Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ungár Péter szerint egyértelmű kudarctörténet az állami idősgondozás

Ez a cikk több mint 2 éves.

Ungár Péter, a Lehet Más a Politika képviselője is megragadta az alkalmat, hogy felszólaljon napirend előtt. A képviselő – aki egyébként Vas megye egyes OEVK-ban indul az ellenzéki előválasztáson – „Aktuális ügyekről” című felszólalásában elmondta, hogy a kormány fantazmagóriák ellen gyűjt aláírást.

Az elmúlt 11 évben egyértelmű kudarctörténet az idősgondozás, ugyanis az állami szerepvállalás nagyjából megszűnt.

Az otthongondozási díja jelenleg 50 ezer forint, az állami rendszereket pedig átadták az egyházaknak a képviselő felszólalása szerint.

Jónak tartja, hogy a fegyveres dolgozók bérkiegészítést kapnak, ugyanakkor felemlegette hogy többek között a szombathelyi börtönőrök és a gyermekvédelmi dolgozók is igen alacsony bérekért dolgoznak. De igaz ez a kezdő pedagógusokra is, a reáltanárok pedig „kihalófélben lévő, egzotikus állatokká” váltak.

Mint mondta, 2002-ben volt a közszférában az utolsó jelentős béremelés.

A szociális dolgozók bére folyamatosan marad le a bérek növekedésétől, ráadásul az egyszeri félmilliós koronavírus-bónuszban sem részesültek. Ez 45 milliárd forintba került volna, miközben a vadászati kiállítás 85 milliárdba került. Ezután jóléti rendszerváltoztatásról beszélve kampányolt egy kicsit pártjának és Karácsony Gergelynek.

Rétvári államtitkár szerint Ungár képzelt ellenségekkel hadakozik. Ezután felemlegette, hogy Ungár liberálisokként hivatkozott a DK-ra és a Momentumra, negatív felhanggal emlegetve a pártok ezen jellegét. Az államtitkár ezután adatokat sorolt fel, melyek szerint sokkal többen és jobban tudnak segíteni a gondozásra szorulók ellátásában.

Az államtitkár azt is kifejtette, hogy a szociális ellátásra költött összegek az elmúlt évtizedben számszerűen nagymértékben nőttek.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán