A közvélemény-kutatásokban előretörő, és a szeptemberi német szövetségi választásokat követően jó eséllyel kormányzó Zöldekről szóló írásában Jávor Benedek amellett érvel, hogy nem a párt szakított a radikális víziójával, hanem a német politika centruma került közelebb a Zöldek követeléseihez. Néhány kérdésben történt szakítás, de ezek sem az elmúlt 20 évben, a „néppártosádás” részeként estek meg. Jelen cikkben ennek a néppártosodásnak egy lehetséges magyarázatát és velejáróit igyekszem bemutatni.
Alternatívából néppárt
A tavaly negyvenedik születésnapját ünneplő párt megalakulása óta a változást képviselte. A „pártellenes párt” máig jóval meghatározóbb, nyugati szárnya a hetvenes évek új társadalmi mozgalmaiból nőtt ki, és olyan ügyeket tűzött a zászlajára, mint a klímaváltozás elleni harc vagy éppen a feminizmus. A párt az alakulása utáni évtizedekben a szövetségi (nyugatnémet) politika alternatívájaként határozta meg magát, mára azonban a jól képzett városi középosztály pártjává vált, és egyre inkább arra törekszik, hogy néppárttá váljon.
Ezt a váltást részben magyarázza a párt történetét az alakulása óta végigkísérő, a reálpolitikát képviselő „reálók” és a párt morális, posztmateriális értékeit elsődlegesnek tartó „fundik” közti viták eredményei. Ezen belső csatározások szempontjából is fontos győzelem volt, amikor Annalena Baerbock – a párt kancellárjelöltje – a párt 2018-as tisztújításán ráindult a baloldali szárnyhoz tartozó Anja Pielre, és legyőzte őt. Így a korábban a két szárny között felosztott pártvezetést két reálónak sikerült megszereznie, akik célul tűzték ki a belső viták lezárását, amivel sikerrel is jártak. Másképp:
a párt elsődleges célja mára a kormányzásban való részvétel. Amiből egyenesen következik, hogy igyekeznek minél több szavazói csoport számára elfogadhatóvá válni, és minden irányba koalícióképesnek maradni.
A Német Gazdaságkutató Intézet adatai szerint a Zöldek szavazóbázisának magját mára magasan képzett rétegek, jól fizetett szakértők és hivatalnokok alkotják – tehát az „új polgárság”/új középosztály, amely, habár egyre népesebb, az ebben a körben fennálló népszerűség önmagában mégsem magyarázza a párt évek óta növekvő népszerűségét. A Zöldeket a megalakulásuk óta figyelemmel kísérő Stephan-Götz Richter, a The Globalist online magazin főszerkesztője, a taz-ban megjelent esszéjében azzal a hipotézissel állt elő, hogy a klímaváltozás jelentőségének egyértelművé válása mellett, egy fontos szempont lehet az is, hogy a jó anyagi helyzetben lévő választók valami különlegesre vágynak. Ezt a Zöldek azáltal képesek is megadni, hogy a választóik úgy érezhetik, hogy egy felvilágosult, „cool”, „fenntartható és egészséges” életstílus követői, azáltal, hogy a pártra szavaznak. Mindehhez persze szükség van arra is, hogy a hogy párt ne ijesszen el senkit, továbbá ahogy az egy klasszikus néppárttól elvárt – minden választói csoport megtalálhassa magát benne, és beleláthassa a saját reményeit. Ennek megfelelően igyekeznek is lemosni magukról a „tiltáspárt” (Verbotspartei) jelzőt, és a morális iránymutatások helyett „egy ajánlattal fordulni a teljes német társadalom felé” – ahogy Baerbock fogalmazott a beszédében.
