Július elején írt alá közös nyilatkozatot Orbán Viktor tizenhat európai párttal egyetemben Európa jövőjéről, amely a „nemzetek Európája” mellett áll ki az „eljövendő európai szuperállammal” szemben, és „családi értékekkel” helyettesítené a „tömeges migrációt”. A nyilatkozat, amelyet Kaczynski, Le Pen és Salvini is aláírt, egy új európai pártcsalád megalapítását vetíti előre, amely új otthont adhat az Európai Néppártból kizárt Fidesznek.
A közös nyilatkozat érdekessége, hogy bár legnagyobb félelme az új „radikális erők” uralta európai szuperállam, ugyanúgy európaiként definiált értékekre apellálva valósítaná meg elképzeléseit, mint EU-barát ellenfelei. Lásd, míg az Európai Unió hívei a liberális demokráciát és az emberi jogokat tartják „közös európai értékeknek”, addig a szélsőjobboldali tömörülés a „zsidó-keresztény örökségre” hivatkozik, mint Európa legkisebb közös többszörösére.
Az új szélsőjobboldali szövetség nem szeretné magát egyszer csak Európán kívül találni, már csak azért sem, mert önmagát is európaiként határozza meg, csak éppen „kultúrának” álcázott etnikai, származási alapon. Ehelyett inkább egy olyan Európa mellett áll ki, amely nemzetállamok gazdasági szövetsége, de politikai kötöttségek, azaz közös európai képviseleti testület nélkül. Ez a „nemzetek Európája” aligha lenne más Európa, mint amiben élünk, ha nem rosszabb: egy piaci anarchián alapuló szabadkereskedelmi övezet, amiben a tőke akaratának nem szab – nem szabhat – korlátot semmi, sem nemzetállam, sem európai szuperállam, mert egyiknek sincs erre se felhatalmazása, de ami azt illeti, szándéka sem.
Mindezt a szubszidiaritás és szuverenitás nevében hirdetik, miközben a nemzetállamaikon belül minden hatalmat magukhoz vonnának, vagy ami hazánkat illetik: vonták. Említésre méltó adalék, hogy a Fidesz nyugat-európai szövetségesei éppen úgy az „őshonos” kisebbségi jogok esküdt ellenségei, mint az „idegen” kisebbségieké. Az őshonos kisebbségeknek elvégre van egy olyan rossz szokásuk, hogy megbontják a nemzetállam egységét és a „nemzetek Európájának” képzetét.
A „családi értékekre” való hivatkozás is beszédes. A család szerte a világon a jobboldal ürügye arra, hogy az államot kivonja onnan, ahol helye lenne – az idősgondozásból, a gyermekvédelemből, a felzárkóztató oktatásból, a lakhatási egyenlőtlenségek mérsékléséből stb. A reproduktív munka javát a „női természet” mítoszának nevében a nőkre hárítják, s a társadalomban elfoglalt helyünket teljes mértékben arra bíznák, hogy milyen családba születünk. Nem véletlen, hogy európai összehasonlításban Magyarországon különösen nehéz a társadalmi feljebbjutás, oly mértékben, hogy azt még vagyoni egyenlőtlenségeink sem indokolják.
Milyen ironikus, hogy az európai „szuperállamot”, a szélsőjobb legfőbb ellenségét Emmanuel Macron testesíti meg. Az a Macron, aki jobboldalról próbálja kihúzni a talajt Le Pen alól… vagy inkább húzná, ha a franciák nem húzták volna azt ki mindkettőjük alól a régiós választásokon. A szélsőjobboldal viszont rájött arra, amire a baloldal még nem – hogy nem elég arra válaszolni az EU kapcsán, hogy Kint vagy Bent, hanem valamit állítani is kell a teljes kontinens sorsáról, mert igenis érdekli az embereket Európa jövője.
Miközben a szélsőjobboldal vissza szeretné vonni ’68 csonka eredményét, a szocializmus nélkül megvalósult internacionalizmust, méghozzá egész Európában, a baloldal akár az Európához való tartozását demonstrálja, akár szkepszisét fejezi az EU-hoz való tartozásról, nem állít eleget magáról Európáról. Ironikus módon inkább a baloldal a nemzetállami politika foglya, mintsem a nemzetállamok felsőbbrendűségét hirdető jobboldal.
