Gosztonyi Géza vagyok, és a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnökeként a szociális munkások nevében beszélnék. A közvélekedéssel ellentétben, a szociális munkások nem csak a szegényekkel foglalkoznak, hanem a társadalom minden rétegében élő és létező emberekkel. Ennek megfelelően nekem volt például operaénekes ügyfelem is, tehát nem kizárólag szegény ügyfeleinknek segítünk. De értelemszerűen a hangsúly mégis csak rajtuk van.
Május 26-án rendőrök és parlamenti őrök kurtították meg, műemlékvédelemre hivatkozva a lakástörvény ellen tiltakozó civilek sajtótájékoztatóját a Kossuth téren, ahol ez a beszéd is elhangzott.
A május 11-én benyújtott javaslat arra kötelezné az önkormányzatokat, hogy a tulajdonukban lévő lakásokat a piaci ár töredékéért adják el az ott lakóknak, ez a sajtótájékoztatót szervező szakmai szervezetek szerint tovább fokozná a lakhatási válságot. Amint az a sajtótájékoztató napján kiderült, a javaslatot módosítani tervezi a Fidesz, a lakásprivatizációs kényszer e tervek szerint csak a főváros világörökségi részeire, vagyis leginkább a budai Várnegyedre fog vonatkozni.
Szociális munkásként mindig igyekszünk az alapkérdésekig visszamenni. A vitatott törvénymódosító javaslat esetében az eredeti érvelés úgy hangzott, hogy a műemléki környezetben élők azért voltak hátrányban a többi „lakás-privatizálttal” szemben, mert műemlék épületben nem vásárolhatták meg a lakásaikat. Mi a baj ezzel az érvvel?
Szerintem az, hogy az a lakás, ami egy műemlékben van, az részben az enyém is, a tiéd is, az övé is, vagyis egy kicsit mindannyiunké, hisz közkincs! No, és senkinek nem jutna eszébe, hogy az Országházat a jelenlegi kormány vagy a parlamentben ülő képviselők privatizálják. Pedig minden képviselő neve ott virít az üléstermi padján. Ilyen mégsem jut eszébe senkinek sem.
Hát körülbelül erről van szó akkor, amikor a jelen törvény azt kéri, hogy ezekre a lakásokra hivatkozva privatizáljuk az összes bérlakást az országban. Ezért én – egyetértve a korábbiakkal – a törvénymódosító javaslat teljes visszavonása mellett kardoskodom. Három fontos érvet emelnék ki. Az egyik lényegében az, hogy a javaslat igazságtalan módon helyezi előtérbe a tehetősebb bérlőket. A második, hogy kiszolgáltatja a szegényebb bérlőket a lakásmaffiának.
A habitatos kollégával egyetértve és is azt mondom, hogy a szociális védőháló utolsó darabkáit égeti szét ez a törvénymódosító javaslat. Két olyan csoportot említenék, akiket súlyosan érint, mert a helyzetük nagyon problematikus: az egyik a hajléktalanok csoportja.
Egészen biztosra vehető, hogy a hajléktalan emberek száma nőni fog ennek e jogszabálymódosítás következtében. Tudjuk jól, hogy a hajléktalan ellátásban dolgozó kollégáink progresszív csapata kidolgozta már a „Housing First” (‘elsőnek lakhatást’) című programot, ami arra épül, hogy egy hajléktalannak mindenek előtt fedelet kell biztosítani a feje fölé, és akkor lehet egyáltalán azon szakmailag elgondolkodni, hogy miként lehet őt kihúzni a tenger bajából.
Ha viszont nincsen bérlakás, akkor a további szakmai tevékenységünk is szükségtelenné válik. Tehát a törvénymódosító javaslat gyakorlatilag az egész hajléktalanellátó szociális munka alól húzza ki a szőnyeget. Fölakaszthatjuk a szögre a kalapunkat és mindazt, amin eddig dolgoztunk; amiért tanultunk és küzdöttünk – ha ez a javaslat megvalósul – értelmetlenné válik. A szociális munka mint olyan megszűnik Magyarországon – mondhatnám. Nyilván ez egy szélsőséges álláspont, de a lakásszektorban dolgozó kollégákra egészen biztosan érvényesnek tartom.
Nekem az is nagyon furcsa, hogy a hajléktalanellátásból kivezető út egyik lehetőségeként a „Lélek program” jelent meg, ami ugyan nem terjedt el nagyon széles körben Magyarországon, de emlékeztetnék arra, hogy ez a program egy Fidesz-orientált kezdeményezés volt.
Most tehát azt láthatjuk, hogy nem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb. Mert az egyik Fidesz-csoport azt mondja, hogy kérem szépen, igen, kapjanak lehetőséget a hajléktalanok: legyen a hajléktalanságból kivezető út, a „Lélek programon” keresztül. Miközben a másik Fidesz-csoport pedig azt mondja, hogy kérem szépen, felejtsük el az egészet. Én azt látom, hogy borzasztóan sok itt a végiggondolatlan dolog.
A másik ilyen, súlyosan veszélyeztetett csoport a szociális ágazaton belül: az állami neveltek. Velük kapcsolatban azt gondolja a közvélemény, hogy az ő lakáshelyzetük megoldatlansága városi probléma, hisz a nagyvárosi hajléktalanok körében egyre több a volt állami nevelt fiatal. Kiváló ellenpélda lehet az, ami Korlát településen történt. Ez egy 300 fős kis település, ahol egy hétgyerekes cigány családnak a hét gyerekét vették állami nevelésbe, egyik pillanatról a másikra. Úgy, hogy megjelent a lakásuk előtt (ami persze nem volt lakás) három gépkocsi és a hét gyereket három nevelőszülő családhoz vitték a három kocsival.
Minderre én nem vagyok büszke szociális munkás néző pontból, mert ez bizony nem volt egy szakmai csúcsteljesítmény, ellenkezőleg! Ezzel az esettel csak azt akarom alátámasztani, hogy a szegénység okán, a lakáshelyzet hiányai okán veszünk állami nevelésbe gyerekeket, miközben a gyermekvédelmi törvény ezt a legmesszebbmenőkig tiltja.
Azokat az alternatív megoldásokat, amelyeket szintén sikerült kidolgozni, tehát a lakásszövetkezeti megoldásokat vagy lakásügynökségeket, most mind lenullázza ez a törvényjavaslat.
