Van a magyar politikának egy meghatározó jelensége, amelyet „korrupciómentes Fidesznek” nevezek. A korrupciómentes Fidesz olyan ellenzéki politika, ami szerint lehet a Fideszével azonos politikai logikát alkalmazni, és más eredményre jutni. A korrupciómentes Fidesz szerint a „korrupció” leválasztható a kormány szegényellenes családpolitikájáról, társadalom- és környezetpusztító beruházásdömpingjéről, látványsport-mániájáról, és minden egyébről, ami a Fidesz kormányzásának politikai karakterét adja.

A korrupciómentes Fidesz „piaci szereplőkkel” helyettesítené a kormány által tűzön-vízen keresztül létrehozott nemzeti tőkét. Ez a politika nem ígér jobb világot a magyar munkavállalóknak, és abszolút figyelmen kívül hagyja Magyarország világgazdaságban betöltött szerepét, ezzel megkerülve azt a kínzó kérdést, hogy hazánkban miért nem tudott soha organikusan létrejönni nemzeti burzsoázia?

A retorika szintjén a korrupciómentes Fidesz harciasan Fidesz-ellenes, de programja csak apróságokban tér el a kormányétól. A korrupciómentes Fidesz politikája általában a médiapolitizálásban merül ki, amiben a szavazóknak víziók helyett hangzatos kampányfogásokat ígérnek, úgy mint „felcsúti per”, de olyan lényegi kérdésekről, mint a rendszerváltás, és benne az egykoron liberális Fidesz bukása, nincs érdemleges gondolata: „A fiatal Orbán Viktor nekem a haverom lenne. Együtt dolgoztam volna vele a Kádár-rendszer lebontásán. Kár, hogy elárulta a rendszerváltást, és felépítette az új Kádár-rendszert” – tudhattuk meg Fekete-Győr Andrástól, a Momentum miniszterelnök-jelöltjétől, akinek válaszából éppen csak az nem derül ki, hogy a Momentum „új rendszerváltása” mitől nem jutna a régi sorsára?

Márki-Zay Péter nemrég elismerően nyilatkozott a kormány családpolitikájáról, hangsúlyozva, hogy az mennyit segített rajta és családján, természetesen figyelmen kívül hagyva, hogy a Fidesz családpolitikája hány családot hagyott cserben, akik nem elég tehetősek ahhoz, hogy kihasználják a Fidesz nyújtotta kedvezményeket.

Jakab Péter nemrég bejelentette, hogy „a cigánybűnözés mára elveszítette etnikai jellegét”. Ha ezt így látja pártja is, akkor a Jobbiknak nyilvánosan be kell jelentenie, hogy felhagy szegregációpárti oktatáspolitikájával. Ha nem tesz így, akkor arra kell következtetnünk, hogy a Jobbik  „etnikai jellegét vesztve” szegregálna minden szegény származású diákot.

Ezért figyelemre méltó Karácsony Gergely 99 mozgalma: valami mást ígér. „Csak ígérget”, gondolhatja az olvasó, de jósgömb híján nem lényegtelen, hogy mit ígér egy politikai mozgalom. A 99 mozgalom pedig egy jóléti fordulatot ígér, és főleg osztálypolitikát, amire óriási szüksége van Magyarországnak, akár az ötlet vagy „ígérgetés” szintjén is.

Orbán régimódi thatcheriánusként a járvány alatt folytatta „leszivárgásra” építő gazdaságpolitikáját, amely a munkáltatók támogatásától remélte a munkavállalók gyarapodását, és nem fordítva. Ez a politika azon a feltételezésen alapult, hogy a „kulcsiparágaknak” szánt támogatás le fog szivárogni a társadalom alsó rétegeibe is. Éppen ez az a fajta gazdaságpolitika, amely a nagyvilágban végnapjait éli: Biden és az Európai Unió Covid-csomagja is a neoliberális hegemónia megtörését, egy jóléti fordulatot vetít előre. Ahogy a második világháború után, úgy napjainkban sem a baloldal hozta el ezt a jóléti fordulatot, hanem a baloldaltól való félelem: Biden jóléti fordulata Bernie Sanders vitorlájából próbálja kifogni a szelet, de Merkel beleegyezése a közös európai adósságba is nem várt fordulat, amit alighanem a dél-európai országok politikai felfordulásától való félelem szült.

Mivel Magyarországon nincs érdemi baloldal, amitől a fennálló hatalom tarthatna, és a középosztályt „családpolitika” címszó alatt érdekeltté tették az antiszociális kormányzásban, a kormányt semmi nem kényszeríti bőkezűbb újraelosztásra. Ez a kényelem azonban veszélyt is rejt: Orbán életképes magyar baloldal híján nem érzékeli annak a jóléti fordulatnak a kényszerpályáját, amiről Biden és Merkel belátta, hogy nem kerülheti el többé.

Karácsony mozgalma is az angolszász és dél-európai baloldali populizmusban bevett osztályterminológiát használja: 99 százalék az 1 százalékkal szemben. A mozgalom alapítói között található fodrász, tanuló és volt olvasztár – nélkülük valóban elképzelhetetlen volna  „a 99 százalék” mozgalma.

Vannak azonban a mozgalomnak hiányosságai, és véleményem szerint hibái is.

A mozgalom programja egy szociáldemokrata, jóléti program, ami szigorúan a  jövedelemelosztásra fókuszál, nem pedig a tulajdonviszonyokra, tehát baloldali, de nem rendszerkritikus baloldali program. Ahhoz viszont, hogy leszámoljunk az orbáni mélyállammal, a tulajdonviszonyok felülvizsgálata kiküszöbölhetetlen. Ezért elengedhetetlen lenne, hogy a 99 programjában szerepeljenek javaslatok a kollektív tulajdonlás módjaira is, például dolgozói részvényeken keresztül (lásd még a Meidner-tervet), de fel lehetne karolni Jámbor András javaslatát is, amely alapján az állampolgárok a közmédiára költött forrásokat dolgozói tulajdonban lévő szerkesztőségek közt oszthatnák szét.

Ahhoz, hogy visszafordíthatatlan változások menjenek végbe a magyar társadalomban, amelyet egyetlen rezsim vagy mélyállam sem fordíthat majd vissza, nem csupán a megélhetés költségeit kell biztosítani a lakosságnak, de demokratizálni is kell a gazdaságot; nem csak segélyt kell biztosítani, hanem kollektív tulajdonjogokat, amelyre a dolgozók nem a kormány könyöradományaként tekintenének, hanem mint elidegeníthetetlen jogukra.

A már emlegetett Biden- és Merkel-féle jóléti fordulatok sem mély reformok, hanem a reformista minimum. Egy zöld politikusnak, mint Karácsony, viszont sokkal radikálisabb változásra kell törekednie.

Kritikus pont az Európai Unió kérdése is. A magyar ellenzéknek, köztük sajnos a 99 mozgalomnak is nagy hiányossága, hogy nem tud olyan állításokat megfogalmazni az EU-val kapcsolatban, amelyben nem csak passzív befogadója Magyarország az európai politikának, hanem alakítója is. Miközben az ellenzéki politikusok rendre elköteleződnek Európa mellett, reflektálatlanul hagyják azt a nyilvánvaló tényt, hogy amihez ők tartozni kívánnak, az nem felel meg saját demokratikus eszményeinek sem, a regionális egyenlőtlenségekre épül, és még ráadásul a széthullás veszélye is fenyegeti. Hogyan tartozhatnánk Európához, ha közben Európa megszűnik „európai” lenni?

Ami az alapító személyek sokszínűségét illeti, ironikus módon épp azt látom elhibázottnak a 99 mozgalomban, amiért három év (szakadás utáni) LMP-ben eltöltött idő után elvetettem végül a zöldmozgalmat: mindenféle ideológia kényszeres összeollózása, jobboldali emberek bevonása egy baloldaliak által ihletett, nevében is baloldalinak szánt szervezetben. A jobboldali közéleti emberek jelenléte a 99 mozgalomban nem azért problémás, mert nem tartják a „baloldali pártvonalat” (ami egyébként sem létezik), hanem azért, mert ez valójában nem nyitás a jobboldal felé, hanem lemondás arról, hogy saját magunk határozzuk meg politikánkat, mielőtt nyitnánk bárki felé is. Az LMP alapító nyilatkozatára kísértetiesen hasonlít a 99 mozgalom bemutatkozásának az a passzusa, amiben egyaránt hivatkoznak a konzervativizmusra, a liberalizmusra és a baloldalra. Úgy látszik, Karácsony szellemiségére mai napig hatással van egykori pártja.

Hosszú még az út ahhoz, hogy Magyarországon legyen érdemi baloldal, és magunk mögött hagyhassuk azt a korszellemet, amit a Fidesz és „korrupciómentes Fidesz” ellenzéke fémjelez. Nem is biztos, hogy a 99 mozgalom fogja elhozni ennek a korszellemnek a végét, de ez a kísérlet megérdemli figyelmünket és kritikus támogatásunkat.