Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Határidő: azonnal” – ennyit árult el a kormány a Fudan-terveiről

Ez a cikk több mint 2 éves.

Közérdekű adatigényléssel fordult Karácsony Gergely a kormányhoz, hogy többet megtudjon a kormány Fudan Egyetemmel kapcsolatos terveiről. Válaszul egy négy oldalas dokumentumot kapott, amelyből az utolsó kettőn teljesen kitakarták a szöveget, de az első kettőből se sokat látni.

Az első és második oldalról megtudhattuk négy – de nem mind a nyolc! – államtitkár nevét, akik már látták azt a dokumentumot, amit nem láthatunk. Megtudhattuk továbbá, hogy az intézkedések határideje „azonnal”, és hogy az innovációért és technológiáért felelős miniszter felel értük. A másik két lapon minden információt eltakartak, íme:

Forrás: Karácsony Gergely Facebook-oldala

Áprilisban derült ki, hogy a kormány 540 milliárd forintos hitelből építené fel a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszát. Az ellenzék elítélte a kormány tervét, konzultációt és tüntetést is tartott az ügyben. A Fudan-projekt kritikusai szerint a Fudan hitelkonstrukciója nem kifizetődő és szorosabbra fűzi Magyarország viszonyát egy diktatúrával. A kritikusok azt is felrótták a kormánynak, hogy a Fudan építkezési tervei szerint a kormány jelentősen lekicsinyítette a szintén a Fudan-kampusz helyszínére tervezett Diákvárost, ahova eredetileg több kollégiumot terveztek építeni.  A kitakart dokumentum alapján úgy tűnik, egyelőre nem fogunk többet megtudni a Fudanról. A teljes dokumentum „elolvasható” Karácsony Gergely Facebook-oldalán:

Címlapkép: Kocsis Árpád / Mérce