Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Erzsébetváros polgármestere szerint a vendéglátóhelyek 40 százaléka csődbe mehet a kerületben a járvány miatt

Ez a cikk több mint 3 éves.

A bulinegyed vendéglátóhelyeinek 40 százaléka biztosan tönkrement, a legtöbben nem fognak tudni újranyitni – jelentette ki a VII. kerület polgármestere, Niedermüller Péter az ATV Start műsorában.

Erzsébetváros polgármestere szerint a turizmus és a vendéglátóipar „elért a falig”, ahonnan már nincs tovább: a korábban a kerületben működő vendéglátóipari egységeknek több, mint 40 százaléka lehúzhatja a rolót, efelett pedig még 20-30 százalékuk az, akinek bizonytalan a túlélése.

Niedermüller szerint a működéshez, fenntartáshoz szükséges összegeket is biztosítania kellene az államnak, hiszen nem csak az éttermekről van szó, hanem a mögöttük lévő hatalmas iparágról is. A polgármester arról is beszámolt, hogy az önkormányzat moratóriumot adott a cégeknek a bérleti díjak kapcsán, illetve azon is gondolkoznak, hogy a teraszokkal kapcsolatos díjjal mi legyen.

Ahogyan a Mércén is beszámoltunk róla: a járvány miatt a tavalyi év 400 milliárd forintos kiesést hozott a vendéglátóipari piacnak, a korlátozások miatt több üzlet is úgy zárt be, hogy nem kísérletezett a házhoz szállítással vagy az elvitellel.

A második hullámban szeptember huszonharmadikától léptették életbe a 11 órás vendéglőzárt, majd november 11-től a teljes zárlatot, így azóta helyben fogyasztani (vagyis „beülni”) sincsen lehetőség, ez előre láthatólag március elsejéig marad.

A szektor dolgozói még novemberben, a teljes lezárást követően szerveztek egy figyelemfelhívó tüntetést, illetve a hét elején is demonstráltak páran, ezekről az eseményekről mi is beszámoltunk. Nemrég pedig egy kávézótulajdonos Sosem Látott Bértámogatás néven indított Facebook-oldalt, azzal a céllal, hogy a cserben hagyott vendéglátó szektort önszerveződésre biztassa, ha pedig elegen lesznek, reményei szerint nyomást is gyakorolhatnak a döntéshozókra. Ez persze a jelenlegi helyzetben koránt sem könnyű, hiszen járvány miatt nem lehet tüntetni, a tiltás ellenére való kinyitás pedig jó eséllyel büntetést von maga után, ez a lépés ráadásul megosztó is lehet.

Címlapkép: MTI/Balázs Attila