Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Már 6 halálos áldozata van a tüntetéseknek Indiában

Ez a cikk több mint 4 éves.

Indiában több ezer ember vonult utcára hétvége óta azért, hogy tiltakozzanak a parlament által elfogadott új törvény ellen. Már 6 halálos áldozata és sok más sérültje van az összecsapásoknak.

Az új törvény kimondja, hogy az Afganisztánból, Bangladesből és Pakisztánból származó, 2015 óta Indiában tartózkodó menekültek jogosultak az indiai állampolgárságra, ha vallási üldöztetésnek vannak kitéve, kivéve, ha muszlim vallásúak.

Az indiai ellenzék és több emberi jogi szervezet is kiemelte, hogy beláthatatlan károkat okozhat ez a törvény, hiszen nagyban elősegíti a radikális hindu nacionalizmust, és egyenesen az alkotmányuk főeszméjével megy szembe azzal, hogy a vallást az állampolgárság kulcsává teszi.

Habár a kormány szerint ez a módosítás nem fogja befolyásolni az általános állampolgári minősítés menetét, több ellenzéki politikus is kiemelte, hogy ha a törvény valóban életbe léphet, semmi sem garantálja, hogy a jövőben ne vezessék be az állampolgárság valláshoz kötését.

Ez az új törvény többek között ellehetetleníti a mianmari rohingyák és az ahamdíjja muszlim kisebbségű menekültek helyzetét is, pusztán a vallásuk miatt.

A leghevesebb tüntetések a muszlim többségű északi régiókban törtek ki, Asszám területén már négy halálos áldozata van a rendőrökkel folytatott erőszakos összecsapásoknak. A régió vezetője kiemelte: félő, hogy ez a törvény arra hivatott, hogy a főként muszlimok által lakott területeket nem muszlim menekültek betelepítésével hígítsák fel.


A fővárosban, Új-Delhiben is többezres tüntetés volt, amit a rendőrök könnygázzal oszlattak és barikádokat húztak fel városszerte. Több száz embert tartóztattak már le, míg a nyugat-bengáliai tartományban egy tüntető házi készítésű bombát robbantott a rendőrségen, több rendőrt megsebesítve.

„Ez meg fogja osztani az országot. Ha a szövetségi kormány megpróbálja végrehajtatni a törvényt, akkor még több vérontás lesz. Az emberek nem fogják elfogadni”- nyilatkozta Gautam Ghosh, egy nyugat-bengáliai tüntető.

Több ellenzéki politikus is hangsúlyozta, ez a törvény nem csak az alkotmánnyal, hanem nemzetközi joggal is szembe megy. Narendra Modi, India miniszterelnöke mégis egyértelművé tette: nem fognak meghátrálni a tüntetések miatt. Azzal érvelt, hogy e három ország muszlimjai nem igényelnek védelmet Indiában. Imran Khan pakisztáni miniszterelnök egyébként már korábban kijelentette, hogy Modi politikája menekültügyi válsághoz vezethet.

„Az ország ég, a kormány csúfot űzött az alkotmányból” – mondta D. Raja, az Indiai Kommunista Párt főtitkára.

(DW.com)

Címlapkép: Rohit Ghokshe Twitter (@rohitghokshe)