Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Kúria helybenhagyta a Klubrádió elhallgattatását

Ez a cikk több mint 3 éves.

A Kúria szerint nem volt megalapozott a Klubrádió fellebbezése, a bíróság tehát a Klubrádió elhallgattatását, médiaszolgáltatási jogosultságának elutasítását másodfokon helybenhagyta – írta csütörtökön a Media1. Korábban a Fővárosi Törvényszék is az elhallgattatás mellett, a médiahatóság javára ítélkezett.

Mind a Kúria, mind a Fővárosi Törvényszék a médiatörvényre hivatkozott, amely szerint nem lehetséges a médiaszolgáltatási jogosultság meghosszabbítása, ha a médiaszolgáltató két alkalommal megsérti a médiatörvényt.

A médiahatóság szerint ugyanis a Klubrádió két alkalommal is megsértette az adatszolgáltatási kötelezettségét, bár a Klubrádió szerint csak apróbb hibákat követett el működése során.

A Kúria álláspontja, hogy a Médiatanács nem is gyakorolhatott volna méltányosságot, mert csakis a jogalkotói akaratot követte.

A Kúria azt is megállapította, hogy  a Klubrádió elhallgattatása összhangban van az Alaptörvénnyel és az uniós joggal, pedig az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a Klubrádió ügyében Magyarország ellen.

Arató András, a Klubrádió elnöke a fellebbezés előtt, a Fővárosi Törvényszék ítélete után így nyilatkozott:

,,Ha volt is kételyünk reggel ezzel kapcsolatban, hogy létezik maradéka a tisztességes bíráskodásnak, most bebizonyították, ez tévedés. Ma jogszolgáltatásra akkor van valakinek lehetősége, ha megfelel a párt irányvonalának.”

A Klubrádió még márciusban nyújtott be keresetet a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) döntése ellen, miután a szerv elutasította a 92,9-es frekvenciáért egyedüliként induló rádió pályázatát azzal az indokkal, hogy a rádió évek óta törvénysértő gazdálkodást folytat, ami miatt bármikor kényszertörlési eljárás indulhat ellene. A Klubrádió egyúttal bírósághoz is fordult az ügyben, ám a Fővárosi Törvényszék súlyos ellentmondásokat állapított meg a pályázatban, például a műsortervi részében, de a cég pénzügyi helyzetével kapcsolatos jogsértő állapotra is rámutatott, amire a médiavállalat könyvvizsgálója is figyelmeztette előzőleg a rádió vezetését.

Frissítés 06.18.: A cikk korábbi verziója tévesen fogalmazott a fellebbezés kapcsán, ezért elnézést kérünk olvasóinktól.

(Media1)

Címlapkép: Sajtótájékoztató előtt a Klubrádió szerkesztőségében 2021. február 9-én. Fotó: Mérce