Ez is ugyanolyan nyugodt napnak indult a levéltárban, mint bármelyik másik: halkan zörögtek a régi dokumentumok, a koronavírus miatti megszorítás okán csupán hárman ücsörögtünk a kutatóterem késő őszi félhomályában. Semmi jel nem mutatott arra, milyen izgalmas történet fog elém kerülni hamarosan az egyik dobozból.

A gödöllői járási igazolóbizottság anyagát lapozgattam éppen. Az igazolóbizottságok olyan, a járásban élő tagokból álló testületek voltak, amelyek a második világháború után a köz- és magánalkalmazottak előéletét vizsgálták ki: mennyire szolgálták híven a közösséget, németbarátok voltak-e, részt vettek-e tevőlegesen a holokausztban, kompatibilisek-e az új, (egyelőre) demokratikus rendszerrel, és így tovább. Természetesen a bizottságok munkáját gyakran befolyásolta a politika, és talán az sem meglepő, hogy mindenki igyekezett a legjobb színben feltüntetni magát előttük. Ezért amikor elolvastam dr. Szentiványi Géza levelét, igencsak kétkedve fogadtam az állításait.

Az embermentő

Dr. Szentiványi Géza 1882-ben született Besztercebányán, és 1925-ben került Gödöllőre, ahol közjegyzőként tevékenykedett. A háború után ő maga kérte, hogy folytassák le ellene az igazolási eljárást, levelében így írt: „Gödöllőn köztudomású, hogy mindig a demokratikus eszméknek voltam a híve és azokat hirdettem is. Évek óta vallottam és hirdettem, hogy Magyarországnak Németországgal való szövetsége országunkat a legteljesebb pusztulásba fogja vinni. […] Mindig a legsúlyosabban elítéltem, hogy a jobboldali kormányok a demokrácia eszméit lábbal tiporták, a gyülekezési- és sajtószabadságtól a magyar népet megfosztották.”

Szentiványi még ennél is tovább ment: levele szerint 1944–45-ben aktívan segítette az üldözött zsidókat. „A legnagyobb nyilas terror alatt az érintkezést zsidó ismerőseimmel és barátaimmal mindvégig fenntartottam, azoknak állandóan segítségükre voltam. Így többek között az elrejtett dr. Sándor Tibor gödöllői ügyvédet élelemmel támogattam. Gödöllőn az uradalom borpincéjében a múlt ősszel összegyűjtött zsidók közül több ismerősömet segítettem, így Bányai Sándor budapesti papírkereskedőt is, akit napokon át – amíg csak tovább nem hurcolták – élelmeztem.”

A zsidótörvények megszorításai ellenére a zsidó származású Csillag Esztert addig alkalmazta az irodájában, amíg ő maga fel nem mondott, akkor elrejtette. De nemcsak őt: „a legnagyobb nyilasterror idejében életem veszélyeztetésével baráti körömhöz tartozó hat zsidószármazású egyént budapesti villámban elrejtettem, azokat két és fél hónapig magamnál tartottam és így nemcsak életüket mentettem meg, hanem vagyonuk egy részének megtartásában is segítségükre voltam.”

Mi igazolta Szentiványi állításait?

A leveléhez csatolt három nyilatkozat, amelyből egyet Wolf Elek és neje, valamint Jókai Bálint Imréné, egy másikat Csillag Eszter, a Faludi házaspár és Lusztig Rózsi írt alá, és végül a harmadikat dr. Vál Ottó és neje, továbbá leányuk, Kürti Istvánné Vál Margit fogalmazta. E nyilatkozatokban az összes érintett büntetőjogi felelőssége mellett kijelentette, hogy dr. Szentiványi segítette őket az üldöztetés időszakában.

A Vál házaspár nyilatkozatának érdemi része így szólt: „dr. Szentiványi Géza gödöllői közjegyző úr, aki Budapest ostroma alatt budapesti, XI. Ulászló út 68 szám alatti villájában tartózkodott, alulírott dr. Vál Ottónét, ennek leányát: Kürtiné sz. Vál Margitot és ez utóbbinak 12 hónapos gyermekét, akik zsidó származásuk miatt üldöztetésnek voltak kitéve, lakásába befogadta és nekik 1945. február első napjától a budai harcok befejezéséig menedéket nyújtott.”

E hitelesített nyilatkozatok olyan bizonyító erejű dokumentumoknak számítanak, hogy az elolvasásuk után felterjesztettem dr. Szentiványi Gézát a Yad Vashem, az izraeli holokausztmúzeum Világ Igaza kitüntetésére, amelyet azon nemzsidók kaphatnak meg, akik életük kockáztatásával zsidókat mentettek a holokauszt során. Az eljárás az ügyében azóta is folyik.

A megmentett

Ám ez még nem a történet vége. Furdalta ugyanis az oldalamat a kíváncsiság, vajon élnek-e leszármazottai az embermentőnek és a megmentetteknek – és ha igen, mit tudnának még hozzátenni a feltárt történethez.

Utánanéztem a levélíróknak, kiváltképp a Kürti családnak, hiszen az 1944-ben született kisbaba még jó eséllyel életben lehetett. Faludiék levelükben megemlítették a gyermek nevét: Kürti János.

Amikor a Google kidobta az első találatot, mégsem akartam hinni a szememnek: „Kürti János. Születési dátum: 1944.03.30. Végzettség: villamosmérnök.”

További kutakodás során kiderült, hogy Kürti János és öccse, Sándor alapították a KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt.-t, amely jelenleg nemzetközi szinten is elismert informatikai adatmentő és tanácsadó cég. A cég teljesítményei között szerepel több innovációs díj, három ízben elnyerték a Business Superbrands díjat, és a KÜRT adatmentés 2014 óta bejegyzett Hungarikum. Ügyfeleik között szerepelt már a NASA, az Interpol, de a 2001. szeptemberi merénylet után is segítettek az USA-nak.

Ilyenkor a történész megáll és elgondolkodik. Valószerűtlennek tűnt az egész történet, ezért nem is vártam, hogy választ kapok majd a KÜRT Zrt. központi címére elküldött e-mailemre.

Ám Kürti János még aznap este visszaírt: „Igen, én vagyok az a kisgyermek. akit kérdez. Édesanyám végtelen hálával átszőve, nagyon sokat mesélt a történetről.”

Gyorsan megegyeztünk az interjú időpontjában, és november 3-án találkoztunk Kürti János lakásán, ahol mesélt a családjáról és az életéről.

Dr. Vál Ottó, Kürti János nagyapja ügyvéd volt, feleségével, Lusztig Vilmával a mai Bartók Béla úton laktak. Velük élt leányuk, Vál Margit, annak férje, Kürti István és az ő édesanyja, Weisz Olga is. Kürti János apai nagyapja, Kürti Imre a katonakorú magyar zsidó férfiak részére előírt fegyvertelen munkaszolgálat során halt meg. „Nagyanyám élete végéig várta, hogy betoppan,” emlékezett János.

Hasonló sorsra jutott édesapja két testvére, Kürti János és Károly is. Mint a Yad Vashem adatbázisából kiderült, János valószínűleg a második harkovi csata folyamán vesztette életét 1942 végén, míg a mindössze 23 éves Károly előbb Bergen-Belsenbe került, majd onnét Theresienstadtba, ahol nem sokkal a felszabadulása után halt meg.

„Édesapámat is elvitték [munkaszolgálatra], de ő valahol Sopron környékén megszökött, és gyalog jött haza Budapestre,” mesélte János. Felnőtt fejjel nem emlékszik, hogy az apja valaha mesélt volna az általa átéltekről: „Valószínűleg nagyon szörnyű élmény volt számára. Az édesanyám mesélt egyszer egy-két mondatot arról, hogy amikor hazajött, milyen szörnyű állapotban volt: csontváz tele kiütéssel, mindenféle betegséggel.”

