Madhuresh Kumar az indiai Népi Mozgalmak Nemzeti Szövetségének koordinátora. A több mint 300 társadalmi mozgalmat magába tömörítő Szövetség aktívan részt vesz az ország jelenleg is zajló földjogi harcaiban. Az alábbi interjúban Madhuresh Kumart a közelmúltban zajló tiltakozásokról, a mezőgazdasági, a női és a zöld mozgalom összefonódásairól kérdeztük, illetve arról, mennyiben jelentenek veszélyt a jelenlegi tiltakozások Narendra Modi, India szélsőjobboldali, hindu-nacionalista miniszterelnökének hatalmára.

Hivatalosan India a világ legnépesebb demokratikus berendezkedésű országa, Modi vezetése alatt azonban India „illiberalizálódott”: az elmúlt években a kormány négymillió muszlimtól vonta meg az állampolgárságot, az India és Pakisztán közötti határkonfliktus tovább súlyosbodott, a kormány szélsőségesen tőkepárti gazdaságpolitikája pedig óriássztrájkokba torkollott. Jelenleg milliók tiltakoznak az új mezőgazdasági törvények ellen.

Mérce: Elmagyarázná, mik azok az új törvények, amelyek ellen az indiai gazdák tüntetnek és miért problematikusak?

Madhuresh Kumar: 2020. június 5-én, a COVID19-járvány közepette az indiai kormány három rendeletet fogadott el sietve: a mezőgazdasági termelők termeléséről és kereskedelméről szóló rendeletet, az árbiztosításról és a mezőgazdasági szolgáltatásokról szóló megállapodást és az alapvető árucikkekről szóló (módosító) rendeletet.^[1] Ezeket aztán 2020 szeptemberében megfelelő parlamenti viták és az érintett mezőgazdasági termelők képviselőivel való egyeztetés nélkül iktatták törvénybe.

A kormány magyarázata az, hogy az indiai mezőgazdaság válságban van, reformokra van szükség, és meg kell próbálnunk megnövelni a mezőgazdasági termelők jövedelmét. Ezért liberalizálnunk kell az agrárpiacot, hogy több beruházás és befektetés jöhessen a magánszektorból és az iparból, és így a mezőgazdaság jobban üzleti alapokra helyeződhessen.

Azzal a mezőgazdasági termelők is egyetértenek, hogy az indiai mezőgazdaság válságban van, hiszen évente átlagosan húszezer gazda követ el öngyilkosságot, adósság, kétségbeesés vagy terméshiány miatt.

India lakosságának közel 60 százaléka foglalkozik mezőgazdasággal és ahhoz kapcsolódó tevékenységekkel, annak ellenére, hogy a GDP-hez való hozzájárulásuk csupán 18 százalék. A földtulajdonnal rendelkező gazdálkodók 80 százaléka kis földtulajdonnal rendelkezik. Egy-két holdnyi földterületekről van szó, tehát el sem érik az egy hektárt. A másik széles réteg mezőgazdasági munkásokból áll, akiknek nincs földtulajdona, és akik szerződés alapján dolgoznak.

A gazdák legnagyobb ellenvetései a következők. Egyrészt, a törvények a szerződéses gazdálkodást fogják előmozdítani és ennek keretében a nagyvállalatok (például a Pepsi, a Coca-Cola, vagy az Adani és az ITC) fognak megállapodást kötni a gazdákkal.

Két egyenlő fél közötti szerződésnél a termelőknek van mozgásterük, de ahol egy gazda és egy óriásvállalat köt szerződést, ott nincs hatalmi paritás, a törvény nem védi a gazdát.

A meghozott törvények inkább a vállalatokkal szembeni szerződéses kötelezettségek védelmére irányulnak.

Másrészt elősegítik a már meglévő támogatási árstruktúra felbomlását, ami jelenleg a földtulajdonnal rendelkező gazdák rendelkezésére áll. Tegyük fel, hogy minden évben a gazda búzát és kukoricát termeszt, és a kormány meghirdet egy bizonyos minimális támogatási árat, az úgynevezett MTÁ-t, ami alapján az állam felvásárolja a terményt. Ez az ár garantálja a gazda számára a biztos bevételt, míg a piaci ár még a termelés költségeit sem hozná be. Ráadásul amint több vállalat és szereplő lép be a piacra, az árak tovább csökkennek majd. Ennek eredményeként, ha a ráfordítási költségek nagyon magasak, a gazdák nem fognak tudni eleget termelni. A gazdáknak nyújtott állami támogatások mégis lassan megszűnőben vannak, a kormány lassan kivonul a piacról.

Harmadrészt problémás az, ahogyan ezeket a törvényeket bevezették, mindenféle vita és egyeztetés nélkül. Indiában a kormány hozhat ugyan rendeletet, de utána a parlament elé kell vinnie azt. A nagyobb törvények elfogadását általában egy legalább 6-7 hónapos előzetes konzultáció vagy vitarend előzi meg – bizottsági megbeszélések, a parlamenti képviselők vitája, illetve a kormány az érintett emberekkel is egyeztethet.

A szóban forgó törvényeket bejelentették, majd mindenféle vita és egyeztetés nélkül megszavazták őket. Ezt csak azért tehették meg, mert parlamenti többségük van. Ezért mindenki azt kérdi, hogy ha ez egy olyan előnyös és történelmi jelentőségű jogszabály, mint amilyennek mondják, akkor miért nem konzultáltak erről velünk? Ha nem vagyunk meggyőződve arról, hogy ez olyan jó nekünk, akkor miért nem vették figyelembe a véleményünket? Tehát az egész törvényalkotási folyamat autoriter módon zajlott.

Ez az a kontextus, amelyben a tiltakozások zajlanak.

Mérce: A híradások szerint a tüntetések Pandzsáb-régióban a legerősebbek, mi ennek az oka? 

Madhuresh Kumar: A mezőgazdasági áruk jelenlegi kereskedelme régiós-kormányzati piacokon keresztül történik. A régiós központoknak vagy akár a régiós városoknak vannak úgynevezett mezőgazdasági ármechanizmus árupiacai, az MÁÁ-k. Ezeken a piacokon az MTÁ (minimális támogatási ár) alapján vásárol a gazdáktól a régiós kormány. A mezőgazdaság föderális és konföderális ügy is, tehát a központi kormány és a régiós kormányok is hozhatnak róla döntést. A központi államnak viszont nagyobb hatalma van ebben a tekintetben.

Sok régiós államban, például Bihar és Dzshárkhand államokban az MÁÁ-rendszerei már felbomlottak. Tehát az ottani gazdák már nem részesülnek állami juttatásokból.

Pandzsábban, Harijánában, bizonyos mértékig Mahárástrában az MÁÁ-rendszer még működik, az itteni gazdákat ezért érzékenyebben érintik az új törvények. Abban a pillanatban, hogy eltörölnék az MÁÁ-rendszert, a gazdák mindenüket elveszítenék.

Ez az oka annak, hogy annyian tüntettek ezekben az államokban – folyamatosan ébernek kell lenniük ahhoz, hogy a meglévő törvények érvényben maradjanak.

A gazdák szerint ugyan vannak problémák az MÁÁ-val, de azokat nem úgy kell megoldani, ahogyan a kormány próbálja. Továbbra is fenn szeretnék tehát tartani Pandzsáb és Harijána meglévő struktúráit.

A tüntetések központjává november 24-26-án Delhi vált. A tiltakozások egész Észak-Indiában figyelemre méltóak, Pandzsáb-régióban már augusztus óta tartanak. Még Dél-India is tiltakozik, bár a távolságok miatt kevésbé.

Mérce: Januárban az Indiai Legfelsőbb Bíróság felfüggesztette a mezőgazdasági reformok végrehajtását. Mi a jelentősége ennek a döntésnek?

Madhuresh Kumar: Amikor a Legfelsőbb Bíróság felfüggeszt egy törvényt, meg kell indokolniuk, hogy miért teszik ezt, a törvény miért nem alkotmányos. A Legfelsőbb Bíróság ezúttal anélkül függesztette fel a törvényt, hogy azt alkotmányellenesnek nyilvánította volna. Ilyenformán túllépett a hatáskörén, döntése valójában politikai indíttatású, nem jogi alapon akar beavatkozni.

A felfüggesztés után létrehoztak egy négy fős bizottságot. A bizottság feladata a gazdákkal való tárgyalás lett volna, azonban a gazdák megtagadták a bizottság előtti megjelenést, mondván korábban mind a négy tag kifejtette, hogy támogatja a törvényeket, a bizottság így nem lehet pártatlan. Az egyik tag azóta már le is mondott. És továbbra is tény marad, hogy ennek a bizottságnak nincsen jogi felhatalmazása. Miért is kéne a gazdáknak velük tárgyalniuk? A Legfelsőbb Bíróság döntése tehát politikai, semmi köze a törvények tényleges tartalmához.

