Sorra nőnek ki a földből az akkumulátorgyárak és az azokat kiszolgáló beruházások országszerte. A recept Sóskúton is szinte ugyanaz, mint Gödön: az önkormányzat tehetetlen, sőt kifejezetten segítőkész, míg a lakosság magára marad a kormány kegyét élvező nagyvállalattal szemben. A kialakult helyzetről a beruházás ellen határozottan tiltakozó sóskútiak és szintén érintett tárnokiak meséltek a Mércének.

Tavaly januárban döntött úgy egyhangúlag a sóskúti önkormányzat képviselő-testülete, hogy minden segítséget megad a település határába tervezett elektrolitgyár-beruházás megvalósításához. Vagyis készséggel átminősíti az érintett földterületeket beruházási célterületté, és szorosan együttműködik a Külügyminisztériummal és minden egyéb illetékessel, hogy a gyárépítés mihamarabb nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű lehessen.

Mint az a testületi ülés jegyzőkönyvéből kiderül, ekkor még maga a polgármester, König Ferenc sem tudta pontosan, mit fognak gyártani az üzemben, a lényeg csupán az volt, hogy jelentős beruházásról van szó, ami jó eséllyel további cégeket vonzhat a faluba, ezzel adóbevételt generálva.

Pedig talán érdemes lett volna először tájékozódni – és legfőképp tájékoztatni a lakosságot, melynek érdekeit elvileg képviseli az önkormányzat. A Dongwha Electrolyte Hungary Kft. a gödi Samsung gyár beszállítójaként, a tervek szerint lítium-ion akkumulátorok gyártásához szükséges anyagokkal fog dolgozni Sóskúton. Ehhez első ütemben egy elektrolitgyár, második ütemben pedig egy veszélyes hulladék (az elektródagyártáshoz használt NMP, vagyis  N-metil-2-pirrolidon) újrahasznosító üzem felépítése szükséges.

A beruházás azonban nemcsak ezért kapcsolódik a gödiek életét megkeserítő Samsunghoz, hanem az önkormányzat titkolózása és behódolása, a kormányzat szerepe a nagyvállalat feltétel nélküli kiszolgálásában, és a lakosság érdekeinek semmibevétele is nagyon emlékeztet arra, amit az utóbbi két évben láthattunk Gödön.

A felső küszöbértékű veszélyes üzemként bejegyzett elektrolitgyár és a mellé tervezett üzem a két Pest megyei község között, Tárnoktól kb. 1 kilométerre, Sóskúttól pedig kevesebb mint 1,5 kilométerre épül, de hatása érintheti például a szintén közeli Pusztazámort vagy Érdet is. Az elektrolit tűz-, illetve robbanásveszélyessége, az NMP pedig súlyos mérgező, magzatkárosító hatása miatt kelthet joggal aggodalmat bárkiben, akinek az otthona közelében hirtelen több tonnányi jelenik meg belőle. Ennek ellenére a lakosság több mint fél évvel később, csak tavaly szeptemberben szerzett tudomást a beruházásról, méghozzá a sajtóból.

A polgármester utólag, szeptember elején kiadott közleményében nem tagadta, hogy a tárgyalások mind kormányszinten, mind pedig helyi szinten hónapok óta zajlottak, a végső döntésig azonban elmondása szerint minden bizonytalan volt, mivel egy ilyen beruházásért települések, sőt országok is versenyeznek.

„Természetesen ezeket a tárgyalásokat akár nyilvánosságra is hozhattam volna, mint polgármester, de aki egy picit is ért a gazdasági és politikai vezetéshez, az tudhatja, hogy ennek van egy protokollja. Mivel a tárgyalások az utolsó napokig folytatódtak, ezért a végső bejelentést a befektető cég vezérigazgatója és Külügyminiszter urunk tette meg”

– indokolta a hónapokig tartó titkolózást König. Szerinte, ha a beruházásról ő már korábban tájékoztatta volna a sajtót, több államilag támogatott beruházás nem jött volna Sóskútra.

Csakhogy az emberek elsősorban nem a kitűnő protokolláris ismeretei miatt választanak maguknak vezetőt, hanem annak reményében, hogy mindig, minden helyzetben az ő érdekeiket tartja szem előtt. A Mércének nyilatkozó sóskútiak és tárnokiak azonban úgy érzik, a döntéshozók helyettük a dél-koreai nagyvállalat érdekeit képviselik.

A sóskúti polgármester azzal nyugtatja őket, hogy a gyárban nem zajlik majd vegyi anyagok előállítása, csak különböző anyagok összekeverése, így nem is veszélyes az üzem. Csakhogy az elektrolitgyár besorolása nem véletlenül „felső küszöbértékű veszélyes üzem”, hiszen az ott óriási mennyiségben felhasznált anyagok önmagukban is veszélyesek. Baleset még a legnagyobb elővigyázatosság mellett is történhet, az pedig a lakosság szerint abszurd, hogy annyira laza szabályozás vonatkozik az akkumulátorgyártással kapcsolatos tevékenységekre, amelyek alapján nem kell környezeti hatásvizsgálatot végeznie a cégnek.

Bár Tárnokhoz néhány száz méterrel még közelebb is esik a Dongwha leendő üzeme, mint Sóskút lakott területeihez, ráadásul – ami talán leginkább aggasztja a helyieket – az uralkodó szélirány is nagyrészt errefelé fúj az ipari park irányából, a tárnokiakhoz még annyi információ sem jut el a beruházásról, mint a sóskútiakhoz. Ugyanis az közigazgatásilag nem a városhoz tartozik, emiatt pedig Lukács László polgármester szerint hivatalosan semmibe nincs beleszólása az önkormányzatnak.

„Egy polgármesternek sokkal harciasabban kellene kiállnia a saját településéért” – vélekedik egy tárnoki lakos, aki szerint az önkormányzatnak kötelessége lett volna felkérni egy független iparbiztonsági szakértőt a gyárral kapcsolatos dokumentumok átnézésére és az esetleges problémák feltárására, hogy egy minél korrektebb és részletesebb választ tudjanak adni a lakosságnak.

Ráadásul az önkormányzat sokkal hatékonyabban tudta volna kifejezni a lakosság igényeit a Dongwha felé, illetve a sóskúti önkormányzattal is tárgyalhatott volna az ügyben. Egy másik tárnoki azt mondja: megérti, hogy egy kistelepülés ellenzéki önkormányzatának nem könnyű egy kormányzat által támogatott beruházás ellen felszólalni, ugyanakkor azt nem tartja elfogadhatónak, hogy – sokakhoz hasonlóan –  csak akkor értesült a gyárépítésről, amikor mellette elhaladva meglátta azt, hivatalos értesítést azóta sem kapott róla.

Sóskút és Tárnok lakosságának egy része az önkormányzatok tehetetlenségét (vagy inkább tenni nem akarását) érzékelve, az „ünnepélyes” bejelentést követően hamar rájött, hogy önmagát kell megszerveznie és képviselnie.

A helyzetet azonban nem könnyítette meg, hogy továbbra sem kapott nagyobb nyilvánosságot az ügy, a sóskúti önkormányzat ugyanis még az elektrolitgyár kapcsán szeptemberben megtartott katasztrófavédelmi közmeghallgatást sem volt hajlandó meghirdetni az általa üzemeltetett platformokon – így például a sokak tájékozódását szolgáló helyi újságban sem. Vagy csak igen későn adott tájékoztatást (pl. a falu honlapján), ennek következtében pedig kevesen tudtak részt venni az eseményen. Bár a jelenlévők kifejezték tiltakozásukat a gyárépítés ellen, illetve aggályaikat az önkormányzat kommunikációját és a gyárral kapcsolatos hiányos tájékoztatást illetően, a hatóság végül még ebben a hónapban kiadta az építési engedélyt az első ütemre.

„Mindenképpen veszélyes ez az üzem, már csak abból kiindulva, hogy összesen több mint 700 tonna tűz- és robbanásveszélyes anyag lesz jelen a telephelyen, és ha belegondolunk, bármiféle üzemzavarból adódhatnak problémák” – mondja egy tárnoki lakos.

Például – mint az a közmeghallgatáson elhangzott – egy raktártűz esetén az üzem szellőztető rendszerén keresztül a levegőbe kerülhetnek veszélyes gázok. De arról, hogy ezek az anyagok ilyen esetben hogyan hígulnának, illetve hogyan terjednének a levegőben, és a lakott területet milyen koncentrációban érnék el, nem tud semmit a lakosság. Ahogy arról sem, hogy milyen baleseti szcenáriókkal számoltak a gyár biztonsági jelentésében, és azoknak milyen kimenetelük lehet. „Egyszerűen azt mondták, hogy ők megvizsgálták a kockázatokat, és úgy látják, a halálesetekkel járó balesetek bekövetkezésének a valószínűsége elfogadható kockázati kategóriába esik, innentől kezdve minden mehet a maga útján” – idézi fel forrásunk a hatóság reakcióját.

Mint arra ő is rávilágít, a lakosság bizalmatlansága az információhiányból fakad, illetve abból, hogy nem tartják elég szigorúnak a jelenleg érvényben lévő szabályozásokat. Tartanak a gyár – nem ismert – kibocsátásától, környezeti hatásaitól, beleértve például a zajszennyezést is, és persze ezek összhatásaként az ingatlanárak csökkenésétől és szeretett lakhelyük élhetetlenné válásától.

„Még ha mindent úgy is csinálnak, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, ki fogja azt garantálni, hogy minden megfelelően fog működni, és minden megfelelően lesz ellenőrizve, amikor a jelenlegi előírások szerint például a Samsungnál öt év múlva kell újra hatósági felülvizsgálatot tartani?”

E lakos szerint – ha már mindenképpen ahhoz ragaszkodik a kormány, hogy ilyen beruházások jöjjenek az országba –  az lenne a minimum, hogy nagyon kemény, folyamatos ellenőrzés alatt tartsák őket a hatóságok, enélkül ugyanis nem látnak rá garanciát az emberek, hogy ne csak papíron stimmeljenek az előírások.

„Szeretek itt lakni, én már nem akarok költözni, megint felvenni 30 millió forint lakáshitelt, és azt még nyögni csak azért, mert épül itt egy ilyen dolog„ – mondja egy másik tárnoki, aki úgy véli, komoly erkölcsi felelősség (a környékbeli települések lakosságával számolva) 15-20 ezer ember életének megkeserítése.

Mint az a közmeghallgatáson egyébként kiderült, a Dongwha nem tervez véderdőt telepíteni zajcsökkentés céljával (sőt, erre nem is kötelezi a hatóság), így a lakosok attól is tartanak, hogy Sóskút és Tárnok is Göd sorsára jut, ahol a Samsungnak úgy engedélyezik a hatóságok a folyamatos bővülést, hogy rendszeresen átlépi a gyár zaja a megengedett határértéket, ami a környékbeliek számára elviselhetetlen.

A beruházás első üteme végül az aggályok ellenére zöld utat kapott, a lakossági tiltakozás viszont egyre erősebb, ami még hatással lehet a második ütem megvalósulására.

Egy csapat sóskúti, tárnoki, pusztazámori és más környékbeli lakos úgy döntött, nem hagyja annyiban a dolgot: mivel az önkormányzatoknak hála még mindig van olyan, aki most hall először a gyárépítésről, szórólapokkal járják a településeket, hogy minél több embert informáljanak az aktuális helyzetről, de indítottak petíciót, és létrehoztak egy Facebook-oldalt is, ahol szintén folyamatosan hírt adnak a fejleményekről. Az első és legfontosabb cél most az, hogy minél több ember képbe kerüljön, és egyre többen csatlakozzanak hozzájuk.

A lakossági tiltakozás híre tehát egyelőre szájhagyomány útján terjed, ami a háromezer lelkes Sóskút esetében valamivel egyszerűbb kihívásnak tűnik, mint a tízezres Tárnokon. De jelen pillanatban csak ezek az eszközök adottak, hiszen a járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet gyakorlatilag ellehetetlenít minden tiltakozási formát: a gyülekezést betiltották (pedig novemberre tüntetést is terveztek volna), nem lehet népszavazást kezdeményezni, nem lehet rendkívüli testületi ülést kérni a képviselő-testülettől, de még egy rendes közmeghallgatást sem lehet megtartani.

Elgondolkodtató, hirtelen mennyire aránytalanná válnak a vírusmentes időkben sem épp kiegyensúlyozott erőviszonyok az érdekeit érvényesíteni próbáló lakosság és a nagyvállalatok között, amelyek továbbra is könnyített pályán építkezhetnek. A kormány ugyanis készségesen nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűvé nyilvánítja a beruházásaikat, amiket – biztos, ami biztos – Szijjártó Péter egy baráti kézfogás keretében megtold még néhány milliárd forint állami támogatással is.

