Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tíz napja tüntetnek Indiában, a miniszterelnök magyarázkodásra kényszerült

Ez a cikk több mint 4 éves.

„…Biztosíthatom India muszlim polgárait, hogy ez a törvény nem fog változtatni az életükön.”

jelentette ki Narendra Modi indiai kormányfő pártja, a Bharatiya Janata Párt által rendezett tömeggyűlésen vasárnap, a december 11-én elfogadott új állampolgársági törvényre utalva.

A több ezres nagygyűlésen Modi a „tények kiforgatásával” vádolta politikai ellenzékét, és arról beszélt, hogy az állampolgárság megállapításánál nem fognak „vallási előítéletek alapján” dönteni.

Indiában több ezer ember vonul utcára másfél hete azért, hogy tiltakozzanak a parlament által elfogadott új törvény ellen. Már 21 halálos áldozata és sok más sérültje van az összecsapásoknak.

Ezt az évek óta nem látott mértékű elégedetlenséget próbálja Modi kormánya jelenleg megfékezni, többek között a témában bejelentett több mint 200 sajtótájékoztatóval, amelyeken – valószínűleg hasonlóan a miniszterelnök fenti nyilatkozatához – az új törvény előnyeit ecsetelik majd.

Az új törvény kimondja, hogy az Afganisztánból, Bangladesből és Pakisztánból származó, 2015 óta Indiában tartózkodó menekültek jogosultak az indiai állampolgárságra, ha vallási üldöztetésnek vannak kitéve, kivéve, ha muszlim vallásúak.

Az indiai ellenzék és több emberi jogi szervezet is kiemelte, hogy beláthatatlan károkat okozhat ez a törvény, hiszen nagyban elősegíti a radikális hindu nacionalizmust, és egyenesen az alkotmányuk főeszméjével megy szembe azzal, hogy a vallást az állampolgárság kulcsává teszi.

Habár a kormány szerint ez a módosítás nem fogja befolyásolni az általános állampolgári minősítés menetét, több ellenzéki politikus is kiemelte, hogy ha a törvény valóban életbe léphet, semmi sem garantálja, hogy a jövőben ne vezessék be az állampolgárság valláshoz kötését.

Ez az új törvény többek között ellehetetleníti a mianmari rohingyák és az ahamdíjja muszlim kisebbségű menekültek helyzetét is, pusztán a vallásuk miatt.

A leghevesebb tüntetések a muszlim többségű északi régiókban törtek ki, Asszám területén több halálos áldozata van a rendőrökkel folytatott erőszakos összecsapásoknak. A régió vezetője kiemelte: félő, hogy ez a törvény arra hivatott, hogy a főként muszlimok által lakott területeket nem muszlim menekültek betelepítésével hígítsák fel.

(Reuters)
Címlapkép: Rohit Ghokshe Twitter (@rohitghokshe)