Mérce: Ez egy próbálkozás volt arra, hogy a gazdák tiltakozás helyett tárgyaljanak?

Madhuresh Kumar: Igen, de valójában még tárgyalni sem akarnak. Azt mondják, nézzétek, meghallgatunk benneteket, akkor miért kellene tovább tiltakoznotok? A gazdák azt felelik, hogy nem, nem bízunk bennetek.

A bizalomhiánynak az is oka, hogy

az elmúlt pár évben a Legfelsőbb Bíróság nem tett eleget a kötelezettségeinek, részrehajlást mutatott. Képtelen volt az emberek alkotmányos jogaiért kiállni.

A legfontosabb alkotmányos ügyek nagyon hosszú ideje húzódnak, a bíróság triviális ügyekre fordította az idejét.

Mialatt beszélgetünk, zajlik annak a humoristának az ügye, aki Twitteren kritizálta a Legfelsőbb Bíróság egyik ítéletét. Joghallgatók panaszt tettek emiatt a legfőbb ügyésznél, mondván, ez a bíróság megsértése. A legfőbb ügyész pedig visszaigazolta, hogy ezért eljárást lehet indítani. Most a Legfelsőbb Bíróság ezt az ügyet tárgyalja. A humorista nem vallja magát bűnösnek, mondván ha az igazságszolgáltatók valóban olyan hatalmas emberek, hogyan fenyegetheti őket egy humorista. Hol van akkor az intézmény szentsége, amiről beszélnek?

Mérce: A Samyukta Kisan Morcha^[2] sajtóközleményében az áll, hogy január 18-át a női gazdálkodók napjaként ünnepelték. Erős a nők jelenléte a tiltakozásokban?

Madhuresh Kumar: Vannak feszültségek a gazda-mozgalomban, és azt hiszem, hogy a nők kérdése sokáig láthatatlan maradt. India társadalma még mindig patriarchális, így ha valaki azt mondta „gazdálkodó”, akkor férfire gondoltunk. A nő- és zöldmozgalom azonban ebben jelentős változásokat hozott, a gazda definíciója egy ideje megváltozott. Vannak, akik szerint az erdőben élő törzsi népek termelői is gazdák, akiknek többsége nő; illetve a vidéki térségből való fokozott elvándorlás miatt is a nők végzik a legtöbb mezőgazdasági feladatot. Azt gondolom, hogy a gazdálkodói szervezetek ezt látják; a női gazdálkodókat, a diskurzust, sőt az ezzel kapcsolatos programokat is szélesebb körben elfogadják. Ugyanakkor a problémák továbbra sem szűntek meg, még mindig kevés női gazdát látni vezetőként, a társadalom továbbra is patriarchális.

Mérce: Végezetül, Ön szerint a gazdák mozgalma megkérdőjelezheti Narendra Modi legitimációját és hatalmát?

Madhuresh Kumar: Modi már szenvedett el politikai vereséget a gazdáktól, még az előző Modi-kormány alatt, 2014 és 2019 között. Amikor hatalomba került, megpróbálta megváltoztatni a földvásárlási törvényt, hogy a vállalatok könnyebben szerezhessék meg a gazdák földjeit. Ez a gazdák részéről hatalmas mozgósítást váltott ki és az ezt követő három évben (2017-2019 között) hatalmas tiltakozások zajlottak. 2018-ban mintegy ötvenezer gazda csaknem 300 kilométert tett meg Násíktól Mumbaiig, ami nagy visszhangot váltott ki. A tiltakozások tehát nem most kezdődtek.

A kérdés, és mindenki ebben reménykedik, hogy ez átírja -e a narratívát. Még 2019-ben, a választások idején, is ebben reménykedtünk.

A probléma továbbra is az, hogy az ellenzéki politikai pártok nem elég erősek ahhoz, hogy kihasználják a gazdák és munkások által meghatározott narratívát.

(Az ipari munkások is történelmi jelentőségű sztrájkokat szerveztek, először 2014-ben, majd azóta is minden évben.)

Nehéz lesz megmondani, mi lesz, hiszen Modinak még három és fél éve van hátra a következő választásokig. Hacsak nem történik valami drámai dolog, a mostani történéseknek hatása lesz. A mostani események mindenképpen inspirálóak, hatással vannak a diskurzusra, nyomás alá helyezik a médiát és a bírákat. Az ellenzéki pártoknak is oda kellene tenniük magukat.