Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Se kártérítést, se táppénzt nem kap a munkás, akinek bedarálta a kezét egy pürésítőgép

Ez a cikk több mint 2 éves.

Romfa Róbertné Aranka kezét egy pürésítőgép darálta be egy élelmiszerüzemben, a munkahelyi baleset óta pedig nem tud dolgozni, de még a hétköznapi teendők elvégzése is nehézségeket jelent számára – írja a Blikk.

A most 59 éves, tehát néhány évvel a nyugdíjkorhatár előtt álló nőnek ráadásul a lap szerint volt munkaadója nem kíván kártérítést fizetni, sőt, őt hibáztatja a baleset miatt.

A lap nem tudta elérni a nő munkahelyét. A Blikknek megszólaló Romfa Róbertné viszont elmondta, hogy miután a munkaadói a baleset után nem is érdeklődtek hogyléte felől, őt hibáztatták amiatt, hogy a gépen nem volt rajta a baleseteket megakadályozó védőrács. Aranka szerint

„Azt mondják, hogy volt a gépen védőrács, de ez nem igaz. Azt se tudtam, hogy van ilyen tartozéka a szerkezetnek, soha nem láttam. Szerencsére a balesetet kamera rögzítette, így hamar kiderült a rendőrök számára is, hogy ki mond igazat.”

A gesztenyepürét gyártó üzemben dolgozó nő elmondta, hogy maradék gesztenyét próbált kiszedni a gép alkatrészei, a csigák közül, mikor egy kollégája elindította az eszközt úgy, hogy benne volt a keze. Romfa Róbertné Aranka a lapnak felidézte a baleset körülményeit, miszerint

„Tudom, hogy sokkolóan hangzik, de az egyik gép bedarálta a kezem. Majd egy órát tartott, míg a csigák közül ki tudták szabadítani a cafatokra roncsolódott húsdarabokat. Az egész úgy kezdődött, hogy miután én végeztem a feladatommal, segíteni mentem az egyik kollégának”.

Miután leállították, elmondása szerint több, mint egy óráig tartott, míg szétflexelték a gépet és kiszabadították.

Mindemellett a munkahelyi balesete óta nincs táppénzen, így anyagilag is nagyon megviseli a helyzet.

A szerencsétlenül járt munkást a baleset óta eltelt időszakban hatszor kellett műteni, a lapnak elmondta, hogy nemcsak a munkaképességét veszítette el egy életre, de még az otthoni főzésre is képtelen.

Dr. Ikanov Gábor, a nő ügyvédje is nyilatkozott a lapnak. Mint mondta,

„Teljesen egyértelmű számomra, hogy Arankát komoly összegű kártérítés illeti meg”.

Telefonon elértük Pásztor Tibort, az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének elnökét. A szakszervezeti vezető elmondta, hogy amennyiben a balesetet szenvedett munkás szakszervezeti tag, úgy számíthat segítségre az ÉDSZ-től. Az élelmiszeripari szektor sajátosságaival is összefüggésben – tekintve hogy a szektorban jellemzők a kis- és középvállalkozások – azonban viszonylag alacsony a munkásság szervezettsége.

A szakszervezetnek nincs arra vonatkozó statisztikája, hogy milyen mértékben tartják be a munkáltatók a munkavédelmi szabályokat. Az mindazonáltal biztos, hogy – noha a dolgozónak is feladata, hogy betartsa a biztonsági szabályokat – a munkáltató felelőssége, hogy biztosítsa a biztonságos körülményeket. Ugyanígy a munkáltató felelőssége, hogy rendszeres munkavédelmi oktatást tartson, és hogy az üzemszerű működés során minimalizálja a balesetveszélyt.

Sajnos Magyarországon számos munkahelyi baleset történik évente, tavaly több tucatnyian meg is haltak munkavégzés közben, a munkaügyi hatóságok pedig finoman szólva is már évek óta nincsenek a helyzet magaslatán. Az esetekről mi is rendszeresen beszámolunk, vonatkozó cikkeink ezen a linken érhetők el.

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt