Aaron Maté amerikai újságíró, aki a Trumppal kapcsolatos Russiagate botrány első komoly cáfolatát megjelentette. Erről szóló első cikke a (végül az összejátszás tényét nem igazoló) Mueller-jelentés előtt készült el. Maté (akinek édesapja, Máté Gábor, ismert vancouveri szakpszichiáter 1956-ban hagyta el Magyarországot) Torontóban született és New Yorkban dolgozik. Rendszeresen írt a The Nation-be és a Le Monde Diplomatique című francia lapba, valamint a 2015 novemberében Max Blumenthal által alapított, a nyugati közvéleményben ellentmondásos Grayzone nevű portálon publikál cikkeket az amerikai háborúkról és külpolitikáról. Pushback címmel pedig videóműsort is vezet a Youtube-on.

Mérce: Hogyan találtál rá a Russiagate történetre és miért tartottad fontosnak, hogy megcáfold?

Aaron Maté: Nos, ez lett hosszú ideig a Trump-korszak domináns története. És már a kezdetektől teljes őrültség volt az összeesküvés-elmélet, hogy Oroszország tulajdonképpen éppen megszállja az Egyesült Államokat email-hekkerek és trollfarmok segítségével, és hogy ebben Donald Trump teljes kampánystábja a legmagasabb szintekig részt vett. Az egész állítás abszurd módon fel volt nagyítva, és minden egyes pontján összekapcsolódott a valódi sovinizmussal és hadseregmániával, amelyben az oroszokat sátáni ellenségként mutatták be. Ezt nem hagyhattuk.

Mert így nem Trump rasszizmusát kritizálták vagy azt, hogy a gazdag elitcsoportokat szolgálta ki, hanem a vele való szembeszállás az Oroszországgal való szembeszállás ügye lett.

Eszerint az elképzelés szerint Trumpot csak Oroszországnak köszönhetjük és a leleplezés a kulcsa annak, hogy megállítsuk. Ez veszélyes őrültség. Semmiképpen sem gerjesztenék feszültséget az Egyesült Államok és Oroszország között. Az egyetlen cél a béke kialakítása lehet. Egyébként Trumpnak ez óriási ajándék volt, csak elterelte a figyelmet a valós károkról, amelyeket politikája okozott.

Valódi bizonyítékok pedig soha nem is léteztek. A média és jó pár politikus őszintétlen és félrevezető kijelentések sorát tették, miközben figyelmen kívül hagytak minden olyan bizonyítékot, ami cáfolta fantaszta állításaikat.

Ugyanez történt az orosz beavatkozást érintő vádak esetében is. Mindent, amit „nevük elhallgatását kérő titkosszolgálati források” állítottak, a nyugati média az igazságként mutatott be. A bizonyítékokat mindig keretezték, mindig ott volt körülöttük a bizonytalanság nyelvezete: „lehetséges”, „valószínűsíthető” és így tovább.

Mindez veszélyes és gyatra, hanyag újságírás. Az újságírás feladata, hogy hű legyen a tényekhez. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján kell állításokat megfogalmaznia. Ehelyett a megannyi újságíró csupán elkezdte a rendelkezésre álló állításokat úgy formálni, hogy azok illeszkedjenek a narratívába.

Mérce: Miért gondolod, hogy az elmélet 2017 óta teljes elfogadásra talált a liberális amerikai médiánál? Miért volt a Russiagate támogatása ennyire nyomasztóan egységes, és miért volt olyan kevés hang, amely nem értett egyet vele vagy cáfolta azt?

Aaron Maté: Hadd kezdjem a legjóindulatúbb magyarázattal: számos amerikai újságíró, ahogyan számos amerikai polgár is, érthető módon rettegett Trumptól. Azért, mert egy rettenetes ember, mert fenyegetést jelent úgy az országra, mint ahogy a világra is. Így az orosz-szál tűnt a legjobb módszernek arra, hogy szembeszálljanak vele. Úgy érezhették, ha megkérdőjelezik az orosz befolyásról szóló történeteket, akkor azzal Trumpot segítik.

