A Párizstól délre fekvő Grignyből származó Philippe Riót választották a világ legjobb polgármesterének. A Jacobin magazin ennek apropóján interjút készített a francia politikussal. Rio a beszélgetés során mesélt azokról a helyi szociális programokról, amelyek a kommunista kormányzását sikertörténetté avatták az egész világon.
Grigny igen sokszor kerül bele a hírekbe. Az Essonne megyei település Franciaország legszegényebb helye, amelyet hatalmas munkanélküliség és elhagyatott lakótelepek jellemeznek. Az elhagyatottság és a szegénység miatt a párizsi sajtó gyakran csak no-go zónaként hivatkozik Grignyre.
Ugyanakkor a város megmentéséért harc is folyik, amelyet Philippe Rio helyi polgármester vezet, aki az ellentmondásos múltú, a nacionalizmus felé hajló Francia Kommunista Párt (Parti communiste français, PCF) tagja.
Rio szövegezte meg 2017-ben a „Grignyi felhívást”, amelyet több száz másik polgármester írt alá, és amelyben a párizsi külvárosokba való beruházást követelt. Innovatív szociális programjai és a világjárvány ideje alatt kibocsátott sürgősségi élelmiszer-utalványai miatt idén a világ legjobb polgármesterének választották.
A Jacobinnak adott válaszai alapján egy elkötelezett szociáldemokratára ismerünk. Rio úgy véli, hogy a polgármester nem valamiféle „szuperhős”– a városháza dolgozóinak közös erőfeszítése volt szükséges ahhoz, hogy a város lakossága megmeneküljön a vész elől.
„Itt az egészségügyi válság azonnal társadalmi válságot eredményezett; amikor gazdasági visszaesés van, azt mi szenvedjük el a legelébb, és időbe telik, amíg újra összeszedjük magunkat. Ugyanez volt a helyzet a 2008-as másodlagos jelzáloghitel-válsággal is” –
nyilatkozta Rio, aki egy szegénynegyedben nőtt fel, s a közösség erejével vált polgármesterré.
Az édesapja munkanélküli volt, a szülei pedig – az elmondása alapján – megtapasztalták a munkásosztály lefokozódását, és néha még enniük sem volt mit. A családot csak azért nem lakoltatták ki, mivel a Lakásszövetség és más közhasznú szervezetek ebben megakadályozták a hatóságokat.
Rio 1995-ben csatlakozott a kommunista párthoz, de nem része a párt militáns tagozatának. Az interjúban önmagát municipalistának vallja, olyan személynek, aki a tradicionális pártpolitikával és politikai intézményrendszerrel szemben a helyi politikában való aktív részvételt támogatja.
„Magam is a külvárosi szintű kommunizmus gyermeke vagyok. Soha nem az foglalkoztatott, ami a társadalom »csúcsán« történik, hanem inkább azoknak a láthatatlan aktivistáknak – munkásoknak, alkalmazottaknak és közalkalmazottaknak – a munkája, akik a szabadidejüket arra áldozzák, hogy másokon segítsenek”, mondta el az interjúban.
Nézete szerint Grignyhez hasonló településeken az oktatás színvonalának emelésével lehet segíteni. A városháza által kidolgozott oktatási megközelítés újdonsága, hogy az oktatás egyben kultúrát és sportot is jelent. A sporteredményeket tehát ugyanúgy értékelik, mint amikor valaki a tudomány vagy a művészet terén nyújt maradandót.
A fiatalok képzése mellett a felnőttképzésre is nagy hangsúlyt fektetnek. A két önkormányzati iskola mellett egy haramadikat is alapítottak, ahol azokat képezik, akik nem szereztek diplomát – mert vagy előbb kikerültek az iskolából, vagy éppen menekültként érkeztek Franciaországba, s a tanulmányaikat kénytelenek voltak megszakítani.
Az iskolák mellett önképzőközpontokat is felállítottak, amely többek közt szociális munkásokat és egészségügyi dolgozókat adnak a városnak. A koronavírus-járvány idején hatalmas hasznát vették azoknak, akik ezekből az önképzőkörökből és önkormányzati központokból kikerültek. A rendkívüli segélyezési rendszer kidolgozása is az ő feladatuk volt.
Rio az egyik legjelentősebb feladatnak azt véli, hogy a franciaországi munkásnegyedekben új politikai narratíva szülessék. Ádáz küzdelmet folytatnak azért, hogy a külvárosokat és a munkásnegyedeket ne a bűnbakképzés helyszíneiként emlegessék a politikai csatározások során. Rio külön megemlítette Éric Zemmour nevét, aki az elnökválasztási – nem hivatalos – kampányában minden rosszat a külvárosoknak tulajdonít.
Philippe Rio és polgármester társai éppen ezért olyan összefogáson dolgoznak, amely révén a külvárosok, a szegény- és munkásnegyedek érdekeit hathatósabban képviselhetik. Részeredményeket már képesek felmutatni.
„Közös követeléssel éltünk, mivel a Macron-kormány a nyáron csökkentette az amúgy is szűkös hiteleinket, és ami még rosszabb, a szomszédsági egyesületek támogatását. Ezért készítettünk egy nemzeti tervet a külvárosok számára Vivre en grand – Együtt élni a Köztársaságban címmel”, nyilatkozta.
A tervben 19 pontot fogalmaztak meg, amelyek közül a Macron-kormány egyet sem volt hajlandó elfogadni. Ám a külvárosok és a munkásnegyedek ügye hónapokig uralta sajtót – ezúttal az előremutató pontok révén, s végül a kormányzat mégis kénytelen volt „pénzt áldozni” a külvárosra.
