„De hát mindannyian tudjuk, hogy amikor családot mondunk, akkor elsősorban az édesanyákra gondolunk, mert a magyar életben a család az asszony körül rendeződik el. Tehát előbb-utóbb mindenki a konyhában köt ki, ha vacsorát készít az ember édesanyja, vagy a felesége.”

Ezt mondta Orbán Viktor szeptember 24-én a szokásos reggeli interjújában a Kossuth Rádión, ami jól összegzi azt, hogy milyen szerepet szán a magyar nőknek a Fidesz a családokon és általában a társadalmon belül.

Orbán megszólalása nem lehet túl meglepő azoknak, akik követték a kormány nőkkel és családokkal kapcsolatos kommunikációját az elmúlt években.

Tavaly decemberben például nagy visszhangot keltett Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter videója is, amelyben arról beszél, hogy a nőknek nem kellene versenyeznie a férfiakkal, ugyanolyan fizetéséért, ugyanolyan pozíciókért harcolni, inkább: „Örüljünk, hogy életet adhatunk, örüljünk, hogy megadatott számunkra a szeretet és a másokról való gondoskodás szépsége, örüljünk, hogy van kiért felelősséget vállalnunk.”. Sőt, Novák hangsúlyozza, szerinte a nőknek annyi erő adatott meg, hogy még mások terheit is képesek a saját vállukon cipelni.

A nemrég Budapesten megrendezett Demográfiai Csúcson pedig a kormány politikusai külföldi kormányfőkkel egyetértésben (szinte kizárólag férfiakkal), határozták meg, milyen is az a családmodell, amelyért küzdenek. Az ideális családban a férfi pénzt keres, a felesége pedig elsősorban a háztartással és a gyerekekkel foglalkozik, „a gyerekekhez az édesanyák kelnek fel hajnalban, ők fekszenek le a legkésőbb, egyébként pedig támogatják a férfiakat”. Sőt Orbán külön ki is hangsúlyozta, a cél az, hogy ha a nők nem szeretnének, ne kelljen dolgozniuk, és otthon maradhassanak gyereket nevelni.

Ezek a megszólalások is világosan mutatják, legszívesebben hol látná a Fidesz a magyar nőket: „hagyományos” családokban, férjjel, legalább két-három gyerekkel. Nem elég viszont férjhez menni és gyereket szülni, a családtagokról gondoskodni is kell, ami a kormánykommunikáció alapján egyértelműen a nők feladata.

A házimunka, a gyereknevelés, az idős rokonokról való gondoskodás és más, családon belül végzett munkák a Fidesz és körei szerint olyan feladatok, amelyek magától értetődően, sőt természetesen hárulnak túlnyomó részben a nőkre. Akik ezeket sok áldozattal, de elvárhatóan és örömmel végzik.

Ezt a modellt a Fidesz a saját női politikusain keresztül is folyamatosan hirdeti. Novák Katalin és Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi média oldalai bővelkednek olyan posztokban, amelyek azt hangsúlyozzák: a nők feladata az otthonteremtés, a háztartás tisztántartása, a főzés, a családról való gondoskodás.

Novák Katalin, egy azóta elhíresült Facebook posztjában, ablakpucolás közben szelfizett, és a kép alá azt írta: „karácsony előtt jól esik szép tisztaságot tenni a lakásban”. Varga Judit pedig egy interjúban így nyilatkozott, mikor a családján belüli munkamegosztásról kérdezték: „Nagyon szeretem például leszedni az asztalt egy baráti vacsora után, hogy a férfiak tudjanak beszélgetni, szeretek elmosogatni, én tisztítom a foltokat, és szeretek csinosan felöltözni.”

Családellenes feministák

A Fidesz által kívánatosnak tartott és közvetített családmodell, valamint nőkép több szempontból is kritizálható. Az elmúlt években sokan rámutattak már, hogy a kormány igencsak szűkre szabja nemcsak azt, hogy ki számíthat sikeres nőnek: az, akinek családja van és gyereket nevel, de azt is, hogy egyáltalán mi számít családnak, kizárva a definícióból például az egyedülálló szülőket vagy a homoszexuális párokat. De problémás maga a családmodell is, amelybe a kormány a nőket (és férfiakat) terelni igyekszik.

A Fidesz által is sokat emlegetett nukleáris család modelljét, amely a két szülőből és a gyerekeikből áll, a feminista mozgalom több évtizede kritizálja, mondván, hogy jelentős részben itt termelődik újra a nők társadalmi elnyomása. Ennek az egyik fő eszköze pedig az úgynevezett láthatatlan munka.

Láthatatlan munkának azt a munkát nevezzük, amelyet a társadalom bizonyos tagjai háztartáson belül végeznek fizetés nélkül. Ide tartozik például a házimunka, a gyereknevelés, az idősgondozás, de a családon belül végzett érzelmi munka is. Ezeknek a munkáknak a túlnyomó része pedig Magyarországon (is) a nőkre hárul.

Egy friss kutatás szerint, a magyar nők több mint fele minden nap végez házimunkát, a férfiaknál viszont ez az arány csupán 13 százalék. De a Závecz Research 2017-es, nagyszabású kutatása is azt mutatta, hogy a magyar háztartások többségében a nők végzik a mindennapi teendőket. „A nők mosnak, teregetnek, vasalnak, főznek és takarítanak, ők foglalkoznak a gyerekkel is: a kicsiket pelenkázzák és fürdetik, a nők mennek el az iskoláskorúak szülői értekezletére és fogadóórájára is.”

A magyar nők nagy része ráadásul fizetett állással is rendelkezik, így ők naponta több műszakban dolgoznak: a munkahelyükön majd a saját otthonukban is helyt kell állniuk. Ez aránytalanul jobban terheli őket, mint például azokat a férfitársaikat, akiknek szinte kizárólag csak a fizetett munkát kell végeznie. De nincsenek jobb helyzetben azok a nők sem, akik „csak” az otthoni munkavégzéssel, házimunkával és gyerekneveléssel vannak elfoglalva. Ez egyrészt anyagilag kiszolgáltatja őket a férjüknek, ami például a válást is nagyon megnehezíti, ráadásul mivel ezek a munkák fizetetlenek, nagy részük láthatatlanul, az otthon homályában történik, a társadalmi megbecsültségük is nagyon alacsony. Így hiába takarítja ki valaki szépen a lakást, és várja minden este meleg vacsorával a férjét, ha a munkája a társadalom (sőt általában még a saját családja) szemében is messze értéktelenebb a férje által végzett fizetett munkáénál.

Nagyon egyszerűen tehát: a feminista kritikák szerint a nukleáris családmodell, amelyben a nők látják el a láthatatlan munkák túlnyomó részét – egyenlőtlen, aránytalanul terheli le a nőket, és eszköz arra, hogy a nőket kiszolgáltatott és alárendelt helyzetben tartsa.

A nukleáris család modellje persze a hibái ellenére sem fog egyhamar eltűnni, és – a kormány állításaival ellentétben – a feminista mozgalomban sincs egységes álláspont arról, hogy egyáltalán el kell-e tűnnie. Az viszont egyértelműen látszik, hogy ez a családmodell a jelenlegi formájában fenntarthatatlan, és a nők társadalmi elnyomását szolgálja. Ezért megújításra szorul.

A családokon belüli munkamegosztás és hatalmi viszonyok kiegyenlítése persze hosszú folyamat, amelyben sok, társadalmilag rögzült viselkedésmódot kell felülírni. Nőjogi és feminista szervezetek és aktivisták viszont állítják, hogy lehet és kell is haladnunk egy olyan családmodell felé, amelyben a láthatatlan munkák egyenlően oszlanak meg férfiak és nők között, ahol ezek a munkák nem női munkaként értelmeződnek, ahol a férfi nem „besegít” a házimunkába, hanem egyenlő társ annak elvégzésében. Az államnak pedig kommunikációs szinten és jóléti szolgáltatásokkal is elő kell ezt segítenie.

A jelenlegi Fidesz-kommunikáció viszont ahelyett, hogy szembenézne a családon belüli egyenlőtlenségekkel, és az enyhítésükre tenne kísérletet, tovább mélyíti azokat.

Mikor Novák Katalin azt mondja, hogy a nők olyan erősnek születtek, hogy mások terheit is elbírják, vagy Schmidt Mária virtuóznak nevez minden magyar nőt, akik „egyszerre teljes értékű anyák, feleségek és munkaerők”, akkor a női sors természetes velejárójaként állítják be azt, hogy a nők a családokon belül lényegesen többet dolgoznak. Így, bár ezek a szavak dicsérően hangozhatnak, valójában a családokon belüli egyenlőtlen, a nőket kizsákmányoló munkamegosztást eszményítik.

