Az Egyesült Államokban a nemrég megjelent Peril c. könyv borzolja a kedélyeket. Bob Woodward és Robert Costa tényfeltáró könyve Trump távozásáról, a Capitolium január 6-i ostromáról és a Biden-adminisztráció felállásáról oszt meg kulisszatitkokat. A könyv legnagyobb port kavaró állítása, hogy Trump elnöksége alatt Mark Milley tábornoknak, a vezérkar elnökének kétszer is esküdöznie kellett a kínai Népi Felszabadító Hadsereg tábornokának, Li Csou-csengnek, hogy az Egyesült Államok nem fog nukleáris támadást intézni Kína ellen.
A Kínai Népköztársaságot több minden nyugtalanította: Trump retorikája, a Dél-kínai tengeren zajló amerikai hadgyakorlatok és a Capitolium január 6-i ostroma. Mark Milley, hatáskörén túllépve, kétszer is megnyugtatta a kínai felet afelől, hogy az USA nem fogja megtámadni Kínát nukleáris fegyverekkel: először 2020, október 30-án, négy nappal az elnökválasztás előtt, másodszor pedig 2021, január 8-án, két nappal a Capitolium ostroma után. Az első telefonhívás során Milley még azt is megígérte Li Csou-csengnek, hogy ha mégis történne amerikai támadás, tájékoztatni fogja őt a fejleményekről. Donald Trump és Marco Rubio, republikánus szenátor „hazaárulónak” nevezte az amerikai tábornokot miután fény derült a történtekre. A most megjelent Peril c. könyv szerint Trump az Iránnal való nukleáris háború lehetőségét sem zárta ki, de tudvalevő, hogy Trump már elnöki kampányában is nyíltan felvetette, hogy miért nem használja az USA az atombombáit.
Mark Milley esete rámutat, milyen törékeny korunkban a nukleáris béke és mennyivel törékenyebbé válhat az új USA-Kína között új hidegháború előrehaladtával. Ennek a hidegháborúnak új állomása az úgynevezett ‘AUKUS’, az Ausztrália, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között kötött biztonsági szerződés.
A paktum a régi, II. világháború alatt született csendes-óceáni szövetségrendszert éleszti újra, csak ezúttal nem Japán, hanem Kína ellen. A megállapodás részeként az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság nukleáris meghajtású tengeralattjárókkal fegyverezte föl Ausztráliát, amellyel a kínai tengeralattjárókat és hadihajókat szeretnék kiszorítani a nyugati csendes-óceáni térségből. Emellett azt is elérik, hogy rakétákat lehessen indítani Kína ellen. Az AUKUS a kiberhadviselésben, tehát a mesterséges intelligencia és kvantumszámítás hadi célokra való felhasználásában is együttműködést fog hozni a három ország között.
Az egyezmény a Brexit utáni Nagy-Britanniát továbbsodorta Amerika felé, míg Franciaország az angolszász országok árulásaként élte azt meg, olyannyira, hogy visszahívta washingtoni és canberrai nagykövetét. Ez erős diplomáciai jelzés, és nem csupán annak szól, hogy Franciaország elesett attól a szerződéstől, amelynek alapján ő adott volna el tengeralattjárókat Ausztráliának, hanem annak is, hogy Franciaországot partvonalra szorították a csendes-óceáni térséget érintő ügyekben.
Az USA és Kína közötti eszkalálódás mögött nem csak hadi, hanem gazdasági okok is állnak. Kína jobban és hamarabb jött ki a koronavírus okozta gazdasági válságból, mint az Egyesült Államok: míg a tavalyi évben a kínai GDP 2,3%-kal növekedett, az amerikai épp ugyanennyivel csökkent. Elemzők szerint a kínai gazdaság 2025-re megelőzheti az amerikait.
Már két amerikai tábornok, Philip Davidson és John Aquilino is arra hívta fel nyilvánosság figyelmét, hogy Kína hamarosan megtámadhatja Tajvant. Nem tudhatjuk, hogy egy ilyen helyzetre hogyan reagálnának a nyugati felek, mert az agresszor nem magától értetődően csakis Kína – a ‘vuhani laborból elszabadult koronavírus’ teóriák hivatalos szintre emelése és az AUKUS is nyugati eszkalációra utal. (Mellesleg azzal, hogy az USA Kínára vezeti vissza a koronavírus-járványt, még nem igazolja katasztrófális járványkezelését.)
2021. január 22-én lépett életbe az ENSZ nukleáris fegyvereket tiltó nemzetközi szerződése. A szerződés elfogadása után az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Franciaország közösen jelentette be, hogy soha nem fogják aláírni azt, pedig a szerződést az egymással is békétlen viszonyban álló Szaúd-Arábia és Irán is aláírta. Az európai államokban a lakosság többsége ellenzi a nukleáris fegyverkezést, más kontinensekhez viszonyítva mégis Európában írta alá az ENSZ szerződését a legkevesebb ország. Svájc korábbi külügyminisztere, Micheline Calmy-Rey úgy érvelt a szerződés mellett az ENSZ közgyűlésén, hogy a nukleárisak fegyveresek valójában illegálisak, mert nem tesznek különbséget a polgári és a katonai között, és ezért sértik a nemzetközi humanitárius jogot.