Azután ott vannak persze a cinikusabb magyarázatok is. Az első az amerikai sajtó totális alázatáról szól a biztonságpolitikai elit felé. Szóval nyilvánvalóan voltak olyan tisztek a CIA-n és az FBI-on belül, akik nem kedvelték Trumpot. De persze ha nem is kedvelték, nem gondolom, hogy ugyanazon okok miatt nem kedvelték, mint ami miatt én nem. Nyilván nem érdekelte őket, hogy Trump háborús uszító és rasszista, de nem gondolom, hogy úgy látták, alkalmas menedzsere lehet az Amerikai Birodalomnak. Ahogyan azt sem kedvelték, ahogy a kezdeti hónapokban és a kampányban arról beszélt, hogy jóban kéne lennünk Oroszországgal.

Pedig szerintem ha az amerikaiak többet működnek együtt az oroszokkal, az jó hír kell, hogy legyen. Minden ilyen közeledés csökkenti a két nukleáris nagyhatalom közötti feszültséget. Mindez azonban különösen rossz hír lett volna azoknak, akik a háborúkon nyerészkednek vagy éppen a fegyverkezésre fordított kiadásokból húznak hasznot ebben az országban.

Trump persze a kampány alatt hangosan szidta Hillary Clintont a háborúk miatt, elítélte a szíriai, líbiai beavatkozásokat is. Ez sem tetszhetett a szolgálatok embereinek. De fontos, hogy Trump valójában az égvilágon semmiben nem hisz. Nem hinném, hogy valóban háborúellenes lett volna, csak észrevette, hogy milyen komoly népszerűsége van ennek az amerikaiak körében.

A nemzetbiztonsági állam őt személyesen bélyegezte meg, bár valójában a háborúellenesség és az oroszokkal folytatott diplomácia gondolatát akarták megbélyegezni. Azzal, hogy „orosz bábnak” kezdték el hívni és azt mondták, csak azért mondja ezeket a dolgokat, mert Putyin megbízta ezzel. Miközben, és ezt még egyszer hangsúlyoznám, nem hiszem, hogy bármit is komolyan gondolt volna abból, amit a háborúellenességről és a békére törekvésről mondott.

De a média már régen megszokta, hogy papagájkommandó módjára ismételgesse, amit a nemzetbiztonsági állam a szájukba ad. Így viselkedett az iraki háború alatt is, szóval ez nem egy új jelenség. A titkosszolgálat emberei csöpögtették a propagandát arról is, hogy Szaddam Husszeinnek tömegpusztító biológiai fegyverei vannak és hogy szövetségre lépett az al-Kaidával, a média meg simán átvette.

Most is így történt, hiszen a nemzetbiztonság ugyanazokat a tőkeérdekeket képviseli, mint a média tulajdonosai, vagyis az amerikai óriáscégekét.

Ráadásul a média az oroszozással a saját, egyértelmű felelősségéről terelte el a figyelmet Trump sikerében.

Gondoljunk csak vissza, a kampány elején Trump végtelen műsoridőt kapott az összes hírcsatornától, hiszen felháborító dolgokat mondott és ez nagyon megdobta a tévék nézettségi számait.

Ez volt a valódi ok, amiért Donald Trump győzni tudott, de mindezt persze nem vállalhatták fel, és nem beszélhettek az USA óriási, rendszerszintű társadalmi válságáról sem őszintén. Szóval mi maradt a fősodratú médiának? Az a sztori, hogy pár orosz trollfarm és néhány elképesztően buta, oroszok által pénzelt Facebook-hirdetés – amelyeket szinte senki sem látott és még csak nem is Trumpról szóltak – miatt győzhetett csak ez az ember.

Az Egyesült Államok egy bukott állam. Ez tette lehetővé, hogy ez a bohóc a munkásosztály hősének kiálthatta ki magát és így győzhetett meg ennyi embert arról, hogy jobb elnök lenne, mint az elit felkentje, Hillary Rodham Clinton. Ha ezt a jelenséget az elejétől őszintén akarták volna megérteni,

tárgyalni kellett volna a szabadkereskedelmi egyezményeket, amelyek kiüresítették az ipari központok életét, megszüntették és a tengerentúlra helyezték át a munkahelyeket. Beszélni kellett volna a tízezrekről, akiket a folyamatos háborúk súlyosan érintettek

– katonákról, akik odamentek és meghaltak, vagy súlyos sérülésekkel tértek vissza. Mindezekről a hibákról és az „amerikai mészárlásról”, ahogyan Trump a beiktatási beszédében fogalmazott.

