Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Armin Laschetet választották a CDU elnökének

Ez a cikk több mint 3 éves.

A legnagyobb németországi párt  azután választott új elnököt a koronavírus-járvány közepén, a gazdasági és politikai válság mélypontján, hogy Annegret Kramp-Karrenbauer tavaly februárban lemondott a tisztségéről.

Az elnöki tisztségért hárman indultak: Norbert Röttgen, Friedrich Merz és Armin Laschet.

Míg az első körben a párt jobbszárnyához tartó Merz kapta a legtöbb szavazatot, a második fordulóban Laschet 521:466 arányban győzött.

A jelöltek közül Armin Laschet hangoztatta leginkább, hogy a merkeli politika örököse kíván lenni, és a kancellár illetve a körülötte lévő befolyásos vezetők is őt támogatták.

A politikai karrierjét 1989-ben az aacheni önkormányzatban kezdte, 1994-ben már a város parlamenti képviselője volt, 1999 és 2005 között pedig az Európai Parlamentben volt képviselő.

Később a tartományi kormányban volt miniszter, többek között hozzá tartozott a bevándorlásügy is.

A CDU Laschet vezetésével 2017-ben megnyerte az észak-rajna-vesztfáliai választást, a tartománynak azóta a miniszterelnöke.

A mai elnökválasztás politikai hátteréről itt írtunk részletesen.

(Faz, Spiegel, MTI)

Kiemelt kép: Wikipédia