Pénzben is megéri

Az elmúlt évtizedekben, főleg a feminista szakirodalmakban és mozgalomban, több próbálkozás is született a házi- és más családon belül végzett munkák beárazására. Nehéz azonban megmondani, hogy mennyit járul hozzá például egy nagyvállalat profitjához, ha a munkásai kipihenten, megetetve, tiszta ruhában – egyszóval munkaképes állapotban – jönnek be dolgozni reggel, amit a feleségük láthatatlan munkája tett lehetővé.

Más területeken viszont pénzben is könnyen mérhető, mennyit „spórolnak” a nők a láthatatlan munkájukkal, például a Fidesznek is.

Minél több, a társadalom fenntartásához szükséges munkát végeznek el ugyanis a nők a családon belül, fizetetlenül, annál kevesebbet kell az államnak olyan szektorokra költenie, mint például az oktatás, az idősgondozás vagy a fogyatékkal élők ellátása.

A nők ingyen munkája pótolja ki a még mindig nagy számban hiányzó bölcsődei férőhelyeket, amelyek, bár Orbán Viktor erre személyesen tett ígéretet, korántsem a megígért ütemben nőnek. Így sok nő, aki amúgy dolgozni szeretne, vagy dolgozni kényszerül, ragad otthon a kisgyermekével, vagy hagyatkozik ugyancsak láthatatlanul más női családtagok gyerekvigyázó ingyenmunkájára.

A nők családon belül végzett érzelmi munkája igyekszik pótolni a hiányzó iskolapszichológusokat, akik közel sem tudnak minden erre rászoruló gyerekkel foglalkozni, pedig a járványnak kimutatható és súlyos hatása volt az iskolás gyerekek pszichéjére. A járvány alatt pedig ugyancsak plusz terheket rótt a nőkre az online oktatás, sokuknak a fizetett állásuk mellett hirtelen tanítói szerepben kellett az otthonlévő gyerekeiket fejleszteni, és úgy általában egész nap lekötni, miközben jelentősen megnőtt a háztartási munka ráfordításuk is.

A legdrasztikusabb helyzetben viszont kétségtelenül azok a nők vannak, akik idős vagy fogyatékkal élő rokonaikat gondozzák otthon. Milánkovits Kinga, a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány társ-alapítója, őket egyszerűen a hétköznapok láthatatlan rabszolgáinak nevezte, akik az államtól jórészt elenyésző pénzbeli támogatást és még kevesebb figyelmet vagy megbecsülést kapnak, annak ellenére, hogy nagy részük „teljes állásban”, sőt tulajdonképpen minden nap minden órájában dolgozik.

Különösen igaz ez az idős rokonaikat otthon ápolókra, hiszen a Fidesz nemrégiben leszavazta a számukra jutatott támogatás mértékének megnövelését és a minimálbér összegéhez való kötését. Pedig, ahogy a javaslatot beterjesztő Ungár Péter a parlamenti felszólalásában is megfogalmazta: „a családi, saját háztartásban végzett ápolás, gondozás társadalmi értéke mellett közvetlen, pénzbeli haszna is jelentős, hiszen a költséges intézményi ellátás kiváltásával jelentős normatívfinanszírozás is megtakarítható.”

Az elmúlt években megfigyelhető, hogy az állam az idősgondozásból, csakúgy, mint más, jólléti államokban általában államinak számító szektorból egyre inkább kivonul, rábízva azt a sokak számára megfizethetetlen privát szektorra vagy az egyházakra. Ezt a kivonulást pedig sokszor a nők növekvő terhei és fizetetlen, láthatatlan munkái ellensúlyozzák.

A Fidesz kommunikációja pedig nemcsak megerősíti ezt az egyértelműen férfiaknak kedvező rendszert, de lehetetlenné is teszi annak érdemi kritikáját. Ha ugyanis a nők természetüknél fogva gondoskodók, a házimunkát örömmel végzik, elsődleges önmegvalósításnak pedig a gyereknevelést tekintik, ahogy azt a kormánypárt állítja, akkor az, aki ez ellen szót emel, a természet rendjét kérdőjelezi meg, de minimum családellenes. Ebben a környezetben pedig kevéssé látszik, hogyan javulhatna annak a sok százezer magyar nőnek a helyzete, akik a saját otthonaikban vannak kizsákmányolva.