Ahogy az a hétfő éjjeli elnökségi szavazás óta várható volt, visszalépett a kancellár-jelöltségtől Markus Söder, a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője Németországban.
„Armin Laschet az Unió jelöltje a kancellári posztra. Nem akarunk szakadást, összezáró közösséget akarunk.”
– nyilatkozta a pártelnök kedd délután Münchenben, majd biztosította az immár egyedüli konzervatív jelöltet teljes támogatásáról.
Párbaj a szövetségen belül és egy kikényszerített szavazás
A CDU/CSU szövetség kisebbik, csak Bajorországban működő pártjának elnöke, Söder nem éppen esélytelenként indult korábban a pártszövetség jelöltségéért a kancellári posztra. A választók körében egyértelműen népszerűbb politikus régóta egyik főszereplője a német belpolitikának, míg az őt végül egy gyors húzással térdre kényszerítő Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök, és január óta CDU-elnök – noha a CDU liberális szárnyának egyik meghatározó alakja- nem tartozik a különösebben populáris politikusok közé.
Laschetet a CDU politikai válsága közepette választották a CDU vezetőjének, miután elődje, Annegret Kramp-Karrenbauer tavaly februárban, még a koronavírus-járvány megjelenése előtt lemondott az elnökségről.
Az elnökjelöltek közül akkoriban Armin Laschet hangoztatta leginkább, hogy a merkeli politika örököse kíván lenni, és a kancellár illetve a körülötte lévő befolyásos vezetők is őt támogatták, ennek ellenére szűk többséggel sikerült végül megválasztatnia magát idén januárban.
Sokan Södert is tartották esélyesebbnek ismertsége és népszerűsége miatt (annak ellenére, hogy a CSU-nak eddig mindössze egy alkalommal sikerült kancellárjelöltet állítania), ám Laschet hétfő éjjel kikényszerített egy online szavazást a CDU pártvezetésében, hogy a testület egyértelműen foglaljon állást közte és a bajor pártvezető között. Az éjjeli voksolást pedig fölényesen meg is nyerte (31 mellette, 9 Söder mellett, 6 tartózkodott), így gyakorlatilag egyértelművé vált: Söder vagy visszalép, vagy története legsúlyosabb válságába taszítja a pártszövetséget, épp akkor, amikor egyre komolyabb kihívóként lohol mögötte a Grüne (Zöldek).
Söder az előbbit választotta, ám a történelmi pártszövetséget ez lehetséges, hogy csak az azonnali összeomlástól mentette meg. A kihívásra, amit a kortárs politikai helyzet támaszt, így sem biztos, hogy sikerül megfelelnie Merkel utódjának.
A pártszövetség jelöltségéért folytatott belharc ugyanis sokkal inkább szólt a jelöltek személyes hatalmának biztosításáról, mintsem valódi politikai ellentétekről, ahogy Stefan Reinecke, a Tageszeitung kolumnistája fogalmazott:
„Politikai értelemben véve még egy papírlap se férne be kettejük közé.”
A konzervatív liberális, merészebb politikai döntéseket elkerülni igyekvő, a költségvetési egyensúlyt kőkemény szigorral őrző merkeli politika azonban egyre halványul az utóbbi években, és a horizonton már fel is tűnt egy lehetséges alternatíva a szolidárisabb és fantáziadúsabb Németországnak.
Zöld előretörés
A hétfői bejelentés, miszerint Annalena Baerbock, a Grünét (Zöldek) 2018 óta társelnökként vezető nemzetközi jogász lesz a zöldpárti kancellárjelölt további aggodalmakra is okot adhat a konzervatív CDU/CSU-nak a párt ragyogó, közvélemény-kutatásokban látható teljesítményén felül. Baerbock nem csak egy, modern politikai kihívásokkal határozottabban foglalkozó, Nyugat-Németország mellett már keleten is jelentékeny párt jelöltje, de kiváló kompromisszumnak tűnik a Merkel-féle stabilitást féltő, konzervatívabb szavazók felé is, ahogy ez az Azonnali.hu elemzéséből is kiderül.
A német sajtó realista, pragmatikus politikusként szokta jellemezni Baerbockot, amellett, hogy a jelölt megrögzött transzatlantista is, annak minden kellékével: növelné a Németország NATO-befizetéseit, a keleti autoriter rezsimekkel szembeni határozottabb fellépést sürget. Talán ez utóbbi kivételével kiváló ajánlat lehet a Zöldek részéről a személye a történelmi konzervatív, illetve szociáldemokrata pártoktól menekülő, de a progresszióhoz bizalmatlanul viszonyuló szavazók felé.
Merthogy menekülnek, nem is kevesen.
A legutóbbi évek tartományi választásain halomra gyengültek a klasszikus balközép (SPD) és konzervatív pártok (CDU/CSU), de még a 2010-es évek elején oly sok riadalmat kiváltó, szélsőjobboldali AfD is elérni látszik a maximumát. Mindeközben a Zöldek – leginkább épp az SPD és a CDU rovására – valóságos diadalmenetet adtak elő, elég csak a hesseni, bajoroszági, hamburgi vagy a baden-württenbergi szavazásokra gondolni. Az SPD emellett különösen nagyot zakózott a 2019-es EP-választásokon: míg a Grüne gyakorlatilag megduplázta támogatottságát (20%), a szociáldemokraták elvesztették szavazóik felét (15%).
A szociáldemokratáknak ráadásul a kancellári székért folytatott küzdelembe egy olyan jelölttel sikerült belevágniuk Olaf Scholz személyében, aki az SPD jobbszárnyához tartozik, konzervatív pénzügypolitikájáról híres és ezen felül több rendkívül kínos korrupciós ügyben is érintett. A terep elég kedvező a Zöldeknek így.
Megszüntetve megőriz?
Mikus Áron Mércén megjelent elemzésében mutatott rá márciusban, hogy a Grüne egyre karakteresebben tolódik jobbra. Ezt többek között az is mutatja, hogy a párt az elmúlt években egyre több esetben szakít az általa korábban képviselt ügyekkel és értékekkel, feláldozva azokat a kormányzóképesség látszatának oltárán.
Ez a fordulat megnyilvánul a zöldek társelnökének, Robert Habecknek idén megjelent programadó könyvében, a Von hier an anders-ben („Innentől másképp”) is, amelyben arról ír, hogy a progresszív erőknek a hatalom morális kritikusaiból a hatalmat gyakorló szereplőkké kell válniuk, és hogy a klímapolitikának mindig képesnek kell lennie maga mögött tudni a társadalmi többséget.
A látszólag sikeres jobbratolódás azonban a párt balszárnyát fedetlenül hagyja, s így akár lehetőséget is biztosíthat egy oldalba támadásra az establishment-ellenes baloldali Linke részéről. A Balpárt éppen februárban választott új vezetőket, és a Janine Wissler – Susanne Hennig-Wellsow kettős irányítása alatt a Linke leginkább arra játszhat, hogy egy hiteles zöld szociáldemokrata programmal az SPD vagy a Zöldek baloldaláról szakít le választói csoportokat.
A kérdés tehát hosszútávon az lehet majd, hogy ha sikerül is Németországnak zöld kancellárt adni idén ősszel, vajon sikerülhet-e megőrizni valamit a konzervatívok felé tett egyre több gesztus mellett a Zöldek társadalmi és gazdasági és környezeti progresszióval kapcsolatos régi ígéreteiből.
