Tamás Gáspár Miklós gálánsan, úriemberhez méltón, igazi gentlemanként megvédte Pogátsa Zoltánt két kérdésben is a Mércén megjelent írásomra utalva.
Mindkét kérdésben TGM tőle szokatlan módon csúsztat – igaz, csak kicsikét, de mégis…
Az egyik, hogy én megkérdőjeleztem volna Pogátsa Zoltán szociáldemokrata elkötelezettségének legitimitását. A másik, hogy én őt in abstracto „leneohorthystáztam” volna.
Valójában kicsit más történt. A Pogátsa Zoltán eredeti cikkében képviselt alaptéziséről, a náci Németország és a Szovjetunió azonosításáról nyilatkoztam: ez az azonosítás „neohorthysta szellemi kötődésű”. Kétségtelen, tartózkodhattam volna a „pogátsizmus” stílusjátékot tükröző kifejezéstől, azt kellett volna írjam, Pogátsa Zoltán e tézise „neohorthysta szellemi kötődésű”. Ez a megállapításom csupán azt jelenti, hogy maga a tézis bele van foglalva a 2010-es Alaptörvénynek nevezett fideszes alkotmányba. Ez az alaptörvény és az egész fideszes szellemi élet, köztudomású, neohorthysta szellemi-ideológiai restauráció alapján áll (amit persze TGM-nek szíve joga vitatni).
A szociáldemokrácia ügyében is csak aprócska hangsúlyeltolódás van közöttünk. Egyfelől egyetlen nagy szociáldemokrata párt alapdokumentumaiban sem szerepel, hogy a náci Németország és a Szovjetunió azonos volna, ennek nyomát sem találtam. A „sztálinizmus elítélése” külön fejezetként szerepel, dehát ez az SZKP XX. kongresszusa óta a kommunista pártokban is szokásos eljárás volt, beleértve az MSZMP-t. Ne fedezzünk már fel több mint félévszázada közismert dolgokat! Ha Rosa Luxemburg bolsevikokat érintő kritikáját TGM valamely okból felemlíti, én a tárgyszerűség kedvéért megjegyzem, hogy Luxemburg Lenint, Trockijt és a bolsevik forradalmárokat szuperlatívuszokban dicsérte – manapság nem is ildomos idézni -, mert volt bátorságuk az októberi proletárforradalom élére állni.
De hát mi köze van szegény Rosa Luxemburgnak, a Kommunista, III. Internacionálé egyik alapítójának a mai prokapitalista szociáldemokráciához? Semmi.
Bizonyos értelemben hasonlóan áll a dolog a TGM által említett „centrista” Kautskyval is. Lenin 1914-ig bálványozta Kautskyt, azután szembefordult vele, mert a német szocdemek megszavazták a hadihiteleket. TGM nem említi, hogy Lenin nyomán maga is a szociáldemokrácia árulásáról beszélt és írt az I. világháború kapcsán. (Gondolom, nem adta fel ezt a szokását.) 1917 októbere után azonban kétségtelenül ádáz vita bontakozott ki Kautsky és Lenin között, ám a dolgok mégiscsak más megvilágításba kerülnek, ha felidézzük Kautsky Lenin halálára írt nekrológjának híres sorait: „Aztán majd Oroszország munkásai és a világ minden dolgozója a mozgalmi megosztottságok nélkül hálával emlékezik minden nagy elődjére, akik a küzdelmekkel és szenvedésekkel teli évtizedek során előkészítették az orosz forradalmat és győzelemre vezették. És azok is, akik ma szemben állnak a Kommunista Párttal, tudják, Lenin neve mindig ott szerepel e panteonban.”
Hát így állunk a szociáldemokráciával, de nem a maival. Sajnos. Akkoriban még fenntartották a szocializmus távoli célját és marxistáknak tekintették magukat Martovtól Kautskyig. A mai szociáldemokrácia a kapitalizmus apologétája és a jó kapitalizmus utópiájában utazik.
Nekünk marad a tézis: a náci Németország nem azonos a Szovjetunióval. Az ellenkező állítás a mai politikai jobboldal eszköztárának része. Szakadjunk el már végre a hivatalos jobboldal nyelvezetétől!