A pártot Annalena Baerbockkal közösen vezető, filozófus végzettségű Robert Habeck, az idén megjelent programadó könyvében, a Von hier an anders-ben („Innentől másképp”) ennek az „ajánlaton alapuló” politikának igyekszik filozófiai megalapozást nyújtani. Szerinte a progresszív erőknek a hatalom morális kritikusaiból a hatalmat akaró, és gyakorló szereplőkké kell válniuk. Ahogy a klímapolitikának mindig képesnek kell lennie maga mögött tudni a társadalmi többséget. Azonban ez Habecknél nem a „polgári”, vagy „baloldali” többséget, hanem – a cselekvéssel a válságok bekövetkezéséig váró CDU-val és klientúrájával szemben – a jelen és a jövő kihívásaira aktívan választ kereső, a társadalom centrumát képező csoportokat jelenti. Centrum alatt viszont nem a jobb- és baloldaltól egyenlő távolságra álló langymeleg centrizmust érti – jelentsen az bármit is -, hanem egymástól eltérő értékrenddel, gondolkodással, nyelvhasználattal rendelkező egyének és társadalmi aktorok kölcsönös elismerésen alapuló párbeszédét. Ennek gyakorlati megvalósulásai szerinte a deliberatív és részvételi demokratikus eljárások, mint például az állampolgári tanácsok is.
Ez a párbeszéd azonban már a párt régi és új bázisa között sem konfliktusmentes. Nem is beszélve arról, hogy a párt szociális és gazdaságpolitikája mennyiben lesz képes az alsóbb társadalmi rétegek érdekeit is figyelembe venni, ami viszont az újonnan szerzett szavazói bázisuk megadóztatásával kell, hogy együtt járjon.
Konfliktusban a klímamozgalommal
Szociális, bázisdemokratikus, ökológiai, erőszakmentes. Ezeket az elveket tűzte zászlajára a párt a megalakulásakor. Arról azonban, hogy ezek valóságba való átültetése miképp lehetséges, mindig is heves viták folytak a párton belül – gyakran a teljes nyilvánosság szeme láttára. Ahogy azt a kancellárjelölt személyéről szóló döntés mikéntje is mutatja, ez a vitakultúra mára a múlté, ahogyan azzal is sokan vádolják a Zöldeket, hogy hátat fordítottak az elveiknek.
A Fridays for Future-höz közel álló, a Zöldeket nem elég radikálisnak tartó Klimalista nevű párt gratulált Baerbocknak, és örömmel fogadták, hogy egy „erős személyiség” indul személyében a kancellári hivatalért. Azonban jelezték azt is, hogy szerintük a Zöldek jelenlegi programja nem alkalmas arra, hogy a párizsi klímaegyezmény által meghatározott, maximum 1,5 Celsius fokos átlaghőmérséklet-emelkedést ne lépjük túl, mivel a klímasemlegesség 2030-ig történő elérése nem szerepel a programtervezetben. Ezzel a kritikával kapcsolatban Baerbock még egy tavaly decemberben a taz-nak adott interjújában kifejti, hogy ezzel kapcsolatban nem értenek egyet az FFF-fel, és az általuk hivatkozott Wuppertal Intézet megvalósíthatósági tanulmányával, mert az figyelmen kívül hagyja a mezőgazdaság átállását, ami nélkül szerintük egyébként sem lehetséges a klímasemlegesség elérése. Továbbá a párizsi egyezmény mércéjének szerinte nem lehet a fejenkénti CO2 kibocsátást megadni, ugyanis például az USA-nák így már 2023-ra klímasemlegesnek kéne lennie.
A technikai kérdések mellett azonban az is gyanakvásra ad okot a párt párizsi egyezményben foglaltakkal kapcsolatos elköteleződésével, hogy a programjavaslat szövegében a 1,5C fokos cél helyett, a 1,5C fokos sáv szerepel – ami szigorúan nézve megfelel az egyezményben foglaltaknak, mivel aszerint az aláíró államok igyekeznek jelentősen 2 C alatt tartani az emelkedést, és erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy ne haladja meg a 1,5C fokot. A fent említett interjúban Baerbock ezt azzal magyarázza, hogy félrevezető lenne úgy tenni, mintha a német zöldek egyedül képesek lennének ezt elérni, globális együttműködés nélkül. Ennek az együttműködésnek része például a fejlett országok által a fejlődő országok részére nyújtott segítség a tiszta technológiákra történő átállás során.
