Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mégis Belgiumban maradhat az a kongói diák, akitől a hatóságok annak ellenére tagadták meg az országba való belépést, hogy felvételt nyert a louvain-i egyetemre

Ez a cikk több mint 2 éves.

Frissítés 2021 október 4. 18:20 Délben érkezett a hír, hogy az Office des Étrangers úgy döntött, szabadon bocsátják Junior Wasso-t, aki így több mint két hét késéssel, de megkezdheti a tanulmányait a louvain-i egyetemen. Közleményében az OE arra hivatkozott, hogy érkezése pillanatában Wasso-nak nem volt kifizetve a tandíja és a kongói diák „Belgiumba utazásának célja nem volt megfelelően alátámasztva”. A bevándorlók ügyeivel foglalkozó hivatal állítása szerint azóta a Kongói Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma intézkedett Wasso tandíjának kifizetéséről, valamint az Université Catholique de Louvain „további információkat bocsátott a hatóságok rendelkezésére azzal kapcsolatban, milyen szempontok szerint vették fel Wasso-t”. A kongói diák ügyvédje, Marie Doutrepont szerint hamis az OE érvelése, hiszen a hivatal egy korábbi dokumentumban maga hivatkozott arra, hogy azért tagadták meg Wasso-tól a Belgiumba való belépést, mert nem tudott válaszolni a határőrök kérdéseire. Szerinte az OE valójában a jelentős közfelháborodás nyomára változtatta meg a döntését.

Hiába nyert felvételt a louvain-i egyetemre, a belga hatóságok kitoloncolnának egy kongói diákot

Szeptember közepén Belgiumban is elkezdődött az egyetemi tanév, sok ezer diák kezdte meg a tanulmányait a nyugat-európai országban. Köztük lett volna a Kongói Demokratikus Köztársaságból származó Junior Masudi Wasso is, aki a nagynevű egytemre, az Université Catholique de Louvain-ra (Leuveni Katolikus Egyetem) nyert felvételt gazdálkodás-menedzsment szakra.

Azonban a 20 éves diák hiába rendelkezett útlevéllel, egy 2022-ig érvényes vízummal, a kongói belga követség által hitelesített papírokkal valamint az egyetemi beiratkozáshoz való jogát garantáló dokumentumokkal-

amikor a megérkezett a Brüsszel melletti Zaventem repülőtérre, a hatóságok megtagadták tőle a Belgiumba való belépést, őrizetbe vették és egy Steenokkerzel nevű településen található tranzitzónába szállították.

Wasso azóta is itt várja a visszatoloncolását a Kongói Demokratikus Köztársaságba.

A francia nyelvű belga közmédia, az RTBF értesülései szerint a Zaventem repülőtér idegenrendészeti tisztjei azért tagadták meg a kongói diáktól a Belgiumba való belépést, mert úgy ítélték meg, hogy „az egyetemi tanulmányait érintő szakterületeken mutatott hiányos tárgyi tudása miatt” felmerült a gyanúja, hogy Wasso nem fog részt venni az oktatásban. Ezen felül megérkezésekor nem rendelkezett bankszámlával (ezért a hatóságok szerint kérdéses, hogyan fizette volna be a tandíjat) és „inkoherens válaszokat adott azzal kapcsolatban, hogy milyen módon jutna el az otthonából az egyetemre”.

Junior Maudi Wasso a LeSoir-ral több részletet is megosztott a kihallgatásáról. Állítása szerint az iskolai dokumetumait átolvasván a határőrök tudomására jutott, hogy korábban kémiát és biológiát is tanult, ezért megkérdezték tőle, hogy ki volt Dimitrij Mengyelejev. Erre azt felelte, hogy egy vegyész, de elmondása alapján a tanulmányai során nem tanult arról, hogy a periódusos rendszer létrehozása az orosz kémikushoz kötődik, így ennél többet nem tudott válaszolni a határőrök kérdésére.

Ezt követően arra terelődött a szó, hogy Wasso hol tervez lakni, és amikor az felelte, hogy a már Belgiumban élő nővérével Denderleeuw városában, akkor a határőrök megkérdezték a kongói diákot, hogyan tervez az említett várostól 64 kilométerre található Ottigies-Louvain-la-Neuve-be (ahol az egyetemi kampusz található), utazni, mire azt felelte, hogy metróval. Erre elmondása szerint a határőrök kinevették és közölték vele, hogy a két település között nincs metrókapcsolat majd őrizetbe vették és a tranzitzónába szállították őt.

Waso a DHnetnek úgy nyilatkozott, hogy a kihallgatása során a határőrök egymással hollandul beszéltek (miközben ő csak franciául tud) és holland nyelvű dokumentumokat nyújtottak át neki. Ezen felül a kongói fiatalnak bár nincsen bankszámlája, de állítása szerint rendelkezik egy, a kinshasai belga konzul által is lepecsételt dokumentummal, amely rögzíti, hogy Waso apja kezességet vállal a fia egyetemi tanulmányainak költségeiért.

Az ügy komoly felháborodást keltett Belgiumban, ám a flamand kereszténydemokrata Sammy Mahdi vezette bevándorlásügyi minisztérium még nem volt hajlandó kommentálni az esetet. A belga belügyminisztérium bevándorló személyekért felelős hivatalának az OE-nek (l’Office des Étrangers) a szóvivője a LeSoir-nak nyilatkozva megvédte az eljárást, azzal érvelve, hogy az a vízum, amellyel Junior Wasso is rendelkezik „nem biztosít feltétel nélküli belépést Belgium területére, a határőröknek jogában áll  kérdéseket feltennie,hogy megbizonyosodjanak arról, hogy az vízummal rendelkező személy valóban azzal az indokkal kíván belépni az országba, amelyre hivatkozván hozzájutott a letelepedési engedélyhez”.

Azonban igencsak diszkriminatívnak tűnik az az eljárás,amely szerint például egy EU-s állampolgár anélkül tanulhat Belgiumban hogy tudna bármit is az országról vagy beszélné ország valamelyik hivatalos nyelvét,viszont egy francia anyanyelvű afrikai diák szinte csak akkor mehet Belgiumba tanulni, ha fejből tudja a belga tömegközlekedési térképet és képes válaszolni a határőrök véletlenszerű kvízkérdéseire.

Junior Wasso azonban nem fogadja el a hatóságok döntését, ügyvédhez fordult, valamint megtagadta annak a koronavírus-tesztnek az elvégzését amely szükséges volt ahhoz, hogy felszállhasson az őt Kinshasába visszaszállító gépre. Az idegenrendészeti hatóság másodszor is megpróbálta kitoloncolni a kongói diákot, ám a Zaventem reptéren megjelenő körülbelül húsz tüntető tiltakozásának hála Wasso egyelőre továbbra is az országban maradhat.

Junior Wasso-t a szolidaritásáról biztosította egyetemének, az Université Catholique de Louvain vezetősége, a frankofón Rektori Konferencia, a belgiumi frankofón diákokat képviselő országos diákszervezet, valamint egyes politikai pártok, mint az Écolo, a Belga Munkáspárt de még a Kongói Demokratikus Köztársaság elnöke, Félix Tshisekedi is. A kongói diákért tüntetést is szerveztek Ottigies-Louvain-la-Neuve-ben, illetve elindult egy online petíció is, ami Junior Wasso szabadon bocsátását követeli és már több mint 15 ezer aláírásnál jár.