Hetek teltek el a Talibán villámháborús jellegű afganisztáni győzelme óta, és hetek óta figyeljük a súlyosabbnál súlyosabb képsorokat a kabuli repülőtérről menekülni igyekvő afgán lakosokról. Bár a tálibok részben igyekeztek a korábbinál jobb képet festeni magukról, a visszafogott fundamentalizmusról közvetített kép mögül egyre-másra sejlenek fel a totalitárius diktatúrák jellemző vonásai. Mi lesz azokkal, akik hazájuk elhagyására kényszerülnek közvetlen fenyegetettség, vagy egyéb kényszerek miatt? Milyen útvonalakon próbálkozhatnak kijutni a menekültek, és milyen fogadtatásra számíthatnak?

Az afganisztáni menekültek kálváriája egészen  a hetvenes évekig nyúlik vissza. A sikertelen sztálinista kísérletet követő szovjet megszállás, majd a kibontakozó szovjet-afgán háború (1979-1989) akkora menekülthullámot indított el, hogy a ‘70-es ‘80-as években afgánok adták messze a legnagyobb menekült populációt az egész világon.

A szovjet kivonulás, és így a háború vége átmenetileg nagy arányú visszatelepülést hozott, ám 1992-ben ismét háborús helyzet állt elő: a tálib mudzsahidek és a kormány háborúja (1992-1996), majd a Talibán hatalomátvétele újfent menekültválságot idézett elő. Így az amerikai inváziót megelőző évben, 2000-ben már mintegy 6 millió afgán menekült élt a szomszédos Pakisztánban és Iránban.

Az Egyesült Államok által vezetett NATO-beavatkozás és a tálibok elűzése után mérséklődött csak a helyzet annyira, hogy 2002-ben az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége (United Nations Refugee Agency – UNCHR) elindíthatta önkéntes visszatelepülési programját. A program során közel húsz év alatt mintegy 5,3 millió afgán állampolgár térhetett vissza hazájába, de a folyamatos félháborús helyzet, a gyenge és korrupt központi kormányzat stabilizálási nehézségei újabb és újabb menekülthullámokat indítottak. A legismertebb talán ezek közül a 2015 nyári  menekültválság, amelynek során az Európába érkező szír menekültek mellett jelentős számban képviseltették magukat az afgánok is.

A menekültek elsődleges útvonalai

Az Egyesült Államok csapatkivonásaival egyidőben megkezdődő tálib offenzíva miatt 2021 augusztus közepéig 400 ezer afgán kényszerült elhagyni az otthonát az ENSZ adatai szerint, január óta eddig körülbelül 550 ezer. Ez a szám minden valószínűség szerint csak növekedni fog a következő időszakban. Az országot elhagyni szándékozók azonban minden eddiginél több akadállyal fognak szembesülni.

Részben a koronavírus-járvány, részben az amerikai szankciók okozta gazdasági válság miatt az Afganisztánból  hagyományosan rengeteg embert befogadó Irán jelenleg nincs olyan helyzetben, hogy sokkal több menekültet hosszabb távra beengedjen. Az Afganisztánnal 900 kilométeres határszakaszon érintkező országban jelenleg is mintegy 3 és fél millió afgán menekült tartózkodik (ebből mintegy kétmillió regisztrálatlanul).

További 3 millió afgán menekült tartózkodik Pakisztánban, a másik jelentős fogadóországban, és a helyzet ott sem sokkal jobb: Imran Khan elnök még júniusban bejelentette, hogy egy esetleges tálib hatalomátvétel esetén lezárja határait a szomszédos Afganisztánnal. Az ország jelenlegi menekültstratégiája rövidtávú, lényege, hogy közvetlenül a határok mentén alakít ki átmeneti táborokat az országba érkezőknek, akiket aztán a lehető leggyorsabban visszafordulásra igyekeznek bírni.

A közvetlenül érintett országokon túl az Iránnal nyugat felé határos, és szintén menekültek millióit országában tartó Törökország is határozottan jelezte, hogy nem óhajt jelentős mennyiségű afgán menekültet befogadni.

Még javában zajlanak a tragikus jelenetek a kabuli repülőtéren, de Ankara már 3 méteres magas betonfalat telepített a keleti határhoz 155 kilométer hosszúságban. Erdogan elnök folyamatos kapcsolatban áll pakisztáni kollégájával a helyzet stabilizálása érdekében, de egyelőre nem látszik, hogy megfelelő megoldást találnának a kialakult szituációra.