A tiltakozó közösség egyik sóskúti tagja arról mesél, hogy még ekkora ellenszélben is elszántak, rengeteget dolgoznak az ügy érdekében. Szerinte Sóskúton mára nagyobb a beruházást ellenzők tábora mint az azt támogatóké, a csapat egy másik tagja viszont hozzáteszi: a település kis mérete hátrány is, sokan ugyanis egyelőre nem merik felvállalni tiltakozó álláspontjukat, félve az ismerősök reakciójától vagy az esetleges retorzióktól.

A nehéz terep ellenére néhány hét alatt összeállt egy elhivatott csapat, szeptember óta szabadidejükben munka után, éjszaka vagy épp hétvégéken igyekeznek minél alaposabban beleásni magukat a gyárral kapcsolatos tudnivalókba. Már együtt és komoly felkészültséggel vágtak neki a következő, tavaly novemberi közmeghallgatásnak, ami a Dongwha veszélyes hulladék (NMP) újrahasznosító egységének környezethasználati engedélyeztetéséről szólt (az elektrolitgyárral ellentétben ugyanis ez itt legalább előírás).

Csakhogy a járvány újra közbeszólt, így a veszélyhelyzet miatt elvileg fizikai jelenlét nélkül, egy konferenciahívással oldották volna meg a problémát. Ehelyett azonban, a gyakorlatban egyszerre csak egy ember tehette fel a kérdéseit a vonal túloldalán ülő illetékeseknek (már ha éppen nem volt foglalt).  „Lássuk be, hogy ennek köze nincs egy közmeghallgatáshoz” – mondja egyik forrásunk.

Szerinte ugyanis hiába érvelt azzal a kormányhivatal, hogy a betelefonálásokról készült teljes hanganyagot közzétették utólag, valójában megfosztották a lakosokat attól, hogy meghallgassák egymást, vagy esetleg reflektáljanak egymás mondandójára. Amellett, hogy magát a lebonyolítást botrányosnak tartották, azt is megjegyezték: a hatóságot láthatóan nem érdekelték a felmerült aggályok. Kevesebb mint két héttel később meg is kapta a cég a környezethasználati engedélyt a második ütemhez.

Mivel az újabb építkezés még nem kezdődött meg, úgy döntöttek a tiltakozók, hogy jogi úton támadják meg a beruházást. Ennek menetéről egyelőre nem szeretnének sok mindent elárulni, de az kijelenthető, hogy reményeik szerint így sikerül ellehetetleníteni a még csak tervrajzokon létező második ütemet. Ha ezt sikerülne kiharcolniuk, feltehetően az első ütemben félig már felhúzott elektrolitgyárnak sem érné meg maradni a telephelyen, mivel a két üzem a tervek szerint összedolgozna. Emellett, ha vége lesz a veszélyhelyzetnek, egy helyi népszavazás kezdeményezését is tervezik.

Mivel országosan egyre több települést érint a kormány akkunagyhatalommá válási ambíciója, melynek „természetes velejárójaként” újabb és újabb, lakott területek szomszédságában, a lakosság megkérdezése nélkül engedélyezett veszélyes ipari létesítmények nőnek ki a földből, a tiltakozók igyekeznek szélesebb perspektívából tekinteni saját helyzetükre is.

„Ha a tiltakozásunkkal legalább azt sikerül elérnünk, hogy a következőket olyan területre teszik, ahol a lakosságot nem veszélyeztetik, már az is nagy dolog”

– mondja egyikőjük.

Van, aki szerint az érintett települések közös fellépésére is szükség lenne, és jó volna az is, ha akadna olyan politikus, aki hajlandó beleállni ebbe az ügybe országos szinten, mert jelenleg úgy érzik az érintettek, hogy senki sem képviseli őket.

És ami talán a legfontosabb, hogy az emberek ne hagyják, hogy a fejük fölött döntsenek az életükről, illetve vállaljanak nagyobb szolidaritást egymással, álljanak ki egymásért akkor is, ha ők esetleg a gyártól távolabb eső településrészeken élnek – mondja egy másik tiltakozó. Hozzátéve:  „Sokan elhitték, hogy nem tudnak már mit tenni, de úgy gondolom, hogy ez nem igaz. Akkor igaz, ha elhisszük.”