Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Általános sztrájkkal kezdődik a 2020-as év Indiában

Ez a cikk több mint 4 éves.

Január 8-ra általános sztrájkot hirdettek Indiában, miután mind szakszervezetek, mind ellenzéki pártok komoly elégedetlenségüket fejezték ki Narendra Modi miniszterelnök és jobboldali kormánya intézkedéseivel szemben – azonban mindeddig jobbára eredménytelenek voltak a széles körű tiltakozó akciók – írja a Junge Welt.

A kormány gazdaságpolitikája miközben kiszolgálja a nagy cégeket, súlyosan elnyomja a bérből élők tömegeit, ezzel párhuzamosan az új állampolgársági törvénnyel rasszista és vallási alapon zárna ki sokakat az állampolgárok közül.

Az Indiai Szakszervezetek Központja nevű szakszervezeti szövetség helyzetértékelése szerint miközben lassul a gazdaság, a kormány ahelyett, hogy biztosítaná a munkások jogainak érvényesülését és a létbiztonságot, a nagy cégek érdekeit szolgálja ki a társasági adó csökkentésével és a cégek gazdasági támogatásával.

Ezzel szemben a szakszervezetek 21.000 rúpiás, vagyis nagyjából 87.000 forintos általános minibálbért követelnek, általános és mindenkit megillető öregségi nyugdíjat és a korábbi nyugdíjrendszer visszaállítását, mely szerintük jobban szolgálta az állampolgárok érdekeit.

Követelik továbbá többek között az alapvető fogyasztási cikkek hatósági árazását, az általános társadalmi elosztórendszert, új munkahelyek teremtését és a kormányzati létszámstop eltörlését a köz- és magánszféra munkaszerződéseinek szabályozását, az azonos munkáért azonos bér, valamint a jóléti szolgáltatások biztosítását, valamint elítélik az állampolgársági törvényt.

Ehhez képest jelenleg a kormányzat olyan intézkedéseket hoz a szakszervezeti szövetség meglátása szerint, melyek az üzleti érdekeket szolgálják – és miközben a Világbank szerint Indiában valóban egyre könnyebb üzletelni, a kormány csupán azt felejti el hozzátenni, hogy ennek az árát a dolgozók fizetik meg.

A baloldali pártok pedig felszólították tagjaikat és szimpatizánsaikat, hogy csatlakozzanak az általános sztrájkhoz, hogy így tiltakozzanak a munkásjogok sárba tiprása és a muszlim vallásúakat kirekesztő állampolgársági törvény ellen, terveik szerint a január 8-i munkabeszüntetés előtt egész héten országszerte fognak tüntetéseket szervezni.

Ezt pénteken jelentették be Kalkuttában, ahol a kormányellenes politikai erők közös tüntetésen álltak ki a kormány politikája ellen.

Az állampolgársági törvény ellen az elmúlt hetekben országszerte tartottak tiltakozó megmozdulásokat, miután kritikusai szerint annak az előszobája, hogy valláshoz kössék az állampolgárságot, és a hindu nacionalista Modi kizárhassa belőle a muszlimokat.

Címlapkép: Rohit Ghokshe Twitter (@rohitghokshe)