Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A TASZ szerint nincs jogi alapja annak, hogy vakcinaigazolvánnyal tegyenek különbséget az emberek közt

Ez a cikk több mint 3 éves.

Diszkriminatív és alaptörvény-ellenes szabályozás bevezetésére készül az Orbán Viktor által a péntek reggeli rádióinterjúban elmondottak alapján a kormány – véli a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

A jogvédők Facebook-oldalukon megosztott posztja szerint  a védettségi igazolvánnyal kapcsoaltban a legrosszabb forgatókönyv valósul meg éppen, ráadásul olyan oltottsági szám mellett, ami köszönőviszonyban sincs a nyájimmunitással.

A védettségi igazolvány ugyanis a nevével ellentétben valójában egyáltalán nem a védettséget igazolja, hiszen a kártyát mindenki megkapja, akár napokkal az első oltása után is, de ekkor még nem alakult ki a védettsége. Az igazolvány és a kormány kommunikációja a TASZ szerint ezért hamis biztonságérzetbe ringatja az embereket.

„Pedig a védettség csak a második oltás után alakul ki, ezért a kártyát is csak ez után lehetne kiadni” – teszik hozzá.

Jogi értelemben pedig ezzel az a probléma, hogy kihúzza a szőnyeget az alól az érvelés alól is, ami megengedi, hogy az igazolvánnyal látogathatók legyenek a közösségi terek.

A jogvédők szerint ugyanis ha a kártyával rendelkezők is fertőzőképesek, akkor a különségtétel alapja csak az lesz, hogy kinek van kártyája és kinek nincs.
Ez a fajta megkülönböztetés pedig a TASZ értékelése szerint diszkriminatív és így alaptörvény-ellenes is.

Mint ismert, pénteken reggel Orbán Viktor bejelentette, hogy a  négymillió beoltott jövő hét szerda-csütörtök magasságában lehet meg, és az ehhez kötött új lépések is megszülettek már: megnyitják a szolgáltatások széles körét azok számára, akiknek van védettségi igazolványuk.

Vagyis látogathatók lesznek számukra többek közt a színházak, edzőtermek, mozik, uszodák, közfürdők, kalandparkok, vidámparkok, játszóházak, könyvtárak, sportesemények, táncos-zenés események, szállodák, az éttermek belső helyiségei, az állatkertek és cirkuszok.

Hiába beszélt Orbán Viktor a rádióinterjúban arról, hogy már az első oltás is kellő védettséget ad: a koronavírus elleni védettséget háromféle módon lehet igazolni:. Ha valaki megkapta a védőoltást, vagy igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, illetve ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott róla vagy nem készült róla teszt és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja a fertőzésen való átesését is. Ebben az esetben a vizsgálat önköltséges, de hatósági áras lesz, melynek összege 11 000 forint. Emellett ki kell fizetnie a védettségi igazolvány kiállításának 3000 forintos összegét is. Ha az ellenanyag-vizsgálat igazolja, hogy korábban valóban fertőzött volt, akkor a védettségi igazolvány érvényessége 4  hónap. Minden más esetben ingyenes az igazolvány.

Címlapkép: MTI/Balázs Attila