Mérce: De milyen politikát folytatott akkor valójában Trump Oroszországgal szemben? Mi történt ebben a kérdésben az elmúlt négy évben? Azzal szemben, amit a média ezen része állított a nagy orosz- és Putyin-barátságról?

Aaron Maté: Igen, valószínűleg a legveszélyesebb dolog Oroszországgal kapcsolatban az volt, hogy a demokraták és a titkosszolgálatok folyamatosan azzal vádolták Trumpot, hogy túl gyengekezű az oroszokkal szemben. De a Trump-kormány valójában nagyon is kiélezte az ellentéteket Oroszországgal minden egyes kérdésben.

Először is kilépett az oroszokkal kötött nukleáris egyezményből. Kilépett a New Start és az Open Skies szerződésekből is. A New Start volt a legfontosabb, mert ez volt a legutolsó érvényben lévő szerződés, amely a nagyhatalmak atomfegyvereinek mennyiségét korlátozta. Ha ezek a szerződések végleg lejárnak, az új atomfegyverkezési versenyhez vezethetne. Trump kormánya pedig egyszerűen megtagadta, hogy ezt a szerződést megújítsa.

Most Joe Biden egyik első tette hivatalában éppen az volt, hogy megújította a New Startot amerikai részről – ironikus módon éppen Trump egy súlyosan oroszellenes intézkedését törölte el.

Tehát míg mindenki gyengekezűséggel vádolta, Donald Trump valójában nagyon veszélyes, háborús politikát folytatott Moszkvával szemben: a nukleáris fegyverkezés mellett szankciókat is bevezetett, hogy megakadályozza az Északi Áramlat gázvezeték épülését Németország és Oroszország között.

És nem gondolom, hogy ez az elnök személyes döntése lett volna. Hiszen az elnöksége elején még együttműködésre biztatott Moszkvával. Ezt valahogy akkor őszintének éreztem. De valójában a helyzet az, hogy Trumpnak nincsenek valódi politikai elköteleződései: nincs amiért ki akarna állni, ha szembeszállnak vele. Simán teljesen pszichopata, és szélsőjobboldali, milliárdos támogatóitól függ, mint amilyen például a néhai Sheldon Adelson vagy a Mercer-család. Trump csak arra törekedett, hogy népszerű lehessen hívei körében és hogy dicsérjék.

Minden neokonzervatív tanácsadója azt mondta neki, hogy tenni kell az ellen, hogy Putyin bábjának csúfolják. Ő meg mindezt elfogadta. Néha próbálkozott persze ellenkező előjelű dolgokkal is, mint például kivonulni Szíriából, de a nemzetbiztonsági elit szembeszállt vele és Trump mindenben engedett. Szóval valójában akármik is voltak a szándékai, politikája Oroszországgal szemben rendkívül bonyolulttá vált.

Mindenesetre maga a tény, hogy Trump még a New Start-ot sem akarta megújítani, önmagában mutatja, mekkora baromság volt az egész Russiagate.

Mérce: A Russiagate lebukása a magyar kormánymédia számára is kiváló muníciónak bizonyult. Arra használták, hogy hiteltelenítsenek mindent, ami a nem-szélsőjobbos médiából ezután nyugatról jön. Ezekre a súlyos következményekre persze Amerikában soha senki nem figyel, pedig egy ilyen hiba megerősített olyan jobboldali rezsimeket is, mint Lengyelország, vagy Magyarország. Mi lehet majd a Biden-kormány Kelet-Európa politikája és mennyire fog eltérni Trumpétól?

Aaron Maté: Egyet mindenképpen tudok. Ami az Egyesült Államok Magyarországhoz való hozzállását továbbra is alapvetően meg fogja határozni, az az országotok szerepe a globális rendszerben, amit az USA ellenőrizni akar. Szóval a fő kérdések: ellenségesen viselkedik-e Magyarország Németországgal szemben, amely Washington legfőbb szövetségese a térségben? Szorosabbá vált-e a magyar-orosz szövetség az elmúlt években vagy inkább csak arról van szó, hogy Magyarország semlegességre törekszik?

