Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Palkovics részvételével hirdettek eredményt a diákvárosi építészeti pályázaton, Baranyi Krisztina csak online nézhette

Ez a cikk több mint 2 éves.

Az érintettek személyes megjelenésével zajlott kedden a ferencvárosi Duna-partra tervezett Diákváros központi helyszínének, a Nagyvásártelepnek a rekonstrukciójára kiírt építészeti pályázat eredményhirdetése a helyszínen. Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester is tagja volt a pályázat zsűrijének, ám ő végül csak online hozzáféréssel kapott meghívót az eseményre, ennek ellenére Palkovics László miniszter –  a Diákvárost fenyegető Fudan-projekt kormányzati felelőse – a megjelentek közt köszöntötte Baranyit – erről a polgármester saját Facebook-oldalán számolt be.

A pályaművek elbírálásában Baranyi is részt vett mint Ferencváros polgármestere, így zsűritagként az eredményhirdetésre is meghívták. Tegnap azonban végül az esemény helyszínének megjelölése helyett csak egy linket kapott, ahol követhette az élő közvetítést.

„Sajátságos módon Schneller Domonkos államtitkár – Palkovics miniszter megnyitója után – szeretettel köszöntött engem is a megjelentek között. Lehet, hogy neki nem szóltak, hogy én nem lehetek ott. A végén még számon kértem volna Palkovics miniszteren az „ékszerdobozt, amit ígért”

– kommentálta az esetet Baranyi.

Az MTI tudósítása szerint az eredményhirdetés helyszínén Palkovics László miniszter beszédet mondott, amelyben újra kitartott amellett, hogy „a déli városkapu komplex fejlesztése alkalmas lesz a diákváros és a Fudan Egyetem befogadására is, vagyis az újonnan létesülő felsőoktatási intézmény nem vesz el területet a diákvárostól”.

Budapest, 2021. április 27.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Schneller Domonkos, a Miniszterelnökség Budapest és a fõvárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelõs helyettes államtitkára, valamint a Budapest Diákváros – Nagyvásártelep és környezete nemzetközi építészeti tervpályázat elsõ helyezettjei, Máté Tamás és Vass-Eysen Áron (b-j), a Bivak studió Kft. tulajdonosai a tervpályázat eredményhirdetésén Budapesten, a Nagyvásártelepen 2021. április 27-én. 
MTI/Koszticsák Szilárd

Magát az építészeti pályázatot – amely nyílt, nemzetközi pályázat volt – a Budapest Fejlesztési Központ „Budapest Diákváros – Nagyvásártelep és környezete” elnevezéssel hirdette meg 2020 decemberében.  A pályázat célja a műemléki védelem alatt álló Nagyvásártelep épületegyüttes felújítási terveinek elkészítése, az épület új funkciójának meghatározása, illetve Budapest Diákváros kollégiumi épületének és a kapcsolódó fejlesztések megtervezése volt.

Budapest, 2021. április 27.
A Nagyvásártelep központi épülete Budapesten 2021. április 27-én. 
MTI/Koszticsák Szilárd

A tervpályázatra olyan pályaműveket vártak, „amelyekben megvalósul a terület központjában elhelyezkedő műemléki védelem alatt álló, ám régóta elhagyott, mára lepusztult állapotú Nagyvásártelep épületegyüttes (Budapest IX. kerület, Hídépítő utca és Helyi kikötő út által határolt telek) felújítása, funkcióval ellátása és integrálása az új egyetemi városnegyedbe, egyúttal biztosítva jelentős hazai és nemzetközi szabadidős és sportesemények jövőbeni megrendezésének lehetőségét”. Kiemelt szándéka volt a pályázatnak továbbá „a műemléki épületben rejlő potenciál kiaknázása, valamint egy, a Budapest Diákváros részét képező – diákszállás és sport funkciókat tartalmazó – új épület és közvetlen környezetének megtervezése, amely magas minőségű természeti és épített környezetet eredményez a fenntarthatóság jegyében”.

Budapest, 2021. április 27.
A Nagyvásártelep központi épülete Budapesten 2021. április 27-én. 
MTI/Koszticsák Szilárd

Az első helyezett egyébként a BIVAK studio Kft. lett a pályázaton, a nyertes pályaművet itt lehet megtekinteni.

Palkovics László korábban az ATV-nek nyilatkozva nevezte „ékszerdoboznak” (amire Baranyi Krisztina utal a fent hivatkozott posztjában) az – értelmezése szerint mind a Fudan-campust, mind a Diákváros magában foglaló – beruházást, később egy, az Indexnek adott interjúban is határozottan kitartott amellett, hogy a Fudan tervezett campusa semennyit se fog elvenni a Diákváros helyéből. Balogh Samu, Karácsony Gergely főpolgármester kabinetfőnöke még egy április 15-i posztban a Fürjes Balázs és Vitézy Dávid közös sajtótájékoztatóján bemutatott tervekre hivatkozva állította azt, hogy a kormány a diákszállások nagyobb részének helyet adó területet adná oda a Fudan Egyetem campusának. Később Balogh arról is írt, hogy a tervek alapján a kínai egyetem campusa a tervezett csepeli közpark területét is csökkentené.

Baranyi Krisztina a múlt héten jelentette be, hogy a fővárosi közgyűlés tagjaként népszavazást szeretne kezdeményezni a Fudan Egyetem ügyében. A polgármester szerint az egyetem tervezett campusa területének több mint a fele Ferencváros tulajdonában van, de a Főváros is rendelkezik ott „némi ingatlantulajdonnal”. Ezeket a területeket tehát a kerületnek át kellene adnia az egyetemnek, de ehhez Baranyi nem rendelkezik a ferencvárosiak felhatalmazásával. Emiatt szeretne népszavazást kezdeményezni arról, hogy a kerület „odaadja-e vagyonát egy magánegyetemnek, amelynek költségeit még az unokáink is fizetni fogják”.

A kezdeményezést az is akadályozza, hogy egy múlt kedden benyújtott törvényjavaslat értelmében a Fidesz minden bizonnyal meg fogja hosszabbítani a veszélyhelyzetet szeptemberig, addig pedig biztosan nem lehet népszavazást tartani.

Ezzel együtt a kezdeményezés mellé állt eddig a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, az LMP, valamint Karácsony Gergely főpolgármester is, aki egy, kedden közösségi oldalán megosztott, Baranyi polgármesterrel közösen készített videóban arról beszél:

„A jogi helyzetet úgy értelmezzük, hogy a Ferencvárosi Önkormányzat, illetve a Fővárosi Közgyűlés tud olyan népszavazást kiírni, amely valóban meg tudja akadályozni a Fudan Egyetem megépítését.”

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd