Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az oltóanyagok kiszállításának késése megrendítheti az emberek hitét a vakcinában

Ez a cikk több mint 3 éves.

Svédország, Dánia, Finnország, Litvánia, Lettország és Észtország egészségügyi miniszterei szerint elfogadhatatlan, hogy a Pfizer cég átmenetileg csökkenti az európai országoknak szánt vakcinaszállítmányát, írja a Reuters.

A késlekedés nemcsak azzal fenyeget, hogy a vakcináció menetrendjét felborítja, hanem azzal is, hogy az emberek elvesztik a védőoltásba vetett hitüket, nyilatkozták az említett államok miniszterei.

Litvániába például a következő héttől február közepéig csak az eredetileg tervezett mennyiség felét szállítják, de a héten Olaszországba is közel egyharmaddal kevesebb védőoltás érkezett, mint számítottak rá.

Az amerikai Pfizer csak az utolsó pillanatban ismerte el, hogy nem lesz képes a leszerződött mennyiségű vakcinát leszállítani az EU-nak. A cég, amelynek az unióban már engedélyezett mRNS-alapú oltóanyaga a legtöbb országban az oltási programok fő alkotóeleme, a minap látta be, hogy az eddig kiszállított mennyiségben jelentős kapacitásnövelés elvégzése nélkül a következő hetekben már nem tud szállítani, Belgiumban található gyáruk jelentős kibővítésére van szükség.

A Pfizer és a BioNTech cégeknek arra van szerződése az Európai Unióval, hogy 2021 folyamán 600 millió adag vakcinát juttasson el Európába. A megállapodás szerint az év második negyedében 75 millió adag oltóanyagot kell kiszállítaniuk, a fennmaradó résszel pedig az év végéig kell elkészüljenek.

Az Európai Unió ugyancsak engedélyezte a Moderna gyár vakcináját is, amelyből az első szállítmányok ezen a héten érkeztek az Európai Unió tagországaiba.

Talán a késlekedés és a bizonytalanság miatt Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter pénteken bejelentette, hogy a magyarországi oltási tervben fontos szerepet szánnak az orosz és kínai gyártók oltóanyagainak.

Ám az utóbbi vakcina magyarországi megítélése igencsak kedvezőtlen: a kínai oltást csak a lakosság 1 százaléka kérné – derül ki a Pulzus Kutató friss közvélemény-kutatásából.

A Sinopharm oltóanyaga miatt pedig aggodalmát fejezte ki a 300 ezer magyar nyugdíjast tömörítő szervezet, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (Nyuszet) is.

A szervezet  álláspontja szerint a 60 év felettiek esetében is csak olyan oltóanyagot szabad használni, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is jóváhagyott, amelyben a magyar emberek megbíznak és a későbbiekben az unión belüli szabad mozgást biztosítja.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben arról írnak, hogy  Kínában is legfeljebb 59 éveseket oltanak a Sinopharm oltóanyagaival – s nem az idősebbeket, ahogyan Magyarországon tervezik –, a vakcinát pedig bizonytalan eredetűnek nevezik, illetve aggódnak amiatt is, hogy jóval alacsonyabb hatásfokú lehet, mint az Európában jóváhagyott oltóanyagok.

A szervezet vezetői arra is felkérik az illetékeseket, hogy tartsák magukat az eredeti oltási sorrendhez, amelyen a 60 évnél idősebb korosztály a harmadik helyen szerepel.

„A felelőtlen, sokszor önmagának is ellentmondó kormányzati kommunikáció növeli a bizalmatlanságot az idős emberekben – is –, miközben most azon kellene fáradozni, hogy minél többen bízzanak a védőoltás hatékonyságában, hogy a járványt mielőbb le lehessen küzdeni” – olvasható a közleményben.

Ugyancsak nem növeli a kínai vakcinák iránti bizalmat, hogy  váratlanul lemondott Li Ziming, a kínai állam tulajdonában lévő Sinopharm vakcinagyártó és gyógyszercég igazgatósági elnöke,  valamint a cégcsoport igazgatója, az ellenőrzési részleg első embere is.

(Portfolio.hu, Reuters, 444.hu, Mérce)

 

 

Címlapkép: MTI/Mónus Márton