Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Pikó szerint a kormány bosszúból akadályozza az önkormányzati gyermektábor befejezését

Ez a cikk több mint 3 éves.

Pikó András, Józsefváros polgármestere kedden Facebookon tette közzé Szabó Tünde sportért felelős államtitkár levelét, melyben arról tájékoztatja a polgármestert, hogy  mégsem járul hozzá a józsefvárosi önkormányzat káptalanfüredi gyermeküdülőjének fejlesztése ügyében az önkormányzat által kezdeményezett határidő módosításhoz, valamint március 1-i határidővel az állami támogatás visszafizetésére kötelezi az Józsefváros önkormányzatát. Pikó András az intézkedésről úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz a józsefvárosi gyerekeken akar bosszút állni. Kocsis Máté pert indít az ügyben.

A beruházás eredetileg 2015-ben kezdődött, amikor a kerület volt fideszes vezetősége a veszprémi kézilabdacsapattal kötött megállapodás eredményeként 3,5 milliárd forintból egy közös területfejlesztésbe kezdett. Kocsis Máté egykori fideszes polgármester, aki egyben a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke is volt, bevonta a Veszprém Handball Team Zrt-t is a fejlesztésbe, hogy TAO-pénzből a járuljon hozzá a beruházáshoz, mivel az önkormányzat önerőből képtelen lett volna felújítani saját táborát.

A káptalanfüredi gyermektábor átalakítása során  az ott található 3,5 hektáros erdő nagy részét kiirtották,mert az eredeti tervekben szerepelt, hogy helyére kézilabdacsarnokot és konferenciaközpontot is építsenek.

2017 végén a kormány 2,2 milliárdot csoportosított át a tábor felújítására,  a támogatás miatt pedig már nem volt szükség a veszprémi kézilabdacsapatra, így a szerződést felbontották. A veszprémi klub úgy állta az első ütem költségeinek 70 százalékát, hogy végül nem is lett köze a táborhoz. Pikó szerint a G-nap eseményei állhattak a háttérben, hiszen az akkoriban Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó a veszprémi kézilabdacsapat kivonásával az egykori oligarchát akarták kizárni a fejlesztésből.

A polgármester azt írta, 2019 októberében egy félkész beruházást vettek át: a folyamatos késedelem miatt teljesíthetetlen volt a 2020 év végére kitűzött határidő, ráadásul a második ütem kivitelezési tervei nem voltak műszakilag megfelelőek.  Szerinte az egykori fideszes vezetésnek köszönhetően megnövekedtek az építési költségek, ezért az eredeti költségvetés már nem volt elegendő a projekt megvalósítására, így az újratervezése is elkerülhetetlenné vált. A problémák miatt a gyermektábor felújítására kiszabott határidő egy évvel való meghosszabbítását kérelmezte a polgármester.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár 2020 augusztusában jóváhagyta a polgármester kérelmét, ám most mégis arról tájékoztatta Pikót, hogy visszavonja támogatását a pályázattal kapcsolatban.

Az államtitkár arra hivatkozott, hogy a projektet nem tartja elfogadhatónak a tervezett műszaki tartalom csökkenésének mértéke miatt, mert azzal a támogatott tevékenység eredeti célja is megváltozik. Felszólítja továbbá az önkormányzatot, hogy a projekt során fel nem használt támogatás összegét utalják vissza az Emberi Erőforrások Minisztériuma számára.

A józsefvárosi gyerekeken áll bosszút a Fidesz

Tegnap érkezett Szabó Tünde sportért felelős államtitkár levele, melyben…

Posted by Pikó András polgármester on Tuesday, January 5, 2021

Pikó szerint a döntés nem más, mint a józsefvárosiakat sújtó fideszes politikai bosszúhadjárat. Ahogy arról már többször beszámoltunk, a kormány az elmúlt időszakban számos, önkormányzatokat sújtó rendelkezést hozott, melyekkel ellehetetlenítik azok működését. Nem csak Józsefvárosban okozott felháborodást a kormány politikája, az intézkedésekkel szemben több ellenzéki párt is kifejezte véleményét.

Pikó András bejegyzésére reagálva Kocsis Máté Facebookján közölte, pert indít a polgármester ellen, valótlan állításai miatt. Szerinte ugyanis Pikóéknak annyi dolguk lett volna, hogy 2020-ban az 1 milliárdos állami támogatásból befejezik a felújítást, a polgármester azonban azzal, hogy átírta a tervezetet elbukta az arra kapott támogatást is. Kocsis Máté azt ígéri, a pereskedésen elnyert pénzből fog játékokat és sportszereket vásárolni a józsefvárosi gyerekeknek.

⚖️ Pert indítok Pikó András ellen a valótlan állításai miatt

Ellentétben a polgármester úrral, gyerekkorom számos…

Posted by Kocsis Máté on Tuesday, January 5, 2021