viselő hagyományos  rendezvényt, amelyen az áldozatok történeteinek felolvasásával és gyertyagyújtással emlékeznek a résztvevők az elmúlt egy évben családon belüli erőszak során vagy párkapcsolati erőszakkal összefüggésben megölt nőkre és gyerekekre. A jelenlegi járványhelyzetben az esemény – a tavalyihoz hasonlóan – az online térben zajlik. Az esemény Mérce Facebook-oldalán is követhető csütörtök este 20 órától, illetve ugyanitt bármikor visszanézhető lesz:

A 16 Akciónapot 1991 óta világszerte november 25. (a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja) és december 10. (emberi jogok világnapja) között rendezik meg. A kampány fő célja a nők elleni erőszak minden formájának felszámolása; ennek érdekében tájékoztatást nyújt a jelenségről. A kampány az emberi jogi alapelveket követi, így a nők elleni erőszak megelőzése, az áldozatok védelme és az elkövetők felelősségre vonása fontos üzenetei, elemei az esemény sorozatnak.

A kampány rávilágít: az államoknak jogi kötelezettsége, felelőssége van e téren, így a 16 Akciónap cselekvésre hív a hatékony és szakszerű állami, intézményi, hatósági fellépés, a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében. A kampány továbbá teret ad arra, hogy a csatlakozók, résztvevők ily módon is kifejezzék szolidaritásukat, támogatásukat az áldozatok felé.

Az idei részletes program a 16 akciónap weboldalán érhető el.

Címlapkép: Mérce