Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ártatlanul vegzálták a rendőrök a rabszolgatörvény elleni tüntetések idején, most sérelemdíjat kell kapnia

Ez a cikk több mint 2 éves.

Órákon át megbilincselve, egy rendőrautóban kellett várakoznia, és csaknem két napra – bármilyen bizonyíték nélkül – rendőrségi fogdába zárták a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet egyik ügyfelét, aki egy szórakozóhelyről ment haza a 2018-as, rabszolgatörvény-ellenes tüntetések idején.

A bíróság most kimondta, hogy a jogsértő rendőri intézkedéssel megsértették a férfi emberi méltóságát, ezért a rendőrségnek 400 ezer forint sérelemdíjat kell kifizetnie számára.

A TASZ csütörtöki blogbejegyzésében emlékeztet, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül, békés tüntetőkkel szemben is többször használt könnygázt a rendőrség 2018 decemberében, amikor a munkáltatók érdekeit a munkavállalókéval szemben érvényesítő, „rabszolgatörvény” néven elhíresült törvénymódosítás, valamint a közigazgatási bíróságok felállítása ellen zajlottak tüntetések napokig.

Többeket rongálással vagy garázdasággal gyanúsítottak és letartóztattak – olyanokat is, akik nemhogy nem követtek el bűncselekményt, de még a tüntetések közelében sem jártak. A TASZ ügyfele 2018. december 13-án, hajnali 2 óra körül egy Klauzál téri szórakozóhelyről indult hazafelé, amikor a rendőrök körbekerítették, elfogták és előállították. Előbb a Harmat utcai rendőrkapitányságra vitték bilincsben és vezetőszáron, ahol az egész napot egy ágy nélküli fogdában töltötte, majd este gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrség szerint csoportos garázdaságot követett el a Kossuth téri tüntetést követően, társaival együtt kukákat borított fel és padokat rongált. A férfi viszont tagadta, hogy bármilyen bűncselekményt elkövetett volna, és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

A kihallgatás után rabosították a TASZ ügyfelét, majd a késő éjszakai órákban újra megbilincselték és egy rendőrségi kisbuszba ültették más gyanúsítottakkal együtt. Előbb a Gyorskocsi utcába vitték, ahol orvosi vizsgálaton kellett átesnie, majd hajnalban átvitték a Készenléti Rendőrség Aradi utcai fogdájába. Itt 6-7 órát kellett a rendőrségi autóban megbilincselve várakoznia, ételt és italt nem kapott, vécére nem mehetett. A fogdában ismét olyan helyiségbe zárták, ahol csak egy fapad volt, ágyat több mint 30 óra után sem kapott, és nem is telefonálhatott senkinek. Végül kérésére a rendőrök értesítették édesanyját, aki a TASZ-hoz fordult segítségért, a szervezet egyik ügyvédje pedig fel tudta vel venni a kapcsolatot. Az őrizetet végül az előállítás utáni napon, este fél hét körül szüntették meg.

A nyomozás során kiderült, hogy a panaszt tevő férfi egyáltalán nem tartózkodott a Kossuth téri tüntetésen, nem borogatott kukákat és padokat sem rongált meg.

Az ügyészség megállapította, hogy a rendőri intézkedések jogsértők voltak. Az, hogy a vegzált állampolgár arra sétált, amerre a tüntetés résztvevői és az őket kísérő rendőrök vonultak, önmagában nem eredményezhette volna elfogását. Sem a TASZ ügyfelének, sem ügyvédjének nem mutattak olyan kamerafelvételt, ami alapján beazonosítható lett volna, hogy a férfi bűncselekményt követett volna el. Ráadásul az eljárás során végig együttműködött a hatóságokkal, nem tanúsított fizikai ellenállást vagy egyéb olyan magatartást, ami okot adhatott volna a rendőrségnek arra, hogy órákon át bilincsben tartsák – írják a jogvédők.

„A törvénysértő előállítás, az őrizet és a bilincs alkalmazása súlyosan sértették ügyfelünk személyes szabadságát és emberi méltóságát, ezért bírósághoz fordultunk. A rendőrséggel szemben megnyertük ezt az ügyet, de szeretnénk, hogy mással se forduljon elő hasonló eset: célunk elérni, hogy a tüntetéseken vagy azokhoz kapcsolódóan senkit ne lehessen indokolatlanul rendőri intézkedés alá vonni”

– írja a TASZ.

A tavalyi év végén folytatódtak a vádemelések a 2018 végi tüntetések résztvevői ellen, ám akkor is hallani lehetett arról, hogy több őrizetbevétel melléfogásnak bizonyult: bizonyítottság hiányában megszüntették például az eljárást azzal a belga-kanadai diákkal szemben, akit a Kossuth téri szánkók felgyújtásáért vittek be.

Címlapkép: Markoszov Szergej, Mérce