Alapvetően, ha bármilyen kormány, bármilyen politikával, bárhol hajlandó arra, hogy elősegítse az USA katonai hegemóniáját – ha részt vesz a NATO-csapatok háborús játékaiban; ha katonailag hajlandó az amerikai célokat szolgálni, hogy egyre inkább körbefogja Oroszországot – akkor azzal az országgal az Egyesült Államok nagyon szívélyesen fog bánni.

Mert én úgy látom, minden arról szól, hogy bárkit, aki kerékkötője lehet a globális amerikai hegemóniának, minden áron alá kell ásni és el kell szigetelni.

Ezért volt az is, hogy az Obama-kormányzat annyi időt és energiát fektetett az ukrán kormány megbuktatásába és Ukrajna nyugati szövetségbe integrálásába 2014-től. Ragaszkodtak hozzá, hogy Viktor Janukovics kormánya megbukjon, utána meg átküldték John McCaint és Victoria Nulandet, hogy tárgyaljon a kijevi lázadókkal. De ez őrület. Gondoljunk bele, mit szólnánk hozzá, ha orosz politikusok most Washingtonba repültek volna és elkezdenek tárgyalni azokkal a dilinyósokkal, akik megrohamozták a Capitoliumot? Ráadásul az USA fasiszta elemeket jutatott ott komoly hatalomhoz. Persze nem minden kijevi tüntető volt fasiszta, de jelentős részük igenis az volt. Szóval egyfajta nyugati hídfőállássá vált Ukrajna az orosz határon. A helyzet nagyon veszélyes most is, de az amerikai hatalom egyszerűen így működik.

A kiéleződött konfliktus immár hat éve tart. Én nagyon kíváncsi vagyok, hogy Biden végre hajlandó lesz-e ez egészet lezárni. Mindenesetre ez most már nehéz ügy lesz, nem lehet egyszerűen kihátrálni belőle. Tehát én inkább úgy látom, hogy a háború a Donbaszban továbbra is folytatódik majd, teljesen értelmetlenül.

Mit is jelent ez Magyarországra nézve? Úgy sejtem, ha Orbán Viktor hajlandó lesz kicsit jobban szembefordulni Oroszországgal és kicsit hasznosabbá válni az amerikaiak számára, akkor a most hangoztatott aggodalmak Orbán autoriter rendszerével és retorikájával kapcsolatban hamar alább fognak hagyni.

Mérce: Legújabban itt van Alekszej Navalnij ügye is, ami nyugaton ugyancsak nagy figyelmet kapott…

Aaron Maté: Igen, nézd, az alapvető problémám az, hogy fogalmam sincsen, mekkora befolyással vannak a Fehér Házra a nemzetbiztonsági szolgálatok. Az bizonyos, hogy Navalnijt valaki megmérgezte, de utána meg kiderült, hogy a CIA és a brit MI6 nyakig benne vannak a történetben. Például, miután Navalnijt végül Berlinbe szállították, a New York Times lehozta, hogy a CIA és az MI6 már jóval korábban leadta a mérgezésről gyűjtött információit a német kormánynak. Merkel ezekre alapozta az Oroszország elleni vádat, nem a német kormány saját vizsgálataira.

Mérce: Miért vonta bele magát ebbe az ügybe a CIA és az MI6 és mire célzol, milyen szerepet játszottak itt? Egyetértesz azzal, hogy Navalnijt az orosz FSZB mérgezte meg?

Aaron Maté: Az eredeti sztorit, ami bizonyítaná, hogy Navalnij megmérgezéséért közvetlenül az orosz kormány felelős, a CNN-en publikált oknyomozó cikk robbantotta ki. Ebben még egy telefonbeszélgetés is szerepelt ugye. Az előbbiekben már kifejtettem, mi is a problémám az így szerzett sajtóinformációkkal. Persze elismerem, hogy nem vagyok eléggé tisztában az oroszországi belső politikai viszonyokkal ahhoz, hogy teljesen elutasítsam ezt a verziót. Ha igaz, akkor a mérgezés azért lehetett ilyen látványos, mert ez „üzenet” Navalnijnak, minden politikai disszidensnek és minden orosznak: ha együttműködsz a Nyugattal, akkor el fogunk kapni. Ez nagyon is erőszakos, verőemberes módja ennek az üzenet-átadásnak.

