Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hallgasd a méheket te is!

1921. május 12-én született Joseph Beuys, a második világháború utáni modernkori európai művészet egyik nagyhatású alakja. 2021-ben, a klímavészhelyzet, a kapitalista posztmodern kulturális és gazdasági gyarmatosítás és a társadalmi egyenlőtlenségek okozta válságban új fényben tűnik fel jelentősége a művész által erőteljesen, már 50 évvel ezelőtt megjelenített kapitalizmuskritikai témáknak.

A mai antropocén versus kapitalocén diszkurzusban a német ökoinnovatív művész a képzőművészet határait messze meghaladó munkásságának jelentősége újraértelmezhetővé válik.

Kétségtelen, hogy

Beuys kora egyik legprogresszívabb hangadója volt, aki nem csak performerként volt izgalmas újító, hanem a művészet szerepére, természethez való viszonyára és társadalmi hatására is erőteljesen reflektált.

Beuys performansz 1978-ban: Minden ember művész – A társadalmi szerveződés libertárius formájának útján. Fotó: Rainer Rappmann / Wikipedia.

A társadalmi szobrászat fogalma, a ’minden ember művész’ elképzelése, a közvetlen demokráciáért való harca, a komplex világrendszert megjelenítő tanításai által kiemelte a művészetet annak tradicionális értelmezési keretéből, és a művészt a társadalmi átalakulások kreatív munkásaként mutatta fel. Erőteljes pedagógiai munkássága, nagyhatású szemléletformáló előadásai, a német zöld párt megalapításához vezető ökológiai politikussága máig ható módon van jelen.

A 7. kasseli Documentán, az egyik legjelentősebb európai képzőművészeti biennálén, 1982-ben létrehozott egy közel 5 évig – haláláig – tartó művészeti projektet. 7000 tölgy – városi erdősítést városi kormányzás helyett című alkotása jól mutatja, hogyan is gondolkodott.

A Fridericianum kiállító tér elé 7000 gránittömböt szállíttatott, és faültetési jegyeket árusított a városban élőknek, akik adományaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy 7000 tölgyet elültessenek a városban úgy, hogy mindegyik mellé egy-egy gránittömb került.

Joseph Beuys: 7000 tölgy. Fotó: Keichwa / Wikimedia Commons

Beuys így kritizálta a környezeti problémákkal nem törődő, a demokratikus lehetőségeket ki nem használó városvezetést, bevonta az embereket, társadalmi párbeszédeket generált és közösségivé tette a környezetvédelmet, aktív szerepet szánva a helyben élőknek a megoldásban.

Természetesen a projekt nem kis botrányt kavart, kemény ellenállást váltott ki, és számos politikai diskurzust generált arról, hogy mi a fontos az embereknek. Ahogy fogyott a kőtömb-halom a térről, úgy lett a város egyre zöldebb. A tölgyek ma is nőnek és zöldellenek Kasselben, hirdetve a múzeumi művészet halálát, és a közösségi együttműködések jelentőségét.

Beuys születésének 100. évfordulója alkalmából az életműnek leginkább megfelelő, a múzeumszag- és retorikamentes megemlékezés nem kis kihívás. Ezért is izgalmas, hogy a most zajló, és József Attila Levegőt! című versének mottójával, annak szellemiségében indult OFF-Biennálé keretében látható az AU műhely által készített Egyedüllét méhekkel című alkotás, ami egyúttal mementó is.

Beuys ugyanis a méheknek és a méhviasznak hangsúlyos szerepet tulajdonított életművében: az együttműködő társadalmat jelképező méhcsaládok és a fenntarthatóságot biztosító méhek szerepe nélkül elképzelhetetlen körforgások rendszerét számos alkalommal jelenítette meg híres táblarajzain, és a méhviaszt szobrászként is használta.

A méhek szerepének jelentőségéről ma már, Beuys után 4-5 évtizeddel szintén egyre több szó esik a mainstream médiában is, annak köszönhetően, hogy az ökológusok vészharangot kongattak a klímaváltozás okozta kihalásuk veszélye miatt. Magyarország azonban még mindig méhészeti királyság, és ez jó lenne, ha így is maradhatna.

Az AU műhely két alkotója, Szederkényi Lukács (aki maga is kísérletező méhész) és Ghyczy Dénes Emil építészek maguk is a beuys-i hagyatékok útját folytatják, amikor az ember, a természet és az épített környezet hármasában dolgoznak, meghaladva a hagyományos építészeti alkotói szerepkörök határát, az emberek bevonhatóságára és az ebből születő hatásra fókuszáló művet alkotnak.

A cserjésben elhelyezett szerkezet tetején lévő nyitott kaptár nem a méhészetekben ma szokásos módon a földön, hanem a méhek saját igényei szerint – ahogy faodvakban alakítanák ki szálláshelyeiket – a magasban van, ami alá az átlátszó, de a méhek által nem átjárható szerkezetnek köszönhetően biztonságosan beülhetünk, mint egy „ember- kaptárba”, anélkül, hogy zavarnánk a méheket a virágpor gyűjtésében.

Az ember-méh szimbiózisának élményét fokozza, hogy az alkotók egy méhviasszal bekent üveglapon keresztül láttatják a tájat a fülkében található székre ülve, hogy minél közelebb kerülhessünk a hőhöz és a napsárga színhez, amiben a méhek élnek.

A főváros határában, Pesthidegkút környezetvédelmi táján elhelyezett AU műhely alkotás,

a méhkaptárt tartó fülke lehetőséget teremt arra, hogy a járványidőszakban fokozódó nehézségek mentális terheiből letegyünk, elcsendesedjünk, és a méhek hangját hallgatva az élet jelentőségére figyeljünk. A virágillatban, a méhek hangjaiban fürdőzés lehetősége igazi terápia.

Menj, és hallgasd a méhek hangját Te is Beuys születésének 100. évfordulóján!