Nincs még 4 évünk megvárni, amíg a Fidesz teljesen lebontja a demokráciát, most kell a politikai képviseleten keresztül kézbe vennünk a helyi, az országos és a rendszerszintű ügyek megoldását.

Jámbor András olyan jelölt, aki 22 éve Józsefvárosban él, most pedig eljött az ideje, hogy a képviseletiség kiüresített terét a Szikra Mozgalom jelöltjeként zöld és baloldali tartalmakkal töltse meg. Ezen ügyek képviseletének az ordító hiánya a jelenlegi politikai és társadalmi térben vezet el azokhoz a válságokhoz, amelyek a társadalmat újra és újra mintegy meglepetéssel sújtják, pedig a válaszok ezekre a válságokra ott vannak az emberekben erőforrásként. Jámbor és a Szikra ezeket az erőforrásokat szeretnék fölébreszteni.

Az előválasztásnak a közösségépítésről kell szólnia. Egy olyan közösséget kell összefogunk, amely a politikai és a gazdasági térben súlyt ad annak, hogy a szereplők döntései rólunk szóljanak, és véget vet annak, hogy a fejünk fölött születnek meg ezek a döntések.

A Szikra Mozgalom tagjaként kész vagyok arra, hogy a politika újból közösségivé tételét segítsem, és a jelöltünk, Jámbor András kampánya során képviseljük a választókerületiek ügyeit, amelyek rendszerszinten mindenkit érintő problémák. Olyan ügyek, mint a lakhatás, a megélhetés, a gondoskodás és az oktatás. És ezekben az ügyekben nemcsak a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hatalmas hibái és az embereket eláruló politikája jelenik meg, hanem a gazdasági válságok és demokrácia veszélyben léte.

Eljött az idő, hogy az emberek mindennapi problémáit érintő ügyekről beszéljünk, amelyek egészen hihetetlen módon új témáknak számítanak, és azon emberek anyagi körülményeire is rámutatnak, akiken a Fidesz verte le eddig az elit és a „magyar nagytőke” megteremtésének árát.

Jámbor András indulásával az ellenzék és a választói témákat és hangot nyernek. Olyan hangot, amelyet a Diákvárosért való tüntetésen is hallatott, megmutatva, hogy a Diákváros ügyének a kerületiekről és az emberekről kellene szólnia, a nagytőkének való helycsinálás és építkezés helyett a helyieknek, a vidéki egyetemistáknak és azoknak az embereknek kell lakhatást teremteni a Diákvárossal, akik már most kiszorultak a belső kerületekből.

Jámbor nem most került a politikai színtérre, hanem évtizedes tapasztalattal bír. Újságíróként, tüntetések szervezőjeként és aktivistaként is jelen volt az elmúlt tíz évben. Programja és megszólalásai is mutatják, hogy nem bűnbakokat keres, hanem az összefüggéseket akarja felfejteni olyan kérdésekben, mint a munka mibenléte vagy hogy ki az, akinek valójában jut a javakból, kinek kéne több; és miért igazságtalan, hogy az emberek megélhetése helyett Mészáros Lőrinc élvez előnyt a magyar kormány politikájában.

Szükségesnek tartom, hogy az olyan problémákat, mint a gondoskodási és a lakhatási válság, ennek fényében tematizáljunk. Az alsóbb osztálybeli magyar nőknek ugyanis nem az a problémája, hogy hogyan egyeztessék össze a munkájukat az anyasággal, vagy hogy nem tudnak kiteljesedni a munkaerőpiacon, hanem az, hogy saját maguk és a családjuk fenntartása érdekében külföldi ápolói munkát kell sok esetben vállalniuk, ezért függetlenedésük és ezáltal lakhatásuk is megoldatlan.

A Fudan Egyetem ügyében már hangsúlyoztuk, hogy az igazi probléma azzal van, hogy a kampusz megépülése a kínai gazdasági befolyásszerzést szolgálja. A magyar oktatás kiszolgáltatása ez egy, a globális értékláncok tőketermelési érdekeit kiszolgáló diktatórikus rezsimnek úgy, hogy a diákok elől veszi el a lakhatást.

Az Orbán-kormány lakhatási és szociálpolitikája csak a már egyébként is jólétben élők további gazdagodását szolgálja azzal, hogy úgy alakítja az igénybe vehető támogatásokat, hogy azt a szegényebb rétegek meg sem tudják érinteni.

Bár a kormány célja lehet a középosztály erősítése, ezzel mégis hatalmas társadalmi szakadékokat hoz létre, amely által a nőkre és a dolgozókra testálja a reprodukció feladatát, amit az elitek élvezhetnek.

Ezek a folyamatok pedig a választókerületiek életét is nagymértékben alakítják és alakították. A fideszes kerületi vezetés idején nem volt hiány a kilakoltatásokból, a civilek és a romák vegzálásából sem. A Fidesznek nem sikerült felismernie a városalakítás és a szociálpolitika azon ismérveit, amelyek nem társadalmi csoportok térbeli kizárásával (hajléktalanság, szerhasználat és persze a rasszizmus kérdése) akarják elfedni a meglévő problémákat, hanem gyakorlatokat dolgoznak ki a városi terek befogadóvá tételére, az ellátórendszert felkészítik a polgárok nem büntető, hanem segítő kezelésére, az oktatást pedig a társadalmi különbségek és sajátosságok tudomásul vételére.

Olyan kézzelfogható témákról van szó a választókerületben, minthogy milyen állapotban vannak a józsefvárosi, a ferencvárosi vagy például a József Attila lakótelepi bérlakások és panellakások. A közterekbe lépve ugyanezt tapasztalhatjuk a közwc-rendszer hiányából és az olyan térelrendezési megoldásokból kiindulva, amelyek a szociális problémák megoldása helyett mindössze elfedik vagy büntetik azokat.

Jámbor András erősségei éppen abban rejlenek, hogy a fent megfogalmazott nagypolitikai, globális összefüggéseket, a rendszer válságát le tudja fordítani az emberek nyelvére. Tudatosítani akarja és tudja is a választóiban, hogy problémáik, amelyek a lakhatási, a megélhetési és a gondoskodási válsághoz kapcsolódnak, nem egyediek és nem az ő hibájuk, hanem rendszerszintűek, és ennek alapján érdekérvényesítésük ezeken a területeken jogos.

Meglátásait nem a választók életterén kívülről fogalmazza meg, hanem a kerületben élve ugyanazok a problémák foglalkoztatják, mint a választókat: hogy a kerület szállodákkal és üzletekkel való beépítése őt is kiszoríthatja sok más lakóval együtt a bérleményekből a ingatlanok áremelkedése miatt. Hogy egyre nehezebb a lerombolt és kivéreztetett egészségügyi és szociális ellátásokhoz és intézményekhez való hozzáférés, mert a gondoskodás még mindig a nők szó nélkül elvégzendő, láthatatlan, fizetetlen munkájának számít. És hogy a kerület megélhetési és várospolitikai viszonyai miatt jelenleg gyakorlatilag a szegénység továbbörökítése zajlik generációról generációra.

Az országgyűlésben ezért a választókerület ügyeit a rendszer válságának tüneteiként kell majd kezelni, felhívva rá a figyelmet, hogy sebtapaszt tenni ezekre a válságtünetekre sem a kerületben, sem országosan nem lesz elegendő.

A gazdasági rendszer olyan válságai, mint a klímaválság, a koronavírus-járvány és a magyar társadalmat erősen sújtó gondoskodási és szociális válság megoldásában nem lehet a korábbi status quohoz visszatérni, ezért elsődleges célom a szervezetemben, hogy az ellenzéki összefogáson, a politikai eliten és reménység szerint a parlamentben is számon kérjük a rendszer radikális megváltoztatására, az egyenlőbb gazdasági elosztásra és az igazságosabb szociális politikára irányuló törekvéseket.

A munkaalapú társadalom átfogó reformjával képzelhető el a jelenlegi felállás megváltoztatása: a túlmunka és a „rugalmas” jelzővel ellátott, kizsákmányoló munkatempó helyett a munka és a szabadidő újbóli éles kettéválasztását kell szorgalmazni. Politikai és közösségi választ kell adni a jelenleg a „kiégés”, „pszichopolitikai nyomás” jelszavai alatt összegyűlő életviteli problémákra, fölismerve, hogy ez nem egy, az egyéni időbeosztástól függő, elkerülhető mentális nyomás, hanem a rendszer sajátossága, amit képesek lehetünk megváltoztatni.

A munka reformjához hozzátartozik a tulajdonjogok felülvizsgálata többek között olyan területeken, amelyek a közérdeket kéne, hogy szolgálják. Így a magyar közbeszéd polarizációjára választ adva a médiát azoknak kell birtokolnia, akik készítik, ahogy ezt jelöltünk, Jámbor András programja is tematizálja: újságíróknak, riportereknek és olyan szakembereknek, akik a média birtokbavételével fölül tudják írni a nézettség mindent elsöprő priorizálását.

Ezáltal pedig a társadalom tájékoztatására, a közgondolkodás célalapú befolyásolása helyett pedig viták generálására és közösségi véleményformálásra tudják fölhasználni a műsorkészítést és az újságírást.

Természetesen az országgyűlésben mindezen felvázolt probléma megváltoztatására egy képviselőjelölt kevés. A képviseleten túl szükség van az intézményrendszerek újrakalibrálására és rengeteg kreativitásra és aprólékos jogi, közigazgatási és gazdasági munkára is ahhoz, hogy a fennálló rendszert közösségi, szolidáris, szociális és zöld módon lehessen megváltoztatni. Ez pedig évek munkájába telik, nem egy választás megnyerésébe.

Jámbor ezt szeretné hosszú távon elérni, egy olyan politikai vezetés részeként, amely számít a társadalmi mozgalmakra, az ezekből kinövő intézményrendszerekre, amelyek együttesen ébresztik rá a választópolgárt, hogy a politika és a közösségi döntéshozás intézményei csak akkor működnek, ha nem helyezzük magunkat egy „politikától távoli”, „objektív” , netán „szakértői” erkölcsi piedesztálra.