Viszont sajnos számos okom van arra, hogy a teljes, hivatalos CNN-verziót ne fogadjam el. Bár az USA-ban nagyhatalmú ellenzéki figurának mutatják be Navalnijt, a felmérések szerint azért elég kevéssé volt hagyományosan népszerű Oroszországban. Más ellenzéki politikusok sokkal ismertebbek és kedveltebbek nála, több támogatásuk is van.

Navalnij persze elképesztően hatásos korrupcióellenes aktivista, ami azt is jelenti, hogy számos más nagyhatalmú figurának is lehetett személyes indíttatása megmérgezni.

Egyébként is, mi lehetett a motiváció, amelynek mentén az amerikaiak és a britek az információikat csak úgy odaadták a németeknek? Nos, miután Navalnij megmérgezésének nyugati verziója nyilvánosságra került, felerősödtek a hangok, amelyek az Északi Áramlat gázvezeték építés leállítását követelték. Szóval nekem úgy tűnik, ez lehetett az indíték.

Persze lehetséges, hogy valóban Oroszország kormánya és az FSZB művelte az egészet, de vakon nem fogom ezt a magyarázatot elfogadni, például azért sem, mert egy rendkívül homályos hírpotál, a Bellingcat is beszállt az ügybe. Ezt a portált Nyugaton mint független oknyomozókat mutatják be, akik az interneten böngészve oldanak meg rejtélyeket, de valójában az egész nem más, mint egy NATO-trollfarm. A média róluk szóló anyagai mindig figyelmen kívül hagyják ezt, de alapjában véve őket nyugati kormányok pénzelik, és mindig csak velük ellenséges kormányokkal kapcsolatban hoznak vádakat cikkeikben.

Korábban például hamis híreket terjesztettek Szíriával kapcsolatban is. Az Aszad-kormányt vádolták olyan korábbi vegyitámadásokkal, amelyekről a nekünk (a Grayzone-nak) szivárogtató OPCW-ügynökök bizonyították be, hogy éppen a lázadók követték el. A szivárogtatónkról ezek után hamis vádakat publikáltak a Bellingcaten, még egy hamisított levelet is lehoztak. Bármi, amiben a Bellingcat is benne van, automatikusan nagyon gyanús nekem. Még egy kiszivárogtatott, belső brit kormányzati dokumentum is leírja, hogy egyrészt pénzért bármit lehoznak, másrészt megbízhatatlanok.

Mérce: Számos dolog történik most a nyugati médiában, ami nagyon aggasztónak számít a szólásszabadság szempontjából. A Twitter nemcsak Trump fiókját, de fiókok ezreit törölte nemrég. A Facebook hozzáállása és számos baloldali újságíró elküldése is ebbe az irányba mutat. Mi történt? És mit gondolsz a helyzetről?

Aaron Maté: Nagyon veszélyes időket élünk. Egyrészt ott van Trump a híveivel mint valós fenyegetés, de közben ezt a másik oldalon egyfajta fegyverként használják, hogy egy csomó szigorú biztonsági intézkedést és cenzúrát is bevezessenek. Például Hunter Biden korrupciós ügyeinek egyszerű letiltása a médiában a választás napjaiban hihetetlen volt. Volt egy valódi laptop valós információkkal, a liberális média viszont egyszerűen nem írt minderről. Azt mondták, orosz dezinformáció az egész, amit mindenki szépen átvett. Glenn Greenwald újságíró is kifejezte felháborodását, hogy az erről írt cikkét simán letiltották az Intercepten, az oldalon, amelynek társalapítója volt, mondván, nem felel meg a szerkesztőség irányelveinek.

Ez történik, ha az országodban a legtöbb újságíró már egyáltalán nem elkötelezett a szakma alapelvei mellett és sokkal jobban kötődik a saját szűk körének politikai érdekeihez. Én személyesen egyáltalán nem sirattam meg Trump Twitterét. Sőt, viccesnek találom azt, hogy elveszítette ezt a platformot.

Ugyanakkor az, hogy ez az egész milyen mértékben erősíti majd meg azt a kultúrát, amiben megengedjük a techóriásoknak hogy helyettünk döntsék el, mit láthatunk és mit nem, nagyon veszélyes jövőt jósol.