Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Súlyosan bántalmazta élettársát egy nagykőrösi férfi, őrizetbe vette a rendőrség

Ez a cikk több mint 3 éves.

A kecskeméti kórház orvosa értesítette a rendőrséget január 30-án délután, mert egy ellátásra jelentkezett nő azt állította, hogy két nappal korábban Nagykőrösön ismeretlenek megtámadták, megverték, megvagdosták és kirabolták. Míg egy csapat rendőr az áldozatot próbálta a támadás körülményeiről minél részletesebben kihallgatni, egy másik egység a nagykőrösi vasútállomást és környékét, mint az elmondás szerinti helyszínt térképezte fel, adatokat gyűjtöttek, azonban semmi nem utalt közelmúltban elkövetett, jelentős vérveszteséggel járó bűncselekményre – írja a police.hu.

Bár a nő nem változtatott történetén, a nagykőrösi nyomozók figyelme egyre inkább a 39 éves áldozat élettársára terelődött, akinél késő este ki is szálltak. A férfi lakásán rengeteg vérnyommal szembesültek, ezért kikérdezték a férfit, aki egy új verzióban adta elő az élettársával történteket: a más helyszín, az eltérő időpont tovább erősítette a rendőrök gyanúját, hogy  nem rablást kell felderíteniük, hanem egy bántalmazást.

Időközben a kórház jelezte, az áldozat sérülése súlyos, testét több napos hematómák és vágott sérülések borítják, ám továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy ismeretlenek kirabolták (ami egy ilyen esetben teljesen érthető reakció, hiszen az áldozat félhet a bántalmazó bosszújától, az ismétlődő, esetleg durvább erőszaktól).

A férfi tagadta, hogy ő bántalmazta volna a nőt, a rendőrök gyanúja szerint viszont január 28-án délután megkötözte élettársát, majd hol késsel vagdosott, hol egy ütleggel vert másnap hajnalig, ezt követően rázárta az ajtót és sorsára hagyta. Hazatérése után döntött úgy, Kecskemétre buszoznak a kórházba, majd a kitalált rablási történetet adják elő.

A Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán az őrizetbe vett 48 éves férfi ellen aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértés, valamint a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a rendőrök kezdeményezték letartóztatását.

Becslések szerint hazánkban hetente egy nő veszíti életét párkapcsolati erőszak következtében, melyeknek egy része nem is kerül nyilvánosság elé. A nem halálos kimenetelű erőszakesetek száma még ennél is nagyobb, a jelenség leküzdéséhez pedig az áldozatvédelmi intézményrendszer fejlesztésére, a rendőrség és az igazságszolgáltatás dolgozóinak szakirányú képzésére és más hasonló lépésekre lenne szükség. Bár a nagykőrösi eset a rendőrség munkája szempontjából pozitív példa, hiszen nem hagyták futni a bántalmazót annak ellenére, hogy az áldozat egy rákényszerített vallomást tett, és nem merte elmondani az igazat. Hamar reagáltak, és nem vártak arra, hogy a megfélemlített áldozat tegyen feljelentést, illetve a kórház is helyesen cselekedett, amikor felhívta a rendőrség figyelmét a sérülések súlyosságára, sok esetben azonban sajnos koránt sem ilyen hatékonyak a hatóságok.

Varga Judit igazságügyi miniszter az áldozatsegítés évének nevezte ki a 2020-as évet, az ezzel kapcsolatban előkészített rendszerszintű változtatásokról egyelőre szinte semmit sem lehet tudni, a nők elleni erőszak megfékezését célzó Isztambuli Egyezményt pedig tavaly májusban határozatban utasította el a Fidesz-KDNP.

Nőjogi szervezetek szerint a megelőzésnek része, hogy a kormány elismerje: az erőszaknak a gyökere nem önmagukban a biológiai nemekben, hanem a nők és a férfiak nemi alapon, de társadalmilag meghatározott, alá-fölé rendelt hatalmi pozícióiban rejlik. Ezért a nemek közötti hatalmi viszonyok kiegyenlítése szükséges a nők elleni erőszak felszámolásához. Emellett az intézkedéseknek a megelőzésre is ki kellene terjedniük, ezért a családon belüli és párkapcsolati erőszak visszaszorításához szemléletformálásra is szükség lenne.

Hogy a nők elleni erőszak rendszerszintű problémája ne maradjon láthatatlan, a Mérce tavaly aloldalt indított, ahol a férfiak által meggyilkolt nők és gyermekek listáját tesszük közzé 2014-től kezdve. A feltüntetett lista nem teljes körű, mivel csak a sajtóban megjelent eseteket összesíti. A listát év közben folyamatosan frissítjük, valamint év végén közérdekű adatigénylést nyújtunk be az illetékes hatóságokhoz, hogy az általuk vezetett adatokkal kiegészíthessük az áldozatok névsorát.

Célunk, hogy a figyelem állandó fenntartásával rámutassunk arra, hogy a nők elleni erőszak rendszerszintű probléma, aminek enyhítéséhez rendszerszintű változtatások szükségesek. Minderről ebben a cikkben írtunk bővebben. Hogy mit tehetsz, ha párkapcsolati erőszakot észlelsz a környezetedben, arról itt olvashatsz.

Ha támogatásra van szüksége, mert Önt vagy ismerősét bántalmazás vagy szexuális erőszak érte, itt talál részletes információkat.

A NANE Egyesület segélyvonala bántalmazott és szexuális erőszakot átélt nőknek: 06 80 505 101 (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22; szerda 10-12 óráig; ingyenesen hívható mobilról is).

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) telefonszáma: 06 80 20 55 20 (ingyenesen hívható napi 24 órában, abban az esetben hívja, ha menekülnie kell otthonról vagy krízisszállást keres.)

A PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06 80 80 80 81 (szerdánként 16-18 óráig és csütörtökönként 10-12 óráig, e-mailen: [email protected])

A biztonságos internethasználatról itt olvashat bővebben.

Gyermekkori abúzus áldozatai a fenti segélyvonalakon túl a Muszáj Munkacsoport oldalán tájékozódhatnak.

Címlapkép: 16 akciónap/ Eichner Hanna