A vészterhes időkben a család Budapesten maradt tagjainak bujkálniuk kellett: „A Lánchíd utcában a pincében laktunk, és ott még bujkáltak velünk fiatalok is. Ez egy romos ház volt, és az emeleten volt valami tüzelési vagy melegítési lehetőség, és ott főztek minden nap sárgaborsófőzeléket, és közben kártyáztak.”

Az ostrom végén, a család későbbi tanúságtétele szerint dr. Szentiványi Géza segítette őket.

A háború után Kürti János gépipari technikumot végzett, majd felvételt nyert a kijevi műszaki egyetemre. Miután megszerezte a diplomát, számítógép szervízesként kezdett dolgozni. „1975-ben elfogadták egy szabadalmamat, ami meghibásodott mágneslemezes tárolók javításáról szólt. 1975–89-ig ennek a szabadalomnak a megvalósításán dolgoztam, az ország összes számítógépközpontjának javítottam a meghibásodott egységeit.”

Mivel ekkoriban a számítógépek adattároló lemezeit külföldről importálták, ha elromlottak, nem létezett elérhető technológia a megjavításukra – Kürti János találmányáig. Az évek során még két találmányát szabadalmaztatta: egy összecsukható rollert és a mechanikus tempomatot.

A rendszerváltás idején Kürti János és testvére, Sándor megalapították a KÜRT Kft-t. János emellett feltaláló-felfedező is maradt: „Összehoztam egy nyelvoktató rendszert, amit úgy hívnak, hogy Tabello. Ezt aztán a testvérem segítségével továbbfejlesztettük, és ingyenes használatra átadtunk sok-sok hátrányos helyzetű iskolának.”

Ám nem csak ezt – a KÜRT Zrt. kiemelten támogatja a hátrányos helyzetű gyermekek oktatását, boldogulását. Ennek érdekében hozták létre a Hátrányos Helyzetűek Oktatása alapítványt, és 1991-ben megalapították a Kürt Alapítványi Gimnáziumot, amely ma 30 éves évfordulóját ünnepli.

„Egy pár évvel ezelőtt átadtuk a vezetést az újabb generációnak, és mi nyugdíjba mentünk,” meséli János. Jelenleg a nagyapja által szerzett 12. kerületi házban él feleségével, és szabadidejében további találmányokon töri a fejét.

A történet vége?

Igyekeztem minél többet kideríteni Szentiványi Géza leszármazottairól is, ez azonban keményebb diónak bizonyult. Végül az Egyszer volt… Budapest nevű Facebook csoportban kaptam segítséget Saly Noémi irodalomtörténésztől. A Szentiványi-család történetét az Országos Széchényi Könyvtár gyászjelentés-gyűjteménye, valamint a FamilySearch weboldal digitalizált anyakönyvei alapján lehetett rekonstruálni.

Szentiványi Géza felesége, Hutiray Lujza 1941-ben hunyt el, maga Szentiványi pedig 1973. január 20-án. Leányuk, Szentiványi Katalin Margit Éva 1935-ben ment hozzá Homoródi Bélához, és két gyermekük született: Gábor és Péter. Az ő leszármazottaiknak is fennmaradtak a neveik: Gábor, Márkus, valamint Thomas és Darren. A FamilySearch adatbázisában megtalált 1964-es honosítási kérelem szerint valószínűleg Homoródi Péter vándorolt ki az USA-ba, minden bizonnyal 1957 januárjában.

Eddig a történet – legalábbis a történész által rekonstruált része.

Ám valójában nem ez a történet vége: mind a Kürti, mind a Szentiványi-Homoródi családnak időközben felnőtt a következő generációja – utóbbiak talán nem is tudnak a holokauszt idején lezajlott embermentésről.

A magyar holokauszt során mintegy 100 000 magyar zsidó gyermeket gyilkoltak meg a nácik és magyar cinkosaik – és ki tudja, hány várandós édesanyát, a meg nem született babájával együtt. Az ő történetük idő előtt félbeszakadt, így már sosem tudhatjuk meg, hány tudós, művész, vagy épp Kürti Jánoshoz hasonló feltaláló lett volna köztük, aki életművével gazdagítja a magyar közéletet, és hozzájárul az ország hírnevéhez.