Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az ombudsman kifogásolta a műtét előtti fizetős PCR-tesztet, úgyhogy a kormány rendeletet hoz róla

Ez a cikk több mint 2 éves.

Frissítés 2021.08.03. 14:00

A kormány kedden közleményben reagált az alapvető jogok biztosának kritikájára az elektív, vagyis nem sürgős beavatkozások esetében a védettségi igazolvánnyal nem rendelkező betegeknek kötelezően előírt PCR- és antigénteszt kapcsolatban, írja a Telex.

„A kormány álláspontja szerint, mivel minden magyar állampolgár ingyenesen veheti fel a koronavírus elleni védőoltást, ezért semmi sem indokolja, hogy az adófizető magyar emberek állják azoknak a halasztható műtét előtt álló betegeknek a PCR teszt költségeit, akiknél a teszt elvégzésére kizárólag azért van szükség, mert szabad akaratukból nem éltek az oltás lehetőségével.”

Abban azonban igazat adott a kormány dr. Kozma Ákos ombudsmannak, hogy a kérdést kormányrendeletben kell szabályozni, ezért ezt még a héten megteszi.

Korábban írtuk:

Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter május elején jelentette be, hogy az elektív, vagyis nem sürgős beavatkozások esetében a betegeknek védettségi igazolvánnyal, vagy két napnál nem régebbi PCR-teszttel és a műtét napján végzett antigén gyorsteszttel kell rendelkeznie. Az alapvető jogok biztosa most kijelentette, hogy a miniszteri utasítás alapján kialakuló gyakorlat az egészségügyi intézményekben sérti a jogállamiság elvét, és az egyenlő bánásmód követelményével is visszásságokat teremt.

Az ombudsman ezért arra kérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy a rehabilitációs ellátások és az elektív beavatkozások tekintetében kiadott valamennyi utasítását vonja vissza.

Az alapvető jogok biztosa, dr. Kozma Ákos már májusban is jelezte, hogy semmi jogszabályi alapja nincs, és nem is lehet a Kásler által belengetett, műtétek előtti fizetős teszteknek. Kozma Szél Bernadett megkeresésére írt válaszában egyetértett azzal, hogy „a jelzett probléma valóban érintheti az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférés kérdését, és így nem egyszerű finanszírozási, hanem alapjogi problémaként azonosítható.”

A friss állásfoglalást egy konkrét eset kapcsán adta ki az ombudsman: egy szülő beadványában azzal fordult hozzá, hogy négyéves gyermeke elektív, azaz az egészségi állapot tartós romlásának kockázata nélkül halasztható műtétjének elvégzéséhez az egészségügyi szolgáltató a gyermek és a kísérő felnőtt esetében is negatív PCR-teszt, illetve negatív antigénteszt bemutatását kérte. Mivel se a szülő, se a gyermek nem rendelkezett védettségi igazolvánnyal, ezért a tesztek díjait nekik kellene kifizetniük.

Az ombudsmani jelentés szerint az alapvető probléma azzal van, hogy a vonatkozó szabályozást csak miniszteri utasításban, illetve a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) körleveleiben rögzítették, jogszabályban azonban nem.

Túl azon, hogy az Alaptörvény alapján általánosan kötelező magatartási szabályt kizárólag jogszabály állapíthat meg, a tesztek elvégzését szabályozó, a miniszteri utasítások és NNK-körlevelek több kérdésben sem fogalmaznak egyértelműen.

A konkrét esetben az ombudsmani vizsgálat szerint a kiadott utasítások és körlevelek szerint is az intézménynek térítésmentesen kellett volna elvégeznie a panaszos és gyermeke tesztjeit. Ugyanakkor arra vonatkozó szabályt nem tartalmaznak, hogy a teszteket mikor szükséges elvégezni, ahogy arra sem, hogy a kísérő személyek számára kell-e negatív PCR- és antigénteszt a kiskorú melletti tartózkodáshoz, valamint a finanszírozási kérdéseket sem tisztázzák egyértelműen.

A biztos jelentésében hangsúlyozta azt is, hogy jelenleg Magyarországon a koronavírus elleni védőoltás beadása – bizonyos kivételektől eltekintve – nem kötelező. Mindaddig, amíg az állam jogszabályban nem teszi kötelezővé az oltás beadását, a meggyőzés, az információátadás és a jutalmazás lehetőségével élhet, a vizsgált esetben azonban az egészségügyi intézmény magatartása meghaladta az ösztönző jellegű, az egyén autonóm döntésére gyakorolt pozitív befolyásolás mértékét.

Mindezek alapján a jelentés megállapította, hogy a PCR- és antigéntesztek követelményének és azok költsége megtérítésének miniszteri utasításban történő előírása sérti a jogállamiság elvét.

Emellett az által, hogy az utasítások és a körlevelek alapján az egészségügyi ellátók különbséget tesznek a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és nem  rendelkezők között, a jelenlegi gyakorlat az egyenlő bánásmód követelményével összefüggő visszásságot okoz. Az ombudsman szerint „a Covid–19-fertőzöttséget kizárni csak egyedileg, az adott időpontban elvégzett tesztek útján lehetséges, így a beavatkozást megelőzően – ha az orvosilag indokolt – valamennyi személynél szükséges lehet azokat elvégezni.” Ennek alapján „a járvány terjedésének megakadályozása érdekében nem indokolt tehát a tesztek előírásában és az azok finanszírozásában tett megkülönböztetés.”

Az ombudsmani jelentésre Szél Bernadett független országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán, erről szóló posztjában kijelentette, hogy Kásler Mikós és Müller Cecília tisztifőorvos „szégyelljék magukat, hogy ezt így intézték!”

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás