Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kerekesszéke miatt próbáltak többször is kizárni az utazásból egy nőt a Volánnál

Ez a cikk több mint 3 éves.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) hétfőn arról számolt be, hogy a Volánbusz Zrt. járatain egy kerekesszékes nőt többször is hátrányosan megkülönböztettek, utazását megnehezítették, majd kísérőhöz kötötték az illetékesek. Az ügyben a MEOSZ az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatóságához (EBFF) fordult, a szerv pedig megállapította, a hátrányos megkülönböztetés tényét és elrendelte a jogsértést megállapító határozat 30 napig történő nyilvános közzétételét.

A Szövetséget azzal a panasszal kereste fel az elektromos kerekesszékkel közlekedő nő, hogy még 2020 novemberében a Volánbusz egyik alacsonypadlós járatával szeretett volna kijutni a lakóhelyétől távolabb eső munkahelyére, ám a társaság ebben megakadályozta.

A MEOSZ oldalán olvasható közleményből kiderül, az autóbusz vezetők felszálláskor rendszeresen megjegyzéseket tettek a nő kerekesszékére és kifogásokat kerestek arra, hogy miért nem veheti igénybe a szolgáltatást.

Többek között a súlyhatárra, és az elektromos kerekesszék szállításának nem létező tilalmára hivatkoztak. A nőnek csak komolyabb fellépés árán sikerült igénybe venni a járatokat. Ezt követően a buszvezetők felszólították, hogy a szállításával kapcsolatos kérdéseket a társaság központi ügyfélszolgálatán tisztázza.

A Volánbusz Zrt. helyi részlegénél pedig közölték a nővel, hogy személyes kísérő nélkül nem szállhat fel a járatokra.

A Szövetség szerint elfogadhatatlan, hogy egy fogyatékos személyt csak külön kérésre engedjenek fel a Volánbusz Zrt. menetrendszerinti járataira. A MEOSZ szerint Magyarországon hiába garantálják jogszabályok a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférést, a fogyatékkal élők rendszeresen szembesülnek megkülönböztetéssel mindennapjaik során. A szervezet arra is emlékeztetett, hogy az ENSZ fogyatékos emberek jogairól szóló egyezménye, a CRPD is előírja, hogy a fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelének, és az élet valamennyi területén történő teljes körű részvételének lehetővé tétele érdekében másokkal azonos alapon kell biztosítani a közlekedéshez való hozzáférést.

A fogyatékossággal élő embereknek is joguk van ahhoz, hogy a közlekedési szolgáltatást másokkal azonos alapon, önállóan vegyék igénybe akkor is, ha egyedül kívánnak utazni, mondták.

A MEOSZ 2021 elején fordult az Alapvető Jogok Biztosához, az EBFF kivizsgálta a helyzetet, majd megállapította, hogy a Volánbusz Zrt. a kerekesszékkel közlekedő panaszossal szemben fogyatékosságával összefüggésben közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott, amelynek semmilyen ésszerű indoka nem volt.

A hatóság szankcióként megtiltotta a Volánbusz jogsértő magatartásának jövőbeni tanúsítását, és elrendelte a jogsértést megállapító  határozat 30 napos  nyilvános közzétételét a hatóság, valamint a Volánbusz honlapján.

 

Címlapkép: pixabay.com