Az Európai Unió – inhumánus és alkalmatlan menekültpolitika

A 2015-ös válság után az Európai Unió átstrukturálta és kiterjesztette korábbi externalizáló menekültpolitikáját: a háborús és klímaválság sújtotta országokból nagy számban érkezőket a külső határok elérése előtt próbálják megállítani, sokmilliárdos ellentételezéseket küldve Törökországnak Szudánnak, Nigernek, vagy az éppen aktuálisan hatalmon lévő adminisztrációnak Líbiában. Ezzel párhuzamosan iszonyatos mennyiségű forrást tesznek elérhetővé a Frontex számára drónok, hajók, megfigyelőeszközök, stb. vásárlására, hogy azokat, akik így is elérnék a kontinenst, a lehető leghatékonyabban visszafordítsák (esetenként súlyos jogsértéseket is elkövetve).

A probléma ezzel a stratégiával nagyon hamar megmutatkozott: egy hatékony menekültpolitika kialakítása a tagállamok között gyakorlatilag lehetetlen, kvóta-alapú, vagy bármilyen egyéb elosztással már régen nem tervez senki. Az „Európa Erőd” kinttartó politikája viszont egyértelműen nem elegendő önmagában a probléma kezelésére: az embertelen líbiai internáló táborok, a velejéig korrupt szudáni hatóságok esetenkénti összejátszása az embercsempész-hálózatokkal, a menekülttáborokban virágzó gyermek- és kényszermunka csak az embercsempészettel foglalkozó bűnszervezetek malmára hajtja a vizet, a kétségbeesett menekültek visszafordítására azonban mindez teljesen alkalmatlan.

A törékeny és deficites európai külső menekültpolitika tehát még a viszonylagos „nyugalmi időszakokban” sem képes arra, ami a deklarált célja lenne, vagyis a menekülthullámok megállítására. A jelenleg kibontakozóban lévő menekülthelyzetre adott eddigi reakciók, Emmanuel Macron francia elnök határozott és inhumánus kijelentései a menekülők kint tartásáról, az újonnan emelt görögországi határkerítés, az EU-s külügyminiszterek fogadkozásai a „menekülthullám” megelőzésére minden különösebb közös stratégia nélkül leginkább a pánikszerű kapkodás benyomását keltik, ráadásul a keményvonalas kommunikáció, ami a közös erőfeszítést helyettesíti a centrumországok részéről is, éppen a szélsőjobboldali kormányok és politikusok (Orbán, Kaczinski, Salvini, Meloni…stb.) malmára hajtja a vizet.

Kilátások

Nagyon nehéz hozzávetőlegesen is előrejelezni az Afganisztánból menekülők számának alakulását. Sok múlik a tálibok hatalomgyakorlási módszerein (bár efelől, sajnos, kevés kétségünk lehet), kiújul-e és ha igen, milyen mértékben a polgárháború (Pandzsir tartományban jelentős erőket vontak össze a tálibellenes frakciók), hogyan alakul a jövőben a környező országok menekültpolitikája, stb.

A CATO Institute becslései alapján a következő években az afganisztáni menekültek száma 410 ezer és 2 millió között is lehet. Érdemes megjegyezni, hogy a Talibán 1996 és 2001 közötti rezsimjének utolsó évében, talán a legintenzívebb polgárháborús helyzetben az ország akkori lakosságának mintegy 1 százaléka hagyta el Afganisztánt (kb. 222 ezer ember).

A közeljövőben tehát, ha az azóta eltelt húsz év alatt megduplázódott lakosságot vesszük alapul, bőven 400 ezer feletti menekült populációval számolhatunk. A CATO elemzői azonban ezt konzervatív becslésnek tartják, ami messze alulmúlhatja végül a valóságot, tekintve, hogy a húsz év relatív béke és a korábbiakhoz képest jobb életminőség utáni hirtelen váltás egy totalitárius diktatúrába tovább növelheti a hazájukat elhagyók számát.

Az elemzés így sokkal inkább tart valószínűnek egy 800 ezer és 2 millió közötti számot a következő évekre.

Az évek óta a gazdasági összeomlás szélén táncoló és erős társadalmi/politikai feszültségekkel küszködő Irán részéről aligha várható, hogy lényegesen több menekültet fogadjon be, és gyakorlatilag ugyanez elmondható Pakisztánról is. Törökország bármennyire is tőkeként tekint az Unióval való játszmázásában az országban tartózkodó menekültek százezreire, teljesítőképességét egy jelentős változás valószínűleg kikezdené, gyakorlatilag mindegy, mennyi gyorssegélyt küld a Bizottság.

A legvalószínűbb ezen a ponton tehát az, hogy a tálib diktatúra elől menekülő százezrek és milliók elsősorban ún. „belső menekültekké” válnak, és Afganisztán nyugodtabb területein próbálják majd átvészelni a következő éveket, de ettől függetlenül rengetegen próbálják majd elhagyni az országot továbbra is.

Az ő helyzetük jelen állás szerint nem lesz sokkal jobb, mint az otthon maradóké.