Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Főváros újra a lakosságra bízza 1 milliárd forint sorsát

Ez a cikk több mint 2 éves.

Idén augusztusban zárult le Budapest főváros Részvételi Költségvetés elnevezésű programja, amelynek keretében a következő költségvetésből 1 milliárd forint felhasználásáról Budapest lakossága közvetlenül dönthetett.

Az azóta Közösségi Költségvetésre keresztelt programot újra meghirdették a jövőre esedékes költségvetési tervhez, ennek során újra ugyanekkora összeg felhasználásáról lehet majd dönteni.

„A közösségi költségvetés olyan – általában önkormányzati – program, amelynek keretében a település költségvetetéséből bizonyos összeg felhasználására a város lakói tehetnek javaslatot. 2021-22-ben Budapesten, a fővárosi közösségi költségvetés első tesztévét követően ismét 1 milliárd forintos keretből valósítja meg az önkormányzat a lakosok által beadott ötletek közül a legnépszerűbbeket. Az ötleteket 2022. január 31-ig lehet beadni az Otlet.budapest.hu oldalon keresztül.”

– írta a Főpolgármesteri Hivatal sajtóközleményében.

Újításként vezetik be a soron következő szavazásnál, hogy abban már a 16. életévüket betöltött lakosok is részt vehetnek majd.

Mint ismeretes, Karácsony Gergely már 2019-es főpolgármester-jelölti programjában is ígérte, hogy követve a  Brazíliától az Egyesült Államokon át egészen Franciaországig a világ számos pontján létező példát, lehetőséget fog biztosítani a városlakóknak arra, hogy közvetlenül döntsenek arról, milyen fejlesztéseket valósítson meg a fővárosi önkormányzat. Hasonló program egyébként Budapest XIX. kerületében, Kispesten működik már 2016 óta.

2020 októberének elején elindult az első budapesti részvételi költségvetés, amelynek keretien belül az állampolgárok  beküldhettek pályamunkákat, amelyek közül a főváros szakemberei kiválasztották és szavazásra bocsátották a megvalósíthatónak ítélteket. A beküldött közel 700 pályázatból végül 53 került fel az online szavazólapra, a városlakók pedig egészen  július 31-ig dönthettek azokról az elképzelésekről, amelyek részesülhetnek a részvételi költségvetésre szánt egymilliárd forintos keretből.

Idén a legtöbb szavazatot az Utcáról Lakásba Egyesület ötlete kapta, melynek értelmében a városvezetés 50 millió forintos keretet fog biztosítani fővárosi vagy önkormányzati tulajdonban lévő lakóingatlanok felújítására és bérbeadására hajléktalansággal küzdők számára.

A hajléktalanságban élők lakhatáshoz jutásáért már sok éve eredményesen küzdő  szervezet elképzelése szerint az üresen álló ingatlanokat civil segítséggel, a jövőbeli lakókkal közösen újítanák fel és adnák bérbe, ezzel segítve azokat, akik nem rendelkeznek állandó lakhatással.

Címlapkép: MTI/Kovács Attila