Ugyanakkor ezzel a megengedő fogalmazással az a probléma, hogy minden tized fok emberek százezreinek kerülhet az életébe – mutat rá Luisa Neubauer, a német Fridays for Future legismertebb arca – aki egyébként maga is párttag. Szerinte a Zöldek attól félnek, hogy ha túl sokat beszélnek a klímáról, akkor szavazatokat veszítenek. Ez egyébként nem példa nélküli: a ’90-es választásokon azzal – a ‘68-as diákmozgalmak szlogenjének megfordításából nyert szlogennel estek ki a Bundestagból, hogy „Mindenki Németországról beszél. Mi az időjárásról.„ („Alle reden von Deutschland. Wir reden vom Wetter„)
Zöldek kormányon
Egy további kritika a párttal szemben a mozgalom részéről, hogy tulajdonképpen semmi nem változik akkor sem, ha a Zöldek kormányoznak, ami jelenleg 16 tartományból 11-ben történik. A párt alapítványa, a Heinrich Böll Stiftung felkérésére készült kutatás szerint ez az állítás nem egészen állja meg a helyét: azokban a tartományokban ugyanis, ahol a Zöldek részt vesznek a kormányzásban, valóban olyan törvények és reformok születnek, amelyek jobban lehetővé teszik a klímaváltozással szembeni védekezést, szemben azokkal a tartományokkal, ahol nincsenek a kormányban. (Interjú a tanulmány készítőjével itt.)
Mindez nem jelenti azt, hogy minden kritika alaptalan lenne. Ezzel kapcsolatban a leggyakrabban emlegetett – és a közlekedési fordulat szimbolikus kérdésévé vált – eset a hesseni Dannenröder erdő kivágása, az A49-es autópálya építésének érdekében, a Zöldek kormányzati részvétele mellett. A párt helyben a szövetségi hatáskörben meghozott törvényekre, országos szinten pedig a jogállamra mutogatott – miszerint a korábban meghozott döntéseket végrehajtjuk és betartjuk. Ezt persze némileg árnyalja, hogy a projekt az új EU-s előírások szerint már nem lehetne engedélyezhető. Ugyanakkor amíg Baerbock, és a frakcióvezető Anton Hofreiter éltek a rendelkezésükre álló eszközökkel, és moratóriumért folyamodtak, addig Hessenben a koronavírus járvány ellenére nagy létszámú rendőri akciókkal léptek fel az erdőt elfoglaló aktivistákkal szemben, aminek egyik mélypontja volt, amikor fagypont alatti hőmérsékletben, vízágyúval mentek neki az erdővédőknek.
Szintén kormányzati kudarcra példa Baden-Württemberg esete. Az egyetlen Zöldek által vezetett tartomány – ahol a párt jobbszárnyának vezéregyénisége, Winfried Kretschmann a nagyarányú márciusi újraválasztása után ismételten a CDU-val alakított koalíciót – csúnyán megbukott az energia-fordulat részeként 2020-ra kitűzött cél elérésében, mely szerint az áramellátás legalább 10%-át helyi szélerőművekkel kellett volna biztosítani. 2019-ig csak 4,4%-ot sikerült elérni. Ezt az eredményt némileg árnyalja, hogy részben éppen a jól sikerült jól sikerült biodiverzitási törvény szabott gátat a szélturbinák építésének. Ez pedig a párt egy újabb belső konfliktusára mutat rá.
A taz szerzője, Ulrike Fokken megfogalmazása szerint a környezet a Zöldek számára nem ökológiai, hanem technológiai kérdés: a biodiverzitás és az élőlények igényeinek figyelembe vétele másodlagos a közlekedési-, és energiafordulat mellett, amelyek viszont önmagukban nem képesek megállítani a fajok tömeges kihalását.
Fokken példaként említi, hogy idén a biológus végzettségű Anton Hofreiter ökológiai okokból azt javasolta, hogy az önkormányzatok számára legyen lehetséges az új családi házas övezetek létrehozásának megnehezítése, sőt akár megtiltása. Ekkor Robert Habeck a telekvásárlási adó csökkentését javasolta magánszemélyek számára, hiszen így egyre többeknek – legalábbis a Zöldek szavazói közül – lenne elérhető a saját családi házzal kapcsolatos álom megvalósítása.
Zöldre festett kapitalizmus
A Zöldek ígérete szerint a klímaváltozás megállítása megoldható a jelenlegi életmódunk fenntarthatóvá tételével, anélkül hogy különösebben le kéne mondanunk dolgokról – a belföldi repülés, és a húsfogyasztás – a jelenlegi mértékben – viszont pont éppen ezek közé tartozik. Jávor Benedek arról írt a Mércén, hogy Zöldek szakítanának az exporton alapuló német modellel, azonban
szakítás helyett sokkal inkább beszélhetünk a modell klímasemlegessé tételének ígéretéről, ami a Zöldek szerint nem akadályt, hanem esélyt jelent a német ipar számára, mivel a zöld technológiával készült német termékekre világszerte nagy a kereslet.
Ennek kapcsán Baerbock a közszolgálati médiának adott interjújában beszélt arról, hogy a német és európai munkahelyek megőrzése, valamint a Kínával folytatott globális verseny szempontjából döntő kérdés, hogy ki fog először klímasemleges acélt gyártani. Ami a Zöldek számára együtt jár az „innovációt ösztönző fair és szabad versennyel és kereskedelemmel”, ami a gyakorlatban a Baden-Württemberg zöld miniszterelnöke, Winfried Kretschman nevével fémjelzett vállalkozóbarát politikát jelenti. A fenntartható jólét ezen ígérete a taz kolumnistája szerint arra az elképzelésre vezethető vissza a Zöldeknél, hogy a CO2 kibocsátás és a jólét leválaszthatóak egymásról.
A Zöldek programja Thies Gleiss, a die Linke (Balpárt ) vezetőségi tagja szerint arra vállalkozik, amiben a CDU és SPD kudarcot vallottak: a kapitalizmus modernizációjára. Ezt Habeck inkább a gazdaságnak beadott vitamininjekciónak nevezi, ami annyiban megállja a helyét, hogy a program valóban tartalmaz a jelenlegi kurzus gyakorlatával szakítani szándékozó elemeket. Az ország infrastruktúrájának modernizációjához 50 milliárd eurós beruházási programot terveznek, amely számára a fedezetet egy két millió eurónál nagyobb vagyonokra vonatkozó egy százalékos vagyonadóval, a jól keresők adókulcsának emelésével, és – ami a legfontosabb, ugyanakkor a legnehezebben kivitelezhető – a CDU által alkotmányba foglalt adósságfék feloldásával tervezik biztosítani. Mindezek mellett a szociálpolitikában is terveznek fontos változásokat. Ezek közül a legfontosabb, hogy épp a Zöldekkel közösen kormányzó szociáldemokrata Gerhard Schröder által – a munkaerőpiac rugalmassá tételét célzó – reformok keretében bevezetett Hartz IV-t is lecserélnék. A tartósan munkanélküliek számára megalázóan alacsony összegű juttatást egy megemelt összegű „alapbiztosítás” váltaná fel, miközben megszűnnének az „ösztönzésül szolgáló” szankciók, valamint lehetséges lenne mellette kereső tevékenységet is folytatni.
Habár – ahogy Jávor Benedek is írja, – a Zöldek esetén nincsenek olyan szoros összefonódások a tőkével és annak képviselőivel, mint a CDU/CSU, vagy éppen az FDP esetén, azonban ahogy a rendszerkritikus Jungle World rámutat, a Wirtschaftswoche gazdasági hetilap felmérése szerint – amiben 1500 állami és piaci cégeknél vezető pozícióban lévő személyt kérdeztek meg – a válaszadók 26 százaléka választaná Annalena Baerbockot, míg a piaci fundamentalista FDP-t vezető Christian Lindnert mindössze 16 százalék, és a CDU kancellárjelöltjét, Armin Laschetet is csak 14 százalék választaná. A Manager Magazin is az ökopárt gazdasági csapatának kiváló kapcsolatairól ír. Persze mindez inkább a tőke szimpátiáját, mintsem a valós érdekérvényesítő képességét bizonyítja, de aggodalomra mindenképp okot ad.
A békepolitikától a transzatlantizmusig
Az erőszakmentes békepolitikát zászlajára tűző párt sokat vesztett hitelességéből, amikor 1999-ben a reálókhoz tartozó Joschka Fischer külügyminisztersége alatt Németország részt vett a NATO Koszovó elleni hadműveletében. Mára a párt már elvi szinten sem utasítja el a Bundeswehr külföldi bevetését: „minden esetet egyedileg kell elbírálni”. Ezzel párhuzamosan a hadsereg felfegyverzésére is nyitottak. Ez alól a párt balszárnya sem képez teljes mértékben kivételt, az ide tartozó Jürgen Trittin a taz-nak adott interjújában amellett érvel, hogy ha Németország egy ENSZ misszió keretében katonákat küld Maliba, akkor ezeknek a katonáknak jól felszereltnek kell lenniük ahhoz, hogy el tudják látni a feladatukat.
A nemzetközi jogász Baerbock eddig is fontos szerepet játszott a párt külpolitikájának „kormányképessé” tételében. Meggyőződéses transzatlantistaként kiemelten fontosnak látja a NATO szerepét, amely mára elengedhetetlen részét képezi az európai biztonságpolitikának. Ennek megfelelően a katonai kiadásokra előirányzott két százalékos céllal is mindössze annyi problémája van, hogy hasraütés-szerűnek tartja a számot, ami nem a valódi igényeket veszi figyelembe. Továbbá fontos partnerként tekint a Joe Biden vezette Egyesült Államokra, amellyel egy „transzatlanti klíma-partnerség” keretében venné fel a kesztyűt Kínával szemben.
Kína mellett Oroszországgal és Törökországgal szemben is határozottabb fellépést sürget az Európai Unió részéről (ami jelentős irányváltást jelentene a CDU és az SPD által fémjelzett Európa-politikában), valamint arra is figyelmeztet, hogy az Unió nem engedheti át a béke megteremtésében játszott szerepét ezen államoknak. Ahogy azt is kilátásba helyezte, hogy győzelme esetén Emmanuel Macron francia elnökkel újragondolná az Unió globális szerepét, és szerinte közös európai hadműveletekről is beszélni kell. A katonai bevetéseké azonban a mai napig kényes kérdés a Zöldek számára, és a párt továbbra is szükségesnek tartja ezen műveletekhez az ENSZ hozzájárulását.
Az egyre inkább reálissá váló zöldek által vezetett kormány mozgástere nagyban múlik azon, hogy mely pártokkal koalícióban tudnak majd kormányt alakítani. Az általuk javasolt szociál- és gazdaságpolitika alapján a baloldali pártokkal lenne zökkenőmentesebb a közös kormányzás külpolitikában azonban a CDU-val lenne szükség kevesebb kompromisszumra. Az viszont egyre világosabban látszik, hogy ha még igaza is lesz abban a reáloknak, hogy a klímakatasztrófa elkerülése másképp nem lehetséges, mint reálpolitikán keresztül – ezáltal lemondva a morális alapon megfogalmazott célkitűzésekről – az továbbra is kérdés marad, hogy egy valóban szabad, szolidáris, egyenlő és demokratikus társadalom megteremthető-e a fennálló rendszeren belül. („Ohne Welt, keine Umwelt”.)
