„Kétféle részvét van. Az egyik a kishitű, tulajdonképpen csak a nyugtalan szívé, hogy minél hamarabb szabaduljon a kínos megrendüléstől, amelyet az idegen szenvedés kényszerít rá. Csak a másik az, ami igazán számít, az alkotó részvét, amely nem szentimentális, hanem tudja, mit akar, és kész arra, hogy türelmes legyen, együtt tűrjön a szenvedővel, ereje végső határáig, de még azon túl is.”

(Stefan Zweig: Nyugtalan szív, 3. oldal)

 

Kecskeméti Zsuzsának a gyerekkönyvek utáni első „felnőtt” könyvélménye Stefan Zweig regénye, a „Nyugtalan szív” volt. A kedvenc mű bevezető mondatai tökéletes mottóul szolgálnak a kilencvenedik születésnapját ünneplő Ferge Zsuzsa, Széchenyi díjas akadémikus^[1] személyes és szakmai életútjához egyaránt. A minden szentimentalizmustól mentes, alkotó, cselekvő részvét magánemberként és tudósként egyaránt jellemzi. „Valamennyi kutatásomban, elméleti és gyakorlati munkámban az egyenlőtlenségek elvont fogalma mögött a szegénység égető és mindennapi kérdése is ott volt. Hol mellékszál volt, hol a kutatás fő témája, hol a szociálpolitika tanulmányozásának alapkérdése.”^[2]

Innováció a statisztikától a szociológiáig

Tudományos pályafutása nagyon fiatalon kezdődött. Első cikkei 21 évesen jelentek meg.^[3] Minden elfogultság nélkül kijelenthető, hogy az első munkahelyén, a Statisztikai Hivatalban (1950-1969) szerzett adatgyűjtési, adatelemzési tapasztalat és munkamódszer egész szakmai életútját meghatározta. Péter György, a KSH elnöke (1948-1968 között), kivételes védettséget és szakmai lehetőségeket biztosított az akkori ambiciózus, kritikus munkatársaknak.

1959-ben került sor egy nagymintás (18 ezer háztartás bevonásával készült) adatgyűjtésre, mely mai szóhasználattal egy omnibusz-vizsgálat volt. Ennek egyik almintája a nők helyzetére vonatkozott. Ebben a jövedelmi adatok kiegészültek a kereső nők munkába járási jellemzőivel, a nemkereső nők esetében az otthonmaradás okainak feltérképezésével, a nők kulturális és egészségügyi helyzetével és egy „időfényképpel”.^[4] Ezt az unikális adatgyűjtést követte 1963 elején egy országosan reprezentatív, 15 ezer háztartást felölelő jövedelmi felvétel (mely a teljes lakosságra kiterjedő első reprezentatív adatgyűjtés a KSH történetében), s ennek almintájaként az első úttörő jellegű hazai rétegződés vizsgálat.

Ferge Zsuzsa e témában írott máig megkerülhetetlen könyve^[5] számos egyéb adatforrást is felhasznált, így például az első hazai időmérleg adatokat (mint a nemzetközi vizsgálat hazai felelőse), és azokat a „panel” adatokat is, amelyek a Háztartási Költségvetési Felvétel (HKF) egymást követő három évében egyaránt résztvevő háztartások adataiból álltak össze. Így módja volt arra is, hogy a „keresztmetszeti adatok” mellett a háztartások jövedelmi-megélhetési adatainak időbeli változását is elemezze.^[6]

Ferge Zsuzsa és kiváló munkatársai a „munkásosztályra”, illetve a „paraszti háztartásokra” vonatkozó lakossági mintákról áttértek az országos reprezentatív mintákra, azaz megújították a statisztikai táblák addig használt, sematikus kategória-rendszerét. Osztályok helyett (illetve azok mellett) részletesebb társadalmi csoportok, „munkajelleg-csoportok” szerint készítették el a kiadványok táblázatos anyagát, a jövedelmi adatok kiegészültek részletes jövedelem-eloszlási adatokkal, és nemzetközi szinten is elismert, újszerű egyenlőtlenségi mutatók sokaságával.

Mindezeknek köszönhetően egzakt módon kimutathatóvá vált, hogy a deklarált ideológiához képest a társadalmi egyenlőtlenségek nagyok^[7], sőt voltak olyanok, nem is kevesen, akik a legelemibb szükségleteiket sem tudták kielégíteni.

A történelem furcsa fintora, hogy ma már hihetetlennek tűnik, ami pedig megtörtént: akkor a KSH vezetése meggyőzhető volt arról, hogy az ötévente végrehajtott jövedelmi felvétel rétegződés almintája után, a következő 1968-as almintája a szegénységre fókuszáljon.

Igaz, Péter György 1969 januárjában bekövetkezett halálával már a Statisztikai Hivatal is jobban ki volt téve a politika viharainak.

Ilyen előzmények után nem csodálható, hogy Ferge Zsuzsát az MTA Szociológiai Kutatóintézetében, a már deklaráltan is szociológusi munkakör azonnal egy szociológiai-módszertani kötet összeállítására sarkallta. „A szociológiai felvétel módszerei” című válogatáskötet^[8], ez a Cseh-Szombathy Lászlóval közösen készült munka, a nemzetközi szakirodalom legjobbjaitól tartalmazott anyagokat.

A kötet a témaválasztástól az adatgyűjtés módozatain, az adatok feldolgozásán és értékelésén át, egészen az eredmények értelmezéséig öleli fel a szociológia módszertani kérdéseit. És még ma is jól hasznosítható ezek oktatásában.

Nehéz megmondani, hogy Ferge Zsuzsa meddig statisztikus, és mikortól tekinthető szociológusnak. A Bourdieu-vel való 1964-es találkozása, majd az 1966-os Szociológiai Világkonferencián való részvétele mindenképpen szakaszhatár volt. Itt ismerkedett meg – sokukkal életre szóló barátságot is kötve – , a brit Peter Townsenddel és Peter Marris-szel,a német származású, amerikai Herbert Gans-szal, honfitárásval, S. M. Millerrel, a francia Chombart de Lauwe-val és más szegénységkutatókkal, a kor vezető tudósainak széles körével.

De e határterületi kérdés igazán nem is lényeges. Fontos az, hogy mindmáig

különös érzékkel nyúl a statisztikai adatokhoz, zsigereiben van az adatkezelés,

a korrekt adathasználat. Nélkülözhetetlennek tartja az empirikus kontroll szerepét. Mindenki számára közérthetően így fogalmazta meg társadalomkutatói módszerét:

„Az »elméleti« keretek, fogalmak és empirikus »tapasztalati tények« szerves egységet alkotnak. A szociológus elméleti konstrukciókkal, fogalmakkal végzi a »tények«, jelenségek, folyamatok vizsgálatát, másként nem is tudná, hogy mit emeljen ki a valóságban gomolygó halmazokból. Ám elméleti fogalmai sem eleve adottak: ezeket már a valóságból vonta ki, korábbi tapasztalatokra és adatokra támaszkodva, megfigyeléssel, gondolkodással. Így közelít ismét a valóság folyamataihoz, tényeihez, azaz folyamatos oda-vissza csatolással dolgozik.”^[9]

Túl a módszeren, Ferge Zsuzsa a társadalomtudósi attitűdjére is reflektált. A habermasi terminológiát használva, kritikai szociológiát művelő kutatóként definiálja magát. „A kritikai szociológia mindig olyan kérdéseket tesz föl, amelyek a kutató szerint társadalmi problémákat jelentenek. Ezért a tények (Sein) feltárása kimondatlanul felveti a változtatás (a Sollen) szükségességét…”– írta.^[10]

És valóban, intellektuális szenvedély nélkül nincs kutató munka. De hogy ez a szenvedély megáll-e a valóság feltárásánál, vagy cselekvésre is ösztönöz, az már a kutató tématerületétől, de főleg a habitusától függ.

Ferge Zsuzsa esetében a valóságfeltáró munka az empirikusan igazolt nagy társadalmi egyenlőtlenségek láttán, a tudományos kutatás szintjén kiegészült a társadalmi struktúrának, s benne a társadalmi egyenlőtlenségek strukturális okainak mélyebb elemzésével, majd az ezekre ható intézmények kritikus vizsgálatával is.

Ez utóbbiak egyike az általa kiemelkedően vizsgált iskolarendszer volt, és végső – iskolát teremtő – állomása a szociálpolitika teljes spektruma lett.

Közéleti emberként pedig, tudományos tekintélyét is felhasználva vállalta és mindmáig képviseli az „alacsony jövedelműek”, a „többszörösen hátrányos helyzetűek”, a „deprivált”, a „létminimum alatt élő”, a „szegény”, a „szegénység és társadalmi kirekesztettség által érintett”, – a kiszolgáltatott emberek, embercsoportok érdekeit.

A terminológia az idők folyamán módosult, de az ő szenvedéllyel teli, tudományosan megalapozott hozzáállása jottányit sem változott. „Az igazságtalanságok okozta felháborodás mindig elvezetett oda, hogy tenni kell valamit” – mondta.^[11]

S hogy mi mindent tett!

A Szociális Szakmai Szövetség Digitális Archívumában közel hétszáz munkája szerepel. A WorldCat, a világ legnagyobb digitális könyvtári katalógusa, 122 művét tartja nyilván, 384 kiadásban és összesen 1640 könyvtári példányban, négy nyelven. Az Arcanum Digitális Tudománytára közel ötezer publikációját, megszólalását tartja nyilván. A Magyar Rádió Archívuma szerint legalább nyolcvan – nevét dokumentáltan is tartalmazó – adásban vett részt (az ismétléseket nem számítva), de feltehetően sok olyan műsorban is megszólaltatták, amelyet az Archívum név szerint nem tart nyilván.

A tévészereplései is nagyban hozzájárultak ismertségéhez. Jóleső érzéssel mesélte, hogy „az utcán – nem is olyan ritkán – rám mosolyognak, sőt van, aki örül annak, amit előző nap mondtam a tévében, illetve aki még ezekre az alkalmakra is emlékszik. Akiknek egyébként az ilyesmikre fülük van, azoknak jólesik, hogy időnként elhangzik, a szegénység, nyomor, egyenlőtlenség létezik, és ez baj.”^[12] Annak ellenére, hogy az utóbbi években a nyilvános szereplései ritkultak, a köztévében és a közrádióban pedig egyáltalán nem találkozhatunk vele, a lakosság (egy 2016-os országosan reprezentatív mintán mérve^[13]) 18,1%-a ismeri a nevét.

És azok, akik ismerték Ferge Zsuzsát, 62%-ban a „szegények védelmezőjeként”, a gyerekszegénység elleni program vezetőjeként tartották őt számon, 30%-uk „tudósként” definiálta őt.

***

Életművének óriási gazdagságát nehéz lenne, akárcsak vázlatosan itt bemutatni, de úgy gondolom, hogy van valami közös, ami felismerhetővé teszi az munkáit, megnyilvánulásait. Ezt a „valamit” talán Polányi Mihály egyik kulcsfogalmával, a

„személyes tudás”

fogalmával, lehetne a legjobban megragadni.

Közbevetve: míg Polányi Károly antropológus, gazdaságtörténész megtermékenyítő hatást gyakorolt Ferge Zsuzsa gondolkodására (főleg az integrációs sémái), addig az öccse, Mihály, az orvos, kémikus és tudományelméleti kérdésekkel foglalkozó filozófus, tudtommal nem jelenik meg egyetlen írásában sem, legalábbis direkt módon. Mégis, a „személyes tudásról” szóló elméletében Ferge Zsuzsára ismertem.

Polányi Mihály kulcsfogalmának két fontos összetevőjét kell itt kiemelni.

Az „intellektuális szenvedélyt”, mely a tudományos megismerés legfőbb hajtóereje, ez az ész és a szenvedély egyesülése. Ehhez az alkotó tevékenység során egy másik sajátos szenvedélynek, az „elkötelezettség”-nek is társulnia kell. Ez az elkötelezettség egyrészt értékek, normák melletti elkötelezettség, másrészt pedig a tudás és az igazság iránti elkötelezettség.

Szerinte a tudós elemi kötelessége az igazságot keresni, még akkor is, ha ez esetleg számára fájdalmas vagy kockázatos. Leegyszerűsítve Polányi Mihály gondolatmenetét, a személyes tudás nem más, mint szenvedélyes odaadás és értékvezérelt elköteleződés a valóság megismerése iránt. A tudományos objektivizmus abszolutizálása helyett a tudományfilozófus Polányi a tudományos értékek fontosságát is hangsúlyozza, a pontosságot, a mélységet, az elméleti érdekességet, újszerűséget.^[14] Polányinak ez a tudományelméleti megközelítése – nem túlfeszítve az analógiát, s kerülve itt egy mélyebb ontológiai és ismeretelméleti vitát – nagyon közel áll Ferge Zsuzsa kutatói magatartásához. Ő maga így vallott erről: „Az értékek, amelyekben hiszek, belekeverednek nálam a társadalomvizsgálatba. Alkatilag ilyen vagyok, már a kérdésfeltevéseknél is érzelmek mozgatnak.”^[15]

Ferge Zsuzsának ez a „személyes tudása” mindig megértő, de egyszersmind szigorúan tényszerű elemzésekre alapozódik. Akárhányszor dolgoztunk együtt, még a jobbító célú reformprogramok kidolgozását szolgálva sem engedett a vágy-vezérelt gondolkodásnak. A tények feltétlen tiszteletét nem rendelte alá a politikai, de még az erkölcsi posztulátumainak sem. Víziói voltak, de illúziói nem. Önmagát is örökké igyekszik kontrollálni.

Elhíresült mondása, hogy

„nem elég számolni, ki is kell nézni az ablakon”.

Vagyis a vizsgálandó folyamatok mérése, a tények és összefüggések helyes kvantifikációjára való törekvés mellett a megfigyelés, a terepmunka, a személyes tapasztalatgyűjtés is fontos. Mind a rétegződés-, mind a szegénységvizsgálat a KSH-ban is összekapcsolódott a „terepmunkával”.

A kérdőíveket az érintettek körében maguk az azokat összeállító statisztikusok is tesztelték. Kutatómunkája során az erre való igénye mindvégig megmaradt, erről legendás Zsuzsa-történetek is szólnak. Egész pályáját végigkísérte az adatéhség, a megbízható adatok keresése és ugyanakkor értő használata is, ami korántsem magától értetődő.

Az adat egy többlépcsős adatelőállítási folyamat végterméke, melynek első lépése a megismerés tárgyára és mérhetővé tételére vonatkozó döntés. (Ez egyben annak eldöntése is, hogy mi az, amit nem vizsgálunk). Számtengerben élünk, sokszor mégis azt érezzük, hogy nincs olyan adat, amelyre szükségünk lenne. Ferge Zsuzsa szavaival „Már azt is tudjuk, hogy az emberek a lila vagy a sárga hagymából fogyasztanak többet. … Van egy igen gazdag anyag, és szerintem nincs eléggé kihasználva.”^[16] Vagyis sokszor, ha van is adat, hiányoznak azok a csoportosítások és feldolgozások, amelyek segítségével a számadatok értelmet nyernének.

A számadatok, a statisztikák úgy jelennek meg a közvélemény, sőt legtöbbször még az adat előállítói számára is, mint semleges adatok, neutrális tények. Egzaktságukkal, pontosságukkal, a matematikai statisztika teljes eszköztárát felvonultatva, a tökéletes megbízhatóságot és objektivitást sugallják.

És valóban, a minőségi statisztikai adatok pontosak, időszerűek, hozzáférhetőek, érthetőek, összehasonlíthatóak, koherensek és nem utolsó sorban relevánsak. (Ezen minőségi kritériumokhoz a statisztika egzakt számítási metódusokat is előír.^[17])

Azonban a statisztikai adatelőállítás szabályainak tökéletes betartása esetén sem beszélhetünk értékmentességről.

Nincs neutrális adat.

A jó statisztika egyik fő kritériuma, a „relevancia”, a felhasználói igényeknek való megfelelés. A felhasználók nézőpontja azonban értéktelített és érdekvezérelt.

Sokféle felhasználó van, sokféle érdeklődéssel, nézőponttal és különböző érdekérvényesítő képességgel. Tehát minden adat mögött egy meghatározott nézőpont húzódik meg. A nézőpont viszont értéktelített és érdekvezérelt.

A statisztika eredetileg az „állam tudománya”. A hivatalos statisztikának legfontosabb feladata mindmáig az állam intézményeinek a kiszolgálása a működőképességhez és a döntéshozatalhoz szükséges információk ellátásával, egy ország (és jó ideje annál nagyobb, különböző entitások) gazdaságának és társadalmi viszonyainak bemutatásával.

Keleti Károly (a Statisztikai Hivatal első elnöke) 1868-ban mondott szavaival: „Tudvalevő ugyanis, hogy a statistika föladata tényeknek szemlélése és gyűjtése, mi által fő czélja: az önismeret megszerezhetővé, tágítása lehetővé válik.”^[18]

A statisztika által „napfényre hozott számok” a hivatalos statisztika rögzült, megcsontosodott kategória-rendszerének és módszereinek használatával azonban nagy társadalmi-gazdasági változások idején nem szolgálják az „önismeretet”.

Az időbeli és térbeli összehasonlíthatóság, a nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettségeknek való megfelelés sem írhatja felül a releváns „önismeret” követelményét. Erre valók a valóság mélyebb megismerését szolgáló kiegészítő adatgyűjtések, s napjainkban – az információs technológiának köszönhetően – ezeknek a közadatoknak széleskörű hozzáférhetővé tétele minden adatfelhasználó számára. Ferge Zsuzsa kutatási témájához kapcsolódva egy szemléletes példán keresztül is nyilvánvaló a fenti elvárás fontossága.

A KSH égisze alatt az EU szegénységszámítási metodikájának mechanikus átvételével készülő szegénységi mérőszámok – a hazai viszonyokhoz jobban illeszkedő kiegészítő adatok, mutatószámok nélkül hasznosak, de elégtelenek. Gondolja meg a józan olvasó: az EU tagállamai között a „jövedelmi szegények” aránya hazánkban 12,3%, az ötödik legkedvezőbb az Európai Unióban, magasan megelőzve a szomszédos Ausztriát, de Luxemburgot, Svédországot és összesen 22 EU-tagállamot.^[19]

Részben ennek „köszönhető”, hogy a „szegénység és társadalmi kirekesztettség kockázatával élők” aránya (az ún. AROPE-mutató) Magyarországon 18,9% (hasonlóan Svájchoz és Svédországhoz, ahol ez az arány 18,8%), és ezzel olyan EU tagállamot is sikerült „leköröznünk”, mint Luxemburg. Az ötvenes években Gerő Ernő a KSH vezetésének azt a szemrehányást tette, hogy „Önök ott Hivatalban nyomorpolitikát csinálnak”.^[20] Ilyen vád ma nem érheti a Hivatalt, ugyanakkor Zsuzsa mai tanítványai mégsem lehetnek teljesen elégedettek.

Talán szimbolikus is lehetne, hogy Ferge Zsuzsa dolgozószobájának kitárt ablakain a Sas-hegy dolomitszürke szirtjei és a Szabadság-szobor sziluettje helyett manapság már egy lakópark betontömbjei magasodnak. De ha nem is látja, empirikusan is igazolható módon tudja, hogy a retinájára égett látvány, a szabadság eleven szobra, a házfalak mögött továbbra